KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Veszélyes precedens a kötelező holokausztoktatás a Pázmányon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúság Tagozat elnöke

A Jobbik kontraproduktívnak, szakmailag elhibázottnak és veszélyes precedensnek tartja a kötelező holokausztkurzus bevezetését a felsőoktatásban. Emlékezetes, hogy a héten jelentette be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, hogy feltehetően izraeli nyomásra az egyetemi minden egyes szakának valamennyi hallgatója számára kötelezővé teszi „A holokauszt és emlékezete” tárgy oktatását. A bejelentés nagy vihart kavart az egyetemi hallgatók között, akik feleslegesnek tartják a további óraterhelést, és sajtóhírek szerint az elvárttal ellentétes reakciókat váltott ki. Nem kizárt, hogy a patinás intézménybe jelentkezők száma jelentősen vissza fog esni a közeljövőben.

A döntés oktatásszakmai értelemben elhibázott, hiszen egy önkényesen választott, tragikus történelmi esemény egyoldalú ismertetése és emlékezetpolitikai helyének vizsgálata csekély jelentőséggel bír a jövő értelmiséginek képzésében. A holokausztnevelés jegyében az összes egyetemi hallgató még a középiskolában minden évben részt vett január 27-én a nemzetközi holokauszt-emléknapon, valamint április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján esedékes megemlékezéseken. Ez legkevesebb nyolc teljes napot jelent, amit holokauszt-tanulással töltöttek. Kétséges, hogy ismereteiket az egyetemeken is szükséges lenne bővíteni.

Veszélyes precedensnek is tartjuk, mivel ezen logika mentén a jövőben például a német vagy a szlovák nagykövetség nyomására kötelezővé válhat a magyarországi németek és szlovákok kitelepítésének emlékezetével kapcsolatos kurzusok. A példák tetszőlegesen folytathatóak, ha ez a gondolkodásmód általánossá válna, akkor a hallgatók jórészt aktuálpolitikai érdekekből indított kurzusokat, és nem valódi szaktárgyakat hallgathatnának. A nyilvánvaló kettős mércéről, miszerint miért éppen erről a magyarországi tragédiáról kell kötelező órát hirdetni már nem is beszélünk, mivel álláspontunk szerint az ideológiai nevelés nem a felsőoktatás feladata, így annak ott semmilyen formában nincs helye.

Felkérjük az egyetemek és a magyar oktatáspolitika vezetőit, hogy ne engedjenek az erőszakos nemzetközi és liberális nyomásnak, ne engedjék tanrendjük felvizezését és oktatási programjuk befolyásolását. Az egyetemek feladata a gondolkodni tudó, problémák megoldására képes autonóm értelmiség képzése, nem válhatnak bizonyos érdekcsoportok játékszereivé.

Ez is érdekelheti:  FSZB vezető: Az USA, Nagy-Britannia és Ukrajna állhat a moszkvai terrortámadás mögött

Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúság Tagozat elnöke, az oktatási és kulturális bizottság tagja

jobbik.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

21 thoughts on “Veszélyes precedens a kötelező holokausztoktatás a Pázmányon

  1. Nagyon egyetértek , abban az esetben, ha a kurzuson kötelező irodalom lesz beszámolási kötelezettséggel „A cion bölcseinek jegyzőkönyve” és a zsidók „szent” könyve is, a „Talmud”. Ha nem, abban az esetben az a véleményem, hogy az ún. katolikus egyház prominensei zsidók , de legalábbis zsidóbérencek. Szégyelljék magukat!!!

    1. Szerintem is a Talmud,Tóra és a Cbj. legyen a kötelező olvasmány.
      H.B.

      A Gonosz emberszerű kitaszítottjai, zsidói (kiválogatottjai) aljasul megöletik…
      Később a nevét és történetét meghamisítják és a mai napig ezt úgy mutatják be, mint áldozatukat az emberiségért, azért az emberiségért, amelyen parazita módon élősködnek és minden lehetséges eszközzel, levegővételükkel és szennyes ölelésükkel csak mérgezik, fertőzik és züllesztik.
      Ők ezt vallásnak nevezik, mert a vallásuk a gonoszság és a megrontás, az erőszakos halál.
      Ennek a kézikönyvei a Talmud, a Sulhan Aruck és a Tora.
      Ezek a többgenerációs aljas gonoszságok tankönyvei és útmutatói. Ez az ő „kultúrájuk”!
      Terjesztőik a rabbik, a zsidók, a marannusok (álzsidók), prozeliták (kikeresztelkedett, de valójában szintén zsidók) és flepzsidók (bolsevik, kommunista zsidók), a kevertetett félemberek, a korrupt, jellemtelen pénzéhes aljaemberek és nem utolsósorban maga a biológiai kapcsolat, amely a patkányénál is alacsonyabb morális szintre viszi le a fajtiszta emberiséget!

  2. Abban a „szuverén” államban, ahol Tel-Avivból osztják a „magyar” kormánynak a mindennapi teendőkre vonatkozó parancsokat, (ukázt) nem kell csodálkozni ezen sem! Minden parancs a nép elszegényítését, ellehetetlenítését, Magyarország mielőbbi gyarmattá válását szorgalmazza! Ezen kellene elgondolkozni, és összefogásban keresni a lehetséges mielőbbi megoldást!
    Kedves Magyar Honfitársaim!!!

  3. Ha elmondom egyszer, elhiszi tíz ember, ha elmondom kétszer, elhiszi húsz ember, ha elmondom háromszor, elhiszi száz ember, ha elmondom négyszer, talán elhiszem én is. ( Göbbels )

  4. Az én véleményemet itt és most nem írhatom le, mert a NIF kénytelen lenne kimoderálni, (pedig valszeg egyetértene velem.) Azt már régóta tudjuk, hogy kicsoda-micsoda Erdő Péter, de az alábbi videóból most azt is megtudhatjuk, hogy „kicsoda-micsoda” Szuromi Szabolcs, a Pázmány rektora.
    https://www.youtube.com/watch?t=286&v=Lq6Hm6aoT0s

    „Természetesen” a hozzászólások le vannak tiltva ennél a videónál.

    1. …pedig olyan szépen megfogalmaztam volna a gondolataimat erről a két féregről…

  5. Nem értem a felháborodást! A katolikusnak csúfolt bűnszervezet valójában egy zsidó szekta! Miért mennek templomba az állítólagos katolikus keresztény hívők? Ezt magyarázza el valaki!

    1. „Miért mennek templomba az állítólagos katolikus keresztény hívők?”

      Az egyszeri antiszemita hülyeproli tüntetőleg templomba jár, mert a zsidók fennhangon szidják a keresztény egyházakat. Gondolja magába a népnemzeti proli: „Há, ha én utálom a zsidókat, a zsidók utálják a keresztény egyházat, akkor én keresztény vagyok, és templomba fogok járni! Há’ hogy kibaszok mán’ a zsidókkal, hehe…”
      Aztán bemegy a baromja a templomba, ahol áhítattal hallgatja az ószövetségi sztorikat a zsidók győzelmeiről a különböző népek fölött, meg ámen-ezik a zsidók istenének, aki persze a zsidókat választotta ki arra, hogy uralkodjanak a népek fölött. A hülyeprolinak meg csak nem esik le a tantusz, hogy átbaszták.
      A mai keresztény egyházak mind a zsidó vallás leágazásai, egyszerű zsidó szekták, így természetes, hogy most visszatérnek a gyökerekhez – vagy inkább csak világossá teszik, hogy kik is ők. A holo-oktatás jól megfér az ószövetségi halandzsa mellett, hiszen mindkettő a „kiválasztott” népről szól, a segghülye gój prolik számára.

  6. Aha – objektív véleményeket is meg kell jeleníteni: Benjamin Harrison Freedman, Normann Finkelstein, Mónus Áron, David Cole, Ion Coya, Bunyevácz Zsuzsa és a Metapédia elemzéseit is!

    Nem az a kérdés zsidók vagy magyarok vannak ott – hanem az hogy emberek, vagy majmok!!!

    Fájjon a Holokauszt egy zsidónak, mint ahogy természetesen a magyarnak is fáj trianon!

    Ott a probléma – tisztelet a kivételnek – hogy magyarországi zsidó testvéreink nem hajlandók velünk együtt nyomozni: kik gyártották Kárpát-medencének ezt a forgatókönyvet!?

    1. Kedves Tibor! Magyarországi zsidó „testvéreink” havonta kapják a „kárpótlást” öregapjuk elszenvedett sérelmeiért, a mi adónkból. Írom ezt úgy, hogy kihangsúlyozom, ismerek magyar érzelmű zsidókat, akik nem tartják az ingyen pénzért a markukat. A többiek vezér elve a teljes Talmudban van, nem valami keresztény kiadású „kimazsolázott” Talmud „válogatásban”. Körül kell nézni a közhivatalokban, a vezető pozíciókban, mindenhol ők ülnek….Mindig is ők ültek ott, csak volt pár évtized, amikor nem döngették a mellüket „származásukkal. Mára abszolút nyeregben érzik magukat, ezért merészeli egy „katolikus egyetem” agymosásnak alávetni a hallgatóit. Csak arra nem gondolnak, hogy az idő múlásával, az internet korában ez a magabiztosság egyszer csak a semmibe hullik, mert tömegeknek lesz elegük az ajvékolásukból, nemcsak M.o-on, hanem szerte a világban.

      1. Tudom mi megy ebben az országban (is).

        Azért én szeretnék ismerni olyan zsidókat, akik 1. bemerik ismerni származásukat, 2. meg merik tagadni a vérségi, titkos és hatalmi visszaélés-rendeket, 3. hajlandók az anyaország tényleges fiaival őszinte kapcsolatba lépni!
        Csak azért, mert én egyik elvárásnak megfelelő zsidóval sem találkoztam (és lassan 50 éves vagyok).

    2. „Ott a probléma – tisztelet a kivételnek – hogy magyarországi zsidó testvéreink nem hajlandók velünk együtt nyomozni: kik gyártották Kárpát-medencének ezt a forgatókönyvet!?”
      Kedves tibork77!
      A magyarországi zsidó testvéreink (már akinek testvérei) nem olyan hülyék,hogy maguk ellen indítsanak nyomozást.
      Vannak büntethetetlen bűnözők és vannak büntethető ártatlanok.
      H.B.

      1. Valóban így van ez a dolog –még a zsidók sem annyira műveltek – avagy kulturáltak ,hogy az igazság éllovasai legyenek–

      2. Egyetértek minden hozzám-szólóval.

        Mégis azt gondolom, a tendenciák is azt mutatják, hogy az igazság feltartóztathatatlan – nemcsak a magyar fejekben.

        Az első hozzászólásomban – mind a felsorolt személyek: zsidó vallásúak és saját titkos (vérségi rendjük) módszereik ellen szólnak.
        Nem tudhatunk hitelesebb beszámolókról, mint azok által, akik ebben bennfentesek.

        Engedjünk teret az igazságnak – nem biztos, hogy mindent nekünk kell „elvégezni”!
        Ott kell lennünk és legyünk jelen bátor állásfoglalásunkkal – de ne oly kevélyek, hogy azt gondoljuk: mi ismerjük az igazság működését!

      3. Tisztelt Bertalan!
        A magyarországi (és általában „keleti”) zsidók leginkább kazárok. A 13. Szkíta törzs – „csak” áttértek zsidó hitre (kiléptek a törzs-szövetségből).
        Ha a Biblia teremtője nem oly „koros” – akár erről a népről is szólhat a Biblia. Csak itt nem az Isten választott népet (hanem épp fordítva).
        És ha tudjuk, hogy a neveltetés sokkal erősebben hat a személyiség alakulására; mint a vérségi tényező – akkor érthetjük a tapasztalható különbözés tényét (okát) is. Izrael állam is számukra lett létrehozva, földet is kaptak (az őslakosság rovására) – de nem azért váltottak Istent, hogy földet műveljenek…
        – ennyit elfajzott testvéreinkről.

  7. Kérjük fel Szuromi rektor urat, hogy tudós emberhez illően adjon választ az itt (https://kuruc.info/r/56/143900/) található kérdésekre. Ha egyes esetekben nem tudná a választ, akkor továbbítsa a kérdést a Parlamentnek, hisz elképzelhetetlen, hogy a holo-törvény megalkotásakor ne jártak volna el körültekintően.

  8. Szégyellje magát Szuromi úr. Nem csodálkoznék rajta, ha az utcán leköpködnék.

    Baumag

  9. T.Patmosz !
    Megnéztem a filmjét és a hatása nem maradt el ! Egyszerűen hányingerem lett attól amit,ahogyan,ez az „emberszerű lény fejtegetett.
    Sikerült meggyőznie a mondókájával,hogy soha az életben meg ne forduljon a fejembe,hogy vele,vagy iskolájával, bármi nemű kapcsolatba kerüljek. Sajnálatom azon szülőknek,akik rá, és hasonszőrű „lényekre bízzák szeretett gyermekeiket. ” bocsáss meg nekik Uram,nem tudják mit cselekszenek.”

  10. —Baumag– ossza újra az észt –a cikkhez tudsz-e hozzáfűzni valamit –vagy csak cáfolni tudsz másokat– mint a komcsi táltosok, te tápos pannon magyar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük