KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Véget ért a kampány, lehet éhen dögleni – Nincs tovább jelentősége a közmunkának

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Felére csökkent sok településen a közmunkaprogram kerete – derül ki a Népszabadság körkérdéséből. A lap által megkérdezett polgármesterek arról számoltak be: legalább ötven százalékkal csökkenteniük kell a programban dolgozók számát a következő hónapokban.

kozmunka

„Hivatalosan nem jelentette be a kormány, hogy elfogyott a pénz, de látjuk, hogy ez a helyzet. Családok maradnak bevétel nélkül, most tologatjuk az asztalon a papírokat, hogy kit hívjunk be májustól, s kinek mondjuk azt, nincs tovább” – mondta a lapnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsoly polgármestere, Bihi Mihály. A településen áprilisban még százhárom közmunkást tartottak nyilván, májusra azonban már csak huszonöt emberrel számolhat a polgármester.

Baranya megyében a munkaügyi központ adatai szerint jelenleg 10 138-an vannak közfoglalkoztatásban. Ebből 3544-en május 1-je után is dolgozhatnak, legkésőbb 2015. február 28-ig. További 4857 személy foglalkoztatására a munkaügyi központ felterjesztése már megtörtént, a Belügyminisztérium döntése a következő napokban, hetekben várható.

Így azonban összesen 8459 ember foglalkoztatása megoldott május 1-jétől a megyében. Ehhez a létszámhoz adódhat még hozzá a későbbiekben a szociális startmunka mintaprogramokban és a hosszabb idejű hagyományos közfoglalkoztatásban alkalmazottak száma. Ez utóbbi programok esetében a döntés-előkészítés még nem kezdődött meg – tudta meg a lap.

A Belügyminisztériumtól a lap még nem kapott választ.

velencei-hirhatar.hu

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Véget ért a kampány, lehet éhen dögleni – Nincs tovább jelentősége a közmunkának

  1. Megint sikerült átverni a marhákat. Úgy látszik valakik perverz örömöt éreznek az emberek folyamatos átverésével. A hit varázslatos dolog. Hiszem, ha látom. Látom, ha hiszem. Mindkét állítás igaz. Mint ahogy az is : Csúnya nő nincs, csak keveset ittunk. Ismét sikerült elszalasztani 4 évet. No meg persze az ország ~30 %-át. Kíváncsi vagyok, megérem-e, hogy magyar ország megszűnik.

  2. Eszel, Baumag a gibic, kárörvedő szarkeverő népriogató sátányai…. , ezek az áll magyarok Magyarország megszűnését várják Hungizráliáról ÁLMODOZNAK….Nem fog az álmotok meg valósúlni , mert a test a férget ki veti magából……. De ti Magyarországot nem érdemlitek meg…. Üdv minden igaz magyarnak. Adorján I.

    1. Kedves Adorján. Körülbelül semmit nem ért. Magam is és Baumag is a keserűségünknek adunk hangot. Keserűségünk abból fakad, hogy az önhöz hasonló emberek többsége képtelen fölfogni, hogy mi történik körülötte. Tessék mondani, ha a többség minden esetben bölcsen dönt, akkor hogyan jutottunk idáig? Mivel egy ideje már az emeszpé meg a fidesz váltogatja egymást, nem gondolhatok másra, mint arra, hogy lecserélik az ország lakosságát, jön a választás és az emeszpé győz. Aztán újra lecserélik a lakosságot és akkor meg a fidesz győz. Ha a többség mindig bölcs, másként nem lehet. Azt gondolom maga sem gondolja komolyan, hogy a Gátvéder Józsi bácsi bölcs ha X és ostoba ha Y pártra szavaz. Szerintem ugyanis Józsi bácsi akkor is ostoba, ha X és akkor is ostoba, ha Y pártra szavaz.
      Vakságából következik, hogy nem veszi észre, hogy nagyon nem szeretnénk, ha megszűnne Magyar ország, de látjuk az elkerülhetetlent.
      A demokrácia pedig valóban azt jelenti, hogy azt kapja a nép, amit megérdemel. Ha abban hisz amiben nem kellene és nem hiszi amit kellene vagy nem bízik akiben kellene és bízik akiben nem kellene, akkor megérdemli a sorsát.

      1. Köszönöm szépen kedves eSzeL, hogy leírta, amire már nem volt akkor erőm, hogy unós-untalan kifejtsem, azt, amit Ön most, és más írásában mindig hangoztat is.
        Nem értem, hogy vannak emberek, akik nem néznek körül, és nem látják, hogy tökéletesen azt csinálja velük a Fidesz-KDNP amit az MSZP.
        Csak ez az Orbán kormány már rafináltabban, és ezért nem olyan nyíltan, mint az MSZP.
        De annál veszélyesebben.
        Például mennyivel jobb Adorján úrnak az, hogy ezek jóvoltából legalább ezer idegen katona érkezik hazánkba, és ezt még a Fidesz hívők egy része üdvözli is.
        Pedig a Fidesz- KDNP tudja, hogy a hazánk, és népünk ellen dolgozik, mert a médiáiban ezt nem siet hangoztatni.
        Az sem tűnik fel Adorján úrnak, hogy a választások után már mennyire nem fontos a rezsicsökkentés hangoztatása.
        Hát ez a baj, ez a mértéktelen sötétség, ami miatt sok embernek nincs önálló gondolata.
        Baumag

  3. Adorján, legalább a minimális szinten tanulnál meg írni, neoprimitív tahó.
    Ez az ország az ilyen sekélyes, műveletlen tuskók miatt tart itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük