KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Végre a határon túli magyarok Kossuth emlékházában kaphatnak állandó lakcímet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kettős állampolgárságért folyamodó határon túli magyarok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon állandó lakcímet kérhetnek – erről döntött a település képviselő-testülete.

A határozat szerint az igénylőket a község önkormányzata Kossuth Lajos szülőházába jelenti be. A képviselő-testület döntéséről Szepessy Zsolt, Monok polgármestere pénteken tájékoztatta a távirati irodát.

A polgármester azt mondta: mivel a kettős állampolgárságról szóló jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen lép hatályba – alkalmazni 2011. január 1-jétől kell -, ezért közölte az aktuális időpontban a döntést. Hozzátette: a kormány „történelmi tettet hajtott végre. Az elszakított országrészeken maradt, és azóta is ott élő, magyarságát megőrző, nehéz körülmények között is helytálló magyar emberek felé egy régi adóságot rendezett a kettős állampolgárság megszavazásával”.

Úgy fogalmazott, hogy a monoki önkormányzat a kettős állampolgárság történelmi jelentőségét felismerve, annak kiteljesedésének elősegítése érdekében lehetővé teszi, hogy az elszakított országrészeken élő magyarok állandó lakosként Monokra bejelentkezhessenek, és ezáltal minden magyar állampolgárnak járó jog megillesse őket.

Az állandó lakcímért folyamodókat „Monok Község Önkormányzata a saját tulajdonában lévő Kossuth Lajos szülőházába jelenti be. Ezzel kifejezve a nemzeti együvé tartozást. Kossuth Lajos szülőháza minden magyar ember otthona és oltalma” – jelentette ki a polgármester, hozzáfűzve, hogy arra kérik Magyarország valamennyi önkormányzatát, kövessék Monok példáját, és biztosítsanak állandó lakcímet a határon túl élő magyar emberek számára. Külön kérik azokat az önkormányzatokat, ahol a magyarság történelmének meghatározó, kiemelkedő alakjai születtek, éltek vagy munkálkodtak, hogy szimbolikusan az ő szülőházukba vagy a hozzájuk kapcsolható helyszínekre jelentsék be az állandó lakcímért folyamodó magyarokat – részletezte Szepessy Zsolt.

A távirati iroda azon kérdésére, egyeztetett-e ez ügyben alkotmányjogásszal, jogi szakemberrel, közölte: nem egyeztetett, ahhoz ugyanis, hogy bejelentsenek valakit valahová, véleménye szerint nincs szükség erre.

Magyar állampolgárságot azok az egykor magyar állampolgársággal rendelkező emberek vagy az ő leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgársággal rendelkeztek, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok – ismertette korábban Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) bevezetéséért felelős miniszteri biztos.

Hozzátette, az esetleges visszaélések elkerülése végett az állampolgárságot csak személyesen lehet majd kérelmezni, de a minél rövidebb sorban állás érdekében mindenképpen a lehető legtöbb helyen elérhető igénylést támogatja a kormány. A kettős állampolgárságról szóló jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen lép hatályba, alkalmazni pedig 2011. január 1-jétől kell.

forrás: Duna Tv

Sok-sok évtizedes elmaradást próbál pótolni a magyar kormány, ezzel is kifejezve a nemzet egységét. Ez olyan horderejű kérdés, ami nem hagyhat senkit hidegen, hiszen a szégyenletes 2004. dec. 5-i népszavazás súlyos károkozásának enyhítésére ad lehetőséget. A  gyalázatos közömbösség, gyávaság, a bolsevik-libárális maffia hazudozásainak való bedőlés mély sebet ejtett honfitársaink szívébe nem csak határainkon kívül, de belül is.

Igen is, ki kell végre állnunk elszakított nemzetrészeink egysége mellett! Ez honfitársi kötelesség, s mint ilyen, minden magyar önkormányzati vezetőnek is feladata!

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Végre a határon túli magyarok Kossuth emlékházában kaphatnak állandó lakcímet

  1. A TEGNAPI Metró újságban ,már arról nyilatkozott a vérnarancsos elvtás hogy szabálytalan ezen gesztus az önkormányzat részéről.A népszaván nem csodálkozom mert már a neve is hazugság.

  2. A 2004.dec 5 szavazás azért bukott meg mert O.V SIKERT akart kovácsolni belőlle.AZ MSZP-nem hagyta azaz egy nemes kezdeményezés elbukott a hülye politikusok párharca miatt.A KÖTELES elvtárs aki ma az ORSZGY-ELNŐKE.hűlyeségnek tartotta.A VÁLLASZTÁSI CSALÁS HIÁBA DERÜLT KI A FIDESZ NEM PATRONÁLTA.2oo5.júli orszgy ülésén az állampogárság megadását csak 12 képviselő támogatta.ÉS több volt az MSZP HONATYA.MINT FIDESZ-ES.ÉS AHOGY MOST MEGADTÁK A KELETRŐL BETELEPITENDŐK SZÁMÁRA JÓ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük