Vének tanácsa


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

nervousBár korát meghazudtolva vesz részt a vének tanácsában az egykori szépasszony, akiről mégis a majdnem száz évet megélt, volt szomszéd néni jut eszembe, akitől hosszú ideig szintén senkinek sem volt nyugta.

Edit néni kilencven fölött örökölt közepes nagyságú vagyont, amivel először nem tudott mit kezdeni. Majd külső tanácsra reggeltől-estig hívogatta a mentőt, a tűzoltóságot, a különböző segélyszervezeteket, kérdezvén mekkora adományra lenne szükségük. Persze egyiknek sem utaltatott, mert más valaki rábeszélte, fizessen elő inkább valamelyik kábelcsatornára, mert hasznosabban foglalhatja el magát.

A bekötés után éjjel-nappal ordított a tévé, hogy a kétszintes házban mindenhol hallhatóvá váljék.

Egyszer ököllel az asztalt verve ordította, hogy “nem érdekel hány éves vagyok, mindent akarok az élettől, elvégre megtudom fizetni”. A botoxos kezelés akkor még kísérleti stádiumban volt, így naponta több ismerősével hozatta magának a méregdrága ránctalanító krémeket, amiből mosatlan arcára tégelynyit kent. Miután eredeti, természetes szépsége csak nem akart visszatérni, kozmetikushoz vitette magát, rengeteg pénzt ígérve a csoda eléréséhez. Így sem sikerült, sőt eltanácsolták a további látogatástól, mert a kezeletlen vizelet visszatartási gondjai miatt elmenekültek még a törzsvendégek is az üzletből.

Vérig sértettségében vigaszává vált a 100 tévécsatorna, s a szappanoperákból átvett szerepek majmolása. Ám ez is csak ideig-óráig elégítette ki, s álmatlansága miatt rábukkanva az éjjeli szexfilmekre, a legmagasabb hangerőn kezdte nézegetni. Ettől fogva a környék évekig zengett az orgazmust imitálók ordibálásától. De az idős asszony bánatára nemhogy egy férfi, de még nő sem csöngetett be hozzá, hogy vegye halkabbra tévéjét. Eltűrték, mert szánták.

Nappal viszont elítélően nyilatkozott az éjszaka látottakról, aztán újra nyomogatta a mindig keze ügyében lévő távirányítót, még keményebb csatornákat keresve.

Egyszer éppen a miatta “beszerzett” gyomorfekély okozta fájdalmammal voltam elfoglalva, amikor közölte velem:

– Elszopogatta…

– Elfogyott a mentolos cukra Edit néném? Hozzak a boltból? – kérdeztem tőle.

– Dehogy fiam! Hát bekapta a micsodáját. A két szememmel láttam! Hát milyen világot élünk? Fúj…

Visszakérdeztem tőle, miért nézeget ilyen filmeket az, aki állítólag undorodott a szexualitástól, hiszen 60 évvel ezelőtt a férjétől is azért vált el, mert félévente közelített hozzá.

– Rosszul közelített, rosszul… Ha tudtam volna… – adta meg a választ.

Ezek után pongyolában feküdt ki a kertbe, de csak két macskája telepedett rá, kéjesen nyújtózkodva, hárman aludtak egy nyugágyban.

A púpos, kivénhedt kandúrnak amúgy is sok erőre volt szüksége, hogy éjszakai hadjáratai során halkan, meggyőzően tudja eladni azt, ami régóta nincs neki. De tapasztalatból tudta, hogy a meggyőzés oly hatalom, amivel más képessége hiányában is minden elérhető, míg a halál el nem jő.

A szegény, már csak önmagukat becsapni tudók, a másik dimenzió kapujában, a tükör előtt régi valójukat odaképzelve, észre sem veszik, hogy rövidesen átlépnek a másvilágra.

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

6 hozzászólás a(z) “Vének tanácsa” bejegyzéshez

  1. Itt a vége fuss el véle…Jobb nincs? Jancsi és Juliska?…:)
    Kaldi Jozef

  2. Még hogy mese. Ez bizony maga a valóság. Sok család küszködik megöregedett nőtagjával, aki nem akarja elfogadni, hogy eljárt felette az idő.
    Bizony vannak sokan, akik fiatalkorukban inkább önmagukkal törődtek, mint a családalapítással, vagy családjuk önzetlen ellátásával.
    Meglátásom szerint ezeknek az embereknek a legrosszabb megöregedni. Nincs bennük szeretet, és ennek a hiányában másoktól sem kapják meg azt olyan mértékben, hogy megelégedésükre szolgáljon.
    Hirtelen, önzésükben magukra maradnak, párjuk meghalt, és nincs kit egzecíroztatni. Legfeljebb a macskát.
    Annyira jellegzetes ennek az írásnak minden sora. Csodálatos írás….
    Olvasásából adódik, hogy figyelem emberek, több szeretetet nyújtsatok a másiknak, és másoknak amíg megtehetitek. mert egyszer megöregszünk, és nem mindegy, hogy ezt a kort hogyan éljük meg. A vége felé az ilyen emberek megpróbálják a szeretetet is pénzért megvásárolni.
    Rá kell jönniük, hogy ez így nem fog menni, és ezt már korábban kellett volna megtenni.
    És bizony ekkor már jól érzik,a szeretet könnyen átsegítene ezen a koron is.

    Baumag

  3. botoxmama lehet, hogy még tud ujat mondani?

    adorján imre

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  4. A lényeg,hogy friss arcokkal induljanak a végső harcba.A véneknek ami jár az jár,mert megérdemlik.

    Inter Milán

  5. Először is gratulálok a szerzőnek! Bizony nagy igazságokat mutat be. Szeretem az írásait, mindig figyelemmel kísérem.
    LSné GE

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Programadó nagygyűlést hirdetett vasárnapra az FKGP – Hegedüs Péter elnök gondolatai a rendezvény elé
Folytatódik a NAV botrány, vagy csak most kezdődik igazán?
Mit keresett Floridában a Miskolci Hőszolgáltató igazgatója?
Close