KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vegyi fegyverekkel bővíti arzenálját Észak-Korea

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A hírek szerint Észak-Korea a nukleáris fegyvereken kívül vegyi fegyverekkel is készül egy esetleges háborúra.

A dél-koreai felderítés szerint Kim Dzsong Un nem hagyott fel a ballisztikus rakétakísérletekkel, s ezzel egyidőben biológiai fegyverekkel is készül a háborúra.

Nemzetközi vélemények szerint Észak-Koreának a szándéka és a képessége is adott arra, hogy óriási mennyiségű biológiai fegyvert állítson elő. Az országban informálódott kémek szerint a kommunista rezsim 13 különféle halálos szerrel rendelkezik, közöttük himlőt és lépfenét terjesztő porok, amelyeket 10 napos felkészülés után bárhol, bármikor bevethetnek. Az áldozatok száma határtalan lenne…

Az országot sújtó egyre szigorúbb gazdasági szankciók ellenére képesek voltak beszerezni a kellékeket a biológiai fegyvertáruk fejlesztéséhez. A felderítés szerint elsősorban a lépfenét keltő antraxból tárolnak nagy mennyiséget, s ezt a diktátor nem habozna bevetni, ha veszélyben érezné a hatalmát.

Kobayashi
Inter Japán Magazin

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Vegyi fegyverekkel bővíti arzenálját Észak-Korea

  1. Nos, ez rendesen „mellbe akasztott” :- Vegyi fegyverekkel bővíti arzenálját Észak-Korea
    2018/01/23 , erre mit olvasok alább? ???-:- A dél-koreai felderítés szerint Kim Dzsong Un nem hagyott fel a ballisztikus rakétakísérletekkel, s ezzel egyidőben biológiai fegyverekkel is készül a háborúra.”
    Most aztán föladtad Kobajasi úr a leckét! Most akkor a cikk eleji az igazi hír, vagy a vége? Netán,- hazudni tetszik-és ezzel:-USZÍTANI Kóbé aljassy uraság?

    1. Kedves Lajosné Kati Kósa!

      Nem igazán értelmezhető a hozzászólása, inkább zavaros. úgy tűnik, mintha összekeverné a két Koreát és nem értette volna meg a hírt. Azon túl az sem világos, hogy mivel és ki ellen uszítana a cikk szerzője, akit egy végtelenül erőltetett és primitív szójátékkal próbált kifigurázni hozzászólása végén. Ön milyen információval rendelkezik ebben a témában? Ossza meg velünk!
      Ha a biológiai és a vegyi fegyverek közötti különbségre utal, megjegyzem, hogy a biológiai fegyverek lehetnek bizonyos kitenyésztett vírusok, baktériumok és ebbe a kategóriába sorolhatóak a biológiai úton előállított bizonyos szerves vegyületek, melyekből mérgesgázok és egyéb vegyi hadviselésre alkamazható anyagok képezhetőek.

  2. Porhintés! Mindig kell egy ellenség kép amivel riogatni lehet a sokaságot. Izrael,amerika( ugyan az) fegyver arzenáljával kellene foglalkozni,mert az nagyobb veszély jelent az emberiségre! Ideértve a „hétköznapi biológiai fegyvert is,mint az oltások,gyógy(?)szerek,orv-osok(?) chemtrail,bankok, vagy mindazok a mocskok amivel nap,mint nap mérgezik a világ népeit. Persze szeretné az IMF betenni a „lábát oda is,hogy kipucolhassa,örök rabigába hajtva,mint a többi nyomorulttá tett országot. Nem véletlen,hogy Iránnal együtt szálka a szemükben. A világ rákfenéje nem Észak-Korea ,még ha a zsidó média ezt is sugallja. A neten Kínai rejtett kamerás felvételek megnézhetők,amik ellentétesek a média(?) híresztelésével.
    Kik törekednek a föld lakosságának a 2/3-át elpusztítani? Kik felelősek a világháborúk, forradalmak kirobbantásáért szerte a földön? Vagy a gyilkos vakcinák gyártásáért, kötelezővé tételében?
    A kérdés természetesen költői.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük