KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Véglegesen cukisodik a JOBBIK: Vona meneszti a 3 radikális alelnököt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

NIF: Az, hogy valamikor a JOBBIK elkezdi a cukisodást várható volt már 2009-ben, amikor Vonának köszönhetően az EP-be 3 zsidót delegáltak! Tehát 3 zsidó képviselte a JOBBIK-ot, vagyis a magyar radikalizmust, Brüsszelben. Csodás, nem? Úgy látszik a mai politikában csak a gyenge jellemű emberek kerülnek tűzközelbe. Mi lesz a JOBBIK-kal, ha bogrács közelbe is kerülnek, és az ő kezükben lesz a nagy merengető kanál???

A cukisodás parancsra megy. Várható tehát egy Vona-féle miniszterelnöktől, hogy megvalósítja az összes mecset tervet, zsinagógákat fog építeni, megduplázza a holokausztpénzeket, és sábesz dekliben vacsorázik Sorossal? Mire várhatunk egy ilyen mértéktelenül cukisodó „radikális” elnöktől??? Mert Vona eddig csak cukisodásban volt radikális!!!

jobbik-2015-10-23-2-500.jpg

Három alelnök leköszön a Jobbikban

 

Három jelenlegi alelnök – Novák Előd, Apáti István és Szávay István – nem lesz tagja a Jobbik elnökségének a következő, nyári tisztújítást követően – közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus kijelentette: pártszakadás nincs és fel sem merült, a leköszönő alelnökök munkájára a továbbiakban is számítanak. Kifejtette, hogy az alapszabály szerint az elnöknek joga van megnevezni az aspiránsait és Vona Gábor élni fog ezzel.

A JOBBIK cukisodásának ki örülne JOBBAN, mint a magyarországi PT!!!
A JOBBIK cukisodásának ki örülne JOBBAN, mint a magyarországi PT!!!

Hogy kiket jelöl, az a következő hetek kérdése – mondta, megjegyezve, az elnökségből távozókkal higgadt és őszinte beszélgetés volt az elnökségi ülésen és nem a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a felek.

A szóvivő a lépést azzal magyarázta, hogy megváltoztak a feladatok.

Megismeritek? Csanád van itt, a JOBBIK radikális brüsszeli képviselője!
Megismeritek? Csanád van itt, a JOBBIK radikális brüsszeli képviselője volt!

A most záruló elnökségi ciklus feladata a párt támogatottságának stabilizálása volt és az, hogy a Jobbikot az ellenzék vezető erejévé tegyék – fejtette ki, jelezve: értékelésük szerint a jelenlegi elnökség teljesítette, amit vállalt. A következő időszak feladataként a kormányzati munkára készülést jelölte meg. Hozzátette, hogy Vona Gábor pártelnök más karaktereket, polgármestereket is szeretne maga mellé az elnökségbe.

Mirkóczki Ádám egyúttal visszautasította, hogy egy radikális – mérsékelt törésvonal lenne a pártban. Érdemi konstruktív viták mindig vannak, de a program nem változott – hangsúlyozta.
forras: Hunhír.info2016. április 20. 16:15
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

29 thoughts on “Véglegesen cukisodik a JOBBIK: Vona meneszti a 3 radikális alelnököt

  1. Szerte foszlanak a reményeim a Jobbik-kal kapcsolatban.
    Teljes mértékben egyetértek evaanyu12345-val az előző cikk hozzászólójával. Ezek után, ha ezen a „vona”-lon megy tovább a párt,
    akkor alelnök lehet még szegedi csanád, köves slomó, hegedűs zsuzsa is. Az, hogy ezek nem jobbikosok, az nem jelent semmit, a morvai sem az, mégis EU-s képviselő.
    Hajrá vona, cél, utolérni a Munkás Párt-ot, kitartás, még le is hagyhatjátok.

    1. Fogadni mernék,hogy ezt a cukisodást egy nagymagyar orrnehéz világpolgár találta ki és felkapták a fajtársai.
      H.B.

  2. Vona Gábor, a „JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM” elnökének langyos, szóvirágos szó-cséplése/mellébeszélése, stb. engen abszolut nem lep/ett meg! Valahol tudat alatt ugyanis, nemcsak mi, a lekezelt/félreállított 56-os veteránok, hanem velünk együtt, minden épeszü hazámfia érezte, hogy a JOBBIKOT, közvetlenül, a „brüsszeli al-páholyból” irányítják!!! Vagy, tényleg beigazolódik, a „nomen est omen”???
    Vélelmezi és kérdezi, egy valódi 56-os veterán és Koppányivadék,
    Dr. Endrédi Szabó Lajos, Bécsből

  3. Bárhogy is lesz, nem a politikusok fognak változtatni, fordítani. A politikusoknak nagyon jó a pisis, langyos állóvíz, amelyben kihajthatják az emberek belét. A változások mindig lentről indulnak, magasan fölfelé.

    1. Így igaz! Ha pedig fölülről indul egy „változás”, az csak olyan lesz, mint a ’89-es.

  4. Most már végleg megszűnik az a lehetőség, hogy olyan pártra szavazhatnék, akikbe reményt lehetne fektetni.
    Szégyellheti magát Vona Gábor is, hogy a hazánkért tenni akaró embereket teszi ki a vezérkarból, és ezzel lesüllyed a többi párt színvonalára
    Úgy látszik, hogy Vonának többet ér, hogy egy kettős állampolgár simogatja a buksi fejét, mint az, hogy a reménytelen emberek rá szavazzanak.
    Kire szavazzak????!!!!!

    1. Kedves Baumag1! Mi lenne, ha a magyarság többsége bojkottálná a szavazásokat? Mi lenne, ha a pártok végre útilaput kapnának és hozzáértő civilek vennék át az ország irányítását? Mi lenne, ha ezek a hazaszerető civilek vissza tudnák szerezni az ország kitalicskázott vagyonát? Ezt Ön lehetetlennek tartja? Pedig előbb-utóbb sor kerül rá. Nem volt még olyan társadalmi rendszer a történelem során, mely örökös lett volna…:)

      1. Kedves Lili, tisztelt tóth ferenc! Ma reggel, már tort ült az összes két, vagy több nemzetiségű szerkesztő a televíziókban.
        Nagyon elégedetten vették tudomásul, hogy amit elterveztek, az fényesen sikerült.
        Az emberek többsége a Fidesz televíziókat nézi, és szellemi színvonala ehhez igazodott. Mint például a sok fesztivál, az Édes élet, és A Nagy Duett. De elhiszik amikor óránként hirdetik, hogy nincs infláció.
        Ha felvetődik, hogy sok minden hazugság, és butítás, akkor arra is hajlandók, hogy a családtaggal megszakítsanak minden viszonyt.
        Ilyen országban, én már nem tudom elképzelni, hogy változás álljon be.
        A politika is azt csinál már, amit akar. Ha az idióták közül valaki kitalálja, hogy a tízemeletes lakóházakat vissza kellene bontani három emeletesre, senkinek fel sem tűnik, bár még több évvel ezelőtt minimum röhögőgörcsbe tört volna ki a lakosság többsége.
        El vagyunk fásulva,meg vagyunk törve, nem csoda, hogy a zsidóság tort ül a magyarság felett.

      2. „Mi lenne, ha a magyarság többsége bojkottálná a szavazásokat?”
        Kedves Lili!
        Az lenne,hogy kiderülne,hogy a magyarság kisebbségben van a saját hazájában.
        H.B.

  5. Látni a csatolt fotót, az jutott eszembe, vajon ki az ördög fog Vonára szavazni, különösen akkor, ha egymaga lesz a jobbik? Valóban, évaanyunak van igaza, mert akiket ezidáig elmart maga mellől, egytől-egyig mind potenciális Pártelnök anyagok voltak. Egyszerű: szükséges egy új párt alakítása!!!!!!!!!!!! Osztán megbeszéljük……………….

    1. Olvasd a REFORM KELL anyagunkat!
      Elkezdődött az Olvasók között a szerveződés!
      Társulj te is!!! Szólj hozza értelmesen a cikkhez és ezen keresztül felhívod magadra a figyelmet!
      Utána írj a szerkesztőségünknek.
      üdv

  6. „szégyellheti magát vona gábor !(?)
    soha nem a vezetőn,vagy a tanítón van a lényeg ! A tagon, a tanítványon,a keresőn van a lényeg ! Ő mit akar, és azt tényleg akarja e. Amit ma, azt ,holnap is ugyan úgy akarja e.Ha igen, akkor majd észre fogja venni,hogy valójában ki mellett érvel. Nem lehet és nem kell a felelősséget másra áttolni. Mindenkinek a saját tettei alapján vállalni azt. Ő is azt teszi, ami várható volt tőle ! Ezen csodálkozni nem lehet. Amíg vannak hiszékeny emberek,hogy bemondásra rábízzák valakire,házukat,hazájukat életüket, szélhámosokra, nincs min csodálkozni. Ő él azzal a lehetőséggel(?) amit sokaktól megkapott. Éli a paraziták gondtalan életét,a minden mindegy alapján. Ő és a hozzá hasonlók, maguknak csinálják a bizniszt. Hiú remény azt képzelni,hogy bevesz maga mellé még pár millió másik embert. Amíg egy ember is rá szavaz,vagy bármelyik bűntársára, orbán ,gyurcsány,stb, addig mindenki csak magára mutogathat,hogy ugyan úgy részese volt a kész átverés show-nak.
    De még mindig egyszerűbb valakire ikszelni,azt letudni x évre, mint kézbe venni mindenkinek a saját jövőjét,sorsát, és nap mint nap tenni érte.

    1. „“szégyellheti magát vona gábor !(?)
      soha nem a vezetőn,vagy a tanítón van a lényeg ! ”
      Vajon elpirul Zazrivec,ha ezt elolvassa?
      H.B.

  7. T.Baumag1!
    ” hol van ma már Nagy Sándor,dzsinkisz kán, hitler, sztálin ,lenin, kádár,grósz,stb? A felejtés,és az idő szemetesládájában. Ugyan ott,ahol nem sokára,gyurcsány, orbán, és a sleppjei is kerülnek. Csak ők még a történelem könyvek lábjegyzeteiben sem fognak szerepelni. Ezért nem érdemes túl sokat foglalkozni a politikával. Az idő elvégzi azt,amit el kell.
    ” mit ér a szépség,mit ér az erő,az időt nem állítja meg egyik sem.

    1. T. Ferenc .
      Az alábbi ( kiemelt ) idézete tartalmazza az igazságot :
      Amihez az is hozzá tartozik, hogy a ‘show’ elemeihez
      azok a mini-pártok ( pártoskodók ) is csatolhatók, me –
      lyek szintén a megosztást produkálják ; És kivétel nél –
      kül – Mindegy milyen ideológiára / mázra hivatkoznak
      { A 4 éves ‘show’ alkalmával beteljesítik a programot }
      „Amíg egy ember is rá szavaz, vagy bármelyik bűntár –
      sára … addig mindenki csak magára mutogathat,hogy
      ugyan úgy részese volt a kész átverés show-nak”
      ———————————————–
      ‘ MERT AZ ORSZÁG TULAJDONOSAI TUDJÁK AZ
      IGAZSÁGOT. ÚGY HÍVJÁK AMERIKAI / MAGYAR /
      STB ( DEMOKRÁCIA ) ÁLOM – MERT ÁLOMBAN
      KELL LENNED, HOGY ELHIDD ‘
      https://www.youtube.com/watch?v=WtQ-jdDwvns
      ‘ ÉN NEM SZAVAZOK … KÉT OK MIATT NEM SZA –
      VAZOK – ELŐSZÖR IS MERT ÉRTELMETLEN ‘
      https://www.youtube.com/watch?v=msJB1I_IBQw

  8. ” erről szól a történet ! De a helyett,hogy röhögnek,inkább sírni kellett volna. Mert a poén(?) róluk,az ÉLETÜNKRŐL szólt.Nagyon hiányzik az ébresztő a Magyaroknak is ! De „itt, ebben a lila ködben nem veszik észre,vagy nem is nagyon akarják,mert még mindig kényelmesebb ez ami van,hogy hülyére vannak véve. Lehet ez akármilyen színű oldal. Nagyon rövid időn belül legatyásít a hatalom mindenkit,anyagilag,jogilag,és erkölcsileg egyaránt. Mert erre megy ki a játék(?) ezzel a terror fenyegetettséggel. Utána majd azon sopánkodnak,hogy mit kellett volna tenni. De már késő lesz !

  9. Tisztelt Baumag1 !
    Ami a médiát(?) illeti, az azt a szellemi színvonalat nyújtja, amit a „gazdája is képvisel, beleértve a hatalmon lévőket is. Az ember felteheti magának mindenben, a mindenkor érvényes kérdést, „hogy szükségem van nekem erre? Rögtön meg is kapja rá a választ,és a szerint dönthet,hogy nézi,vagy kikapcsolja. Ami most zajlik az országban,világban nem új keletű,hiszen ami ma van, az már valamikor volt,és ami holnap lesz azt ma éljük meg. Nem törvényszerű, hogy ezzel katyvasszal azonosuljon az ember. Egyéni döntése mindenkinek,hogy érdekek,vagy Értékek mellett rakja le a voksát !
    Bő kétezer éves mondás,de ma is érvényes,” ha úgy érzed,hogy ellehetetlenít a hatalom,vagy az a közösség amiben élsz,akkor inkább vonulj vissza a négy fal közé.
    A nagy többség még nem ébredt rá,hogy kalitkában van,még ha egyeseknek ez aranyból is van . Csinosítja, karban tartja,fényezi. De szomorú lesz,ha egyszer ráébred,hogy akármilyen szép is ez a kalitka,de be van zárva. A saját maga által „épített börtönbe !

    1. ” A nagy többség még nem ébredt rá, hogy ka –
      litkában van … ”
      ‘ MERT A VILÁGNAK ARRA VAN SZÜKSÉGE,
      HOGY AZ EMBEREK ÉLETRE KELJENEK ‘
      https://www.youtube.com/watch?v=-FYtHYLmiMo
      ” Ami most zajlik az országban, világban nem
      új keletű, ami ma van, az már valamikor volt ”
      ” Ha úgy érzed, hogy ellehetetlenít a hatalom,
      vagy az a közösség amiben élsz, akkor inkább
      vonulj vissza ” { VIDEO STOP : 3 perc 34-nél }

  10. A három zsidó egy hülyeség: Szegedi egy aljas féreg, annak tényleg min. egy lőszer a koponyájába. De MITŐL LENNE Morvai Krisztina PhD nagy Dr. (akadémiai) büntetőjogász, női és nemzeti jogvédő zsidó? A férje akkor, mikor hozzáment, tudta segíteni a karrierjében, mert MSZMP-s zsidó tv-s fejes volt. Hát ez nem szerelem, ez kihasználás! Végre egyszer NEM AZOK használtak ki minket. Most Morvai már Gaudi-Nagy kollegával él. Semmi gáz.
    HANEM VONA GÁBOR nem OV: kifog menni vagy 850 ezer szavazó mögüle és lesz másik, keményen nemzeti radikális párt!

    1. Morvay anyjának a neve Schwartz. Soros György névcsere előtti neve: Schwartz.
      Csak véletlen egybeesés?
      Morvay nem JOBBIK tag!
      Ha szétesik a JOBBIK, akkor átloval a FIDESZ/ZSIDESZ-hez?

  11. IgeN. CUKI Duró Dóra asszony, 3 gyerek után is angyalszép, és Előd is most a jó (JOBBIK!) arcát mutatja.
    Az biztos, hogy VALAMI NAGY PROBLÉMA VAN:
    – Vona elhiszi magáról, hogy ő egymaga a JOBBIK, és a szmpatizánsok és a tagság megy utána (TÉVESZME);
    – Vona zsarolás alatt áll, esetleg Kovács Bála mégis RUSZKI KÉM,
    – Orbánék „megfogták „valamivel Vonát és a fő ellenlábast így destruálják,
    – Vona szimpla nemzetáruló.
    De ezzel KÉT ÉV MÚLVA Ő NEM KORMÁNYOZ , az cuki! Izé, TÓTTI.
    5 db közvéleménykutató EGYBEN kutatta az erőviszonyokat: vasárnap éppen olyan eredmény születne, mint 2014-ben. Fidesz-KDNP 2/3-os győzelem. Minden pénz és adu Orbáné.

  12. „mert amit hiszel Önmagadról,a világról, a Te Hited szerint adatik Néked !
    Döntsd el, mit akarsz! Élni,vagy halni? Aszerint cselekedj! De a tetteid következményeit vállalnod KELL ! Most,vagy egy másik életben,de mindenképp!

  13. T. Ferenc .
    Nincs mit : Én is köszönöm a meglátásait ;
    Talán még annyit a témához, hogy 2 ezer
    éve volt egy Ember, aki a gyászoló menet –
    re ( pediglen éltek ) azt mondta, hogy „ha –
    lottak temetik az ő halottaikat” – Mi csak a
    ‘rejtélyes’ kijelentés kulcsát elemeztük ….

  14. ” pedig Ő nem azért jött a világra,hogy elítélje,hanem,hogy megmentse.
    De „itt a mindenben mindenkori elsőket keresztre feszítik,aztán imádják, és azt nevezik „szentföldnek,ahol a világ legszemetebb fája terem, a keresztfa.

    1. Na igen : Az imádatról ; Senkinek se mond –
      ta, hogy imádjatok ( cselekvés nélküli hely –
      benjárás ), hanem azt, hogy kövessetek, a –
      mit az Ős-Keresztények 300 előtt az életvi –
      telükkel ( egymást segítve ) nyugtáztak ….
      „De itt a mindenben mindenkori elsőket ke –
      resztre feszítik”
      Rájuk is vonatkozik, de mivel nem akartak
      fogyni, így jött a nagy / híres politikai / vallá –
      si átváltozás, s a tegnap még erkölcstelen /
      harácsoló / stb másnapra úgy ébredt, hogy
      a „követője” lehetett ( csak mert te megér –
      demled reklám ideológiával ), nesze neked
      Ős-Keresztény címszóval { 6-os dobás volt }

      1. Jut eszembe a történelemben ismétlődő sé –
        mákról. Anno ilyen dobás történt a Kazár bi –
        rodalomban is .

  15. Amennyiben van valakinek anyaga a kazárok országának megszűnéséről és a zsidók Deák Ferenc által támogatott benyomulásáról hazánkba – kérem ossza meg velünk!
    H.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük