Vélelmezett jogállamiság… avagy: Fogyasztóvédelem, mint gittegylet
Ha én vélelmezek valamit, és ennek megfelelően járok el, az Magyarországon magánszemély esetében törvénytelen, multi esetében viszont természetesen elfogadható. Vegyünk erre példákat: Ha bárkihez odamegyek az utcán és elveszem a napszemüvegét, mert vélhetően az enyém, akkor az jogellenes. És így is van rendjén.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Ha valaki tartozik nekem, és én nem a megadott összeget, hanem egy vélelmezett nagyobb összeget kérek vissza tőle, sőt, még meg is verem, vagy csak megfenyegetem, amiért erre nem hajlandó, az is jogellenes, és mint ilyen, helyénvaló. Ha a víz, az áram, vagy a gáz szolgáltatója saját vélelmezésem szerint túlszámláz és ezért pénzt követelek tőle vissza, az már megrezgeti a lécet… Ha azonban ők követelnek olyan összeget, amely általuk is kimondva vélelmezett fogyasztás alapján állapíttatott meg… no, ez már törvényes és elfogadható. Ezt mondta ki ügyemben ugyanis az a degenerált és az adófizetők pénzén fenntartott gittegylet, amelyet Fogyasztóvédelemnek csúfolnak, és amely a Kormányhivatal égisze alatt nyalja fényesre a nyugati multik ülepét a magyar fogyasztó súlyos erkölcsi és anyagi kárára…
Mint korábban megírtam, elromlott a villanyórám, kaptam újat, s a rosszat bevizsgálták. A vizsgálat megállapította, hogy az óra rossz, mérésre nem alkalmas. (Ezt is kormányhivatali mérésügyi szakemberek végezték.) Az E-On – vélelmezett fogyasztás alapján – mégis megállapította, hogy én tartozom nekik 96.000 Ft-tal. Igaz, az új óra fele annyit számol, mint a régi, de a vélelmezés az vélelmezés – és punktum. Nem de facto fogyasztásról kaptam számlát, hanem egy elképzelt, vélelmezett fogyasztásról, amelyet a fenékpucoló magyar fogyasztóvédelem is helyesnek tart, mert hát az E-On belső szervezeti szabályzata vagy mifeneéje ezt írja elő, s mert ezt írja elő, hát az törvényes a Kormányhivatali gittegylet szerint is. Az E-On még fenyeget is… ha nem fizetem meg a nekik a tőlem ellopni kívánt összeget, akkor bizony kikapcsolja a villamos energiaszolgáltatást… előre fizetős órát szerel fel… és lehet, föl is koncol, hiszen Magyarországon a kormányhivatali Fogyasztóvédelmi Hivatal talán még támogatja is a fogyasztó meggyilkolását, kerékbetörését, máglyahalálát. Mert Magyarországon mindent lehet annak, aki Magyarországot kifosztani, és annak lakóit tönkretenni hivatott. Bankok, szolgáltatók, kormányrendeletek, törvények… szabadrablás és fosztogatás… Európai Unió!
Magyarország tehát nem lesz, hanem volt. Magyarországból nem lesz európai ország, s Magyarország sem lesz rövidesen, ha ez így mehet tovább. Magyarország polgárai nem véletlenül menekülnek el innen, hiszen Magyarország immár nem élhető ország többé. Hittem abban, hogy egy magyar kormány alatt efféle gyurcsányi rablás helyeslése elképzelhetetlen a kormány alá vont fogyasztóvédelmi hivatal által, de a „jog”erős határozat e hitemet is megszüntette. Mit lehet mondani erről és emiatt gyermekeinknek? Minél messzebb innen, mert Magyarország már nem a mi hazánk. A magyar kormány nem a mi érdekeinket szolgálja, és a magyar érdekek már messze nem számítanak. Tehát mindegy hol élünk, csak élhessünk. Mert Magyarországon – előbb-utóbb – az élet is kiváltsággá válik – vélelmezem a történtek okán és miatt…
Hajrá menekülő magyarok, hajrá haldokló Magyarország!
Stoffán György
Nemzeti InternetFigyelő
Kifizette a cigányok lopott villanyáram vételezését!
De itt már dumával nem megyünk semmire. Mr most a 4 millió koldus országa – de most 10 milliós teljes lakosságból. Vagy megvédjük a hazánkat vagy az ilyen gyurcsány és orbánfélék eladják alólunk.
Nagy Péter
Ja, és hol az a magyar kormány, amit cikke végén említ? Magyarországnak nincsen kormánya.
Nagy Péter
Ne add fel. Ne fizess. Majd elmennek innen.
Vitahum
Stoffán úr!
Írásában az élősködők propagandáját vélem felfedezni.Hagyjátok itt a hazátokat,mert kell a hely az Izraelben magyarul tanuló zsidóknak! – egyébként a többivel egyetértek.Ezek a rendellenességek csak akkor fognak megszűnni,ha MAGYARORSZÁGON MAGYAR KORMÁNY ALAKUL.
Horváth Bertalan
Kikből?…
sgy.
sgy!
CSAK BECSÜLETES MAGYAROKBÓL.
Horváth Bertalan
Közönyös a világ… az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s – harap.
S ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.
Arany János (1851.)
Szerintem Magyarország akkor lehet/ne magyar ha Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Battyhányi Strattman László, Mindszenthy József, típusú emberek kormányoznának.. Ez a típus végleg megszűnt létezni.
Paneltáltosokból furgonszónokokból viszont kapitális tartalékokkal rendelkezünk.
Isten óvja e gyarmati sorban vergődő hazát!
de Loviaguin Alexander