KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vidnyánszky: új vezetés kell az egyetem élére

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Új vezetést kell a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) élére választani és új munkatársak is kellenek – mondta Vidnyánszky Attila, az intézményt szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön a Kossuth rádióban.

A kuratórium elnöke szerdán találkozott az egyetem szeptember elsejei hatállyal lemondott vezetőivel. Mint mondta, minden lényegi kérdésben mást gondolnak, az egyetlen pozitív hozadéka a találkozónak az volt, hogy egyetértetek abban: hétfőn el kell kezdeni az oktatást. Hozzátette: szeptember végéig a mostani vezetőség működik, az ő felelősségük, hogy elinduljon az oktatás.

Vidnyánszky Attila arról is beszélt, hogy évtizedeken keresztül generációk érezték azt a zárat, hogy nem kerülhetnek be az egyetemre. Szavai szerint egyfajta kizárólagosság uralkodik az egyetemen a gondolatok, a módszerek, a filozófiák kapcsán és a konfliktus átöröklődik a generációk között.

„Végtelenül bezárt, végtelenül kirekesztő attitűd, amit az ember folyamatosan érez” – fogalmazott. Hozzátette: a tanárok nem tudják elképzelni, hogy a „mi gondolataink” is beépüljenek a képzésbe. Megjegyezte: el kell fogadniuk azt a tényt, hogy „van más is (…), mert egy évtizedes igazságtalanság, hogy nincs más”. Az új egyetemi vezetést a kuratórium fogja megválasztani.

Vidnyánszky Attila szerint a pártok eszközként használják a diákokat ebben a helyzetben.

(MTI)

Ez is érdekelheti:  Vicces fiú ez a Scholz, szerinte az oroszok zárták el a gázt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Vidnyánszky: új vezetés kell az egyetem élére

  1. PATTOGÓ „MŰVÉSZ-RÉTEG” azaz a HEREVERŐK JAJVESZÉKE!!!
    MAGYARÁN, IPI-APACS: RIPACSOK!!!

    Ez a fizikai „határszám” ( agresszív törpe kisebbség!!!) már a kezdet kezdetén rögösítette a dolgozó többségi társadalom adóforintjaiból eddig igen könnyen élősködő ún. „művészek” és a vírusmentes időszakokban igen szemtelen és mérhetetlen nagy étvágyú ún. „rendezvényszervező” lobbi helyzetét is…- mivel a pénztermelő donor (Magyarország kizsákmányolt dolgozói!!!) testét már előtte csonkolták Orbán perverz-parazita ügynök-követei/követői a velejéig rothadt és korrupt NEResztény „mészárosok”!!!
    Ennek a donornak (Magyarország rabszolgabéren tartott állampolgárai!!!) az altatás nélküli amputálásáról azonban NAGYON NEM akarództak sem a függetlennek hazudott külföldről dotált libernyák belső ellenségek…- sem pedig az ország-rontó kormánypártiak agy-mosó propagandagépezetei beszámolni!!!
    …és MIT AD ISTEN?!…- már megint az a pártízezres címlap és bulvár-bitang magamutogató adócsaló és/vagy alig adózó léhűtő focista, színész, énekes-zenész, celeb-zselő felfútt szociopata ajvékol, akik eddig hajnaltól-NAPestig azzal kérkedtek és visszhangozták a létező összes média-csatornában, hogy mikor mit, kit vettek meg kilóra és, hogy hol, kivel nyaraltak évente négyszer…- kipihenni írtó-fárasztó „szakmájuk” fáradalmait!!!
    …mert ez „1 SZAKMA AZD+” dübörögték kánonban,; – egóból, harsányan a „dolgozó, őket el és kitartó NÉPnek!”, hogy igenis tudja az a „paraszt”, hogy egy felsőbbrendű VIP tagjai ők !!!…- akik okkal és joggal keresnek 10x, 100x, 1000x is többet egy magyar halandónál (óránként, naponta, havonta, évente és/vagy 1 élet alatt!!!)!!!
    MOST MEG, HOGY ELVÉREZNI LÁTSZIK A DONORJUK…- MÉG KISZÍVNÁK MAGUKNAK AZ UTOLSÓ CSEPPEKET IS!!!…- ezek a felettébb alantas, irritáló, antipatikus vérszívó paraziták!!!…- és még mindig a FEJVESZTÉS TERHE NÉLKÜL teheti meg ez az ún. „művészréteg”: 2020-ban is!!!…- mert a cigány-úton dübörgő ORBÁN KOMPÁNIA, bűnös szokása szerint még mindig a hangos, agresszív kisebbség száját tömi be először: az ÉHEZŐ, MEGLOPOTT MILLIÓK HELYETT!!!
    EBBŐL ELÉG: KULTÚR-MOCSKOK!!!
    IDEJE LEMŰTENÜNK MAGUNKRÓL MINDEN PÚPOT/PÁPÁT, SZÍNÉSZT/SZÍNLELÉSZT, ORVOT és ORROT, AMI MÁR MEGINT A DONOR SEGGÉBE ÉR!!!
    Szerrel és tettel: PáLoS TReND
    https://www.youtube.com/watch?v=kNxjKS7Cu7g
    http://www.atv.hu/belfold/20200802-fluor-tomi-nem-tudom-tobbre-tartani-a-kapalast-mint-az-agyi-munkat-a-kitartast-es-az-onmegvalositast
    https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ujabb-oktato-mondott-le-a-szinmuveszetin-vidnyanszky-kinevezese-utan/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük