KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vass István: EZ ITT TALÁN A HÜLYÉK KLUBJA?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„A kormány új szabálysértési tényállást alkotott feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel elnevezéssel – közölte a kormányszóvivői iroda pénteken. Horváczy Emese, az igazságügyi tárca szóvivője elmondta: a rendelet várhatóan jövő hétfőn jelenik meg a Magyar Közlönyben, és utána három nappal lép hatályba.

A kormányszóvivői iroda közleményében az áll, hogy a kormányrendelet szerint szabálysértésnek minősül és pénzbírsággal büntethető a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való nem vezetői, hanem minden más jellegű részvétel. Emlékeztettek rá, hogy a büntető törvénykönyv alapján ma is büntethető, aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében részt vesz.”

És ezzel szerintük végre lehetetlenné tették a Gárda működését.

Ötletelnek….ötletelnek. Hogyan lehetne……????? Sehogy libatolvaj. Ha bele gebedtek akkor sem lehet a Gárdát megszüntetni.

Mekk Elek, a rendészeti miniszter pörög, mint egy búgócsiga, a fősün tüskéit mereszti, fenyegetve habog-hebeg, hazudozik, mert már ő halkan belelépett…s most libatolvajságod írt alá valami újabb hülyeséget.

Tetszik tudni libaszarszagú naccságodnak, hogy mi fán terem a TÁRSADALMI SZERVEZET?

Hallott már arról, hogy van nekije, az ilyennek egy ALAPSZABÁLYA? Ebben a tagságról, a tagok jogairól, kötelezettségeiről, a tagsági viszony keletkezéséről, és megszűnéséről, a tagok nyilvántartásáról, A SZERVEZET TEVÉKENYSÉGÉBEN VALÓ RÉSZVÉTEL FORMÁIRÓL,stb. követhetően, feketén-fehéren rendelkezik.

Tetszik tudni libaúr, hogy amennyiben nincs valaki regisztrálva, benne abban a fránya tagnyilvántartásban, akkor az NEM TAGJA ANNAK AZ AKÁRMILYEN TÁRSADALMI SZERVEZETNEK? Sem rendes, sem pártoló, s így eleve részt sem vehet annak tevékenységében.

Tudja maga libakupec, hogy ha a Magyar Gárda Egyesület Alapszabályában nem rögzítették azt, hogy a Magyar Gárda Mozgalom az Egyesület része, és annak tagjai egyben az Egyesület tagjai is….,- tehát ha ez nem olvasható ott, – akkor baj van. Ez az ítélőtáblai szerencsétlenkedés, annál a bíróságnál, ahol bejegyezték a magyar Gárda Egyesületet a társadalmi szervezetek nyilvántartásába, csak arra a végzésre vezet, majd, amikor oda elérkezik a nagy ítélet, annak silány indoklásával együtt, hogy az illetékes bíróság az Alapszabály szerinti társadalmi szervezetet, az MGE-t amely 10 db. tagból áll, megszünteti.

Csak azt. És csak úgy,Ami, és ahogy az Alapszabályban vagyon leírva.

És ha az MGE Alapszabályában az sem lenne beléje írva, hogy a Magyar Gárda Mozgalom tevékenysége része az Egyesület tevékenységi körének, akkor meg ezzel a szabálysértési tákolmánnyal van nagy baj, amit most írt alá gúnárszajrézó uraságod.

A baj az, hogy halva született vadbaromság. Értelmezhetetlen, kivitelezhetetlen, végrehajthatatlan.

Nem gondoltak még arra nagyszemétládaságú elvtársuraim, hogy jogi szakértőik, akik ennél talán mégiscsak okosabbak, direkt szívatják magukat?

Nem kellene ilyen megveszekedett módon erőlködni elvtársak. Nem áll jól, nem megy ez a magukfajtáknak.

Talán jobb lenne, ha szép csendben befordulnának a fal felé, és szolidan, meghitt hangulatban, énekelgetnék az internacionálét, miközben nézegetik a köldöküket.

A Gárda, a MOZGALOM mindig is lesz. Akkor is amikor maguk már nem.

Vass István

utonallo

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük