KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vásárhelyi Mariska megmondta a tutit, szerinte Orbánék intézték el az olajszállítás leállítását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A baloldali szociológus szerint „ez is a magyar társadalom ellen vívott lélektani hadviselés része”.

Vásárhelyi Mária közösségi-média oldalán jelentkezett be, és fejtette ki a véleményét a szomszédságunkban zajló háború következtében kialakult bizonytalan energiahelyzetről.

„Azt elhiszem, hogy Oroszország leállította (vagy kiprovokálta, hogy Ukrajna állítsa le) a Magyarország felé történő kőolaj szállítást, azt azonban nem hiszem el, hogy ez nem az Orbánnal történő megállapodás eredményeként történt meg” – kezdte bejegyzését a baloldali szociológus. 

Majd így folytatta:

„Meggyőződésem, hogy Orbánékkal megegyezve, sőt az ő kérésükre állították le a kőolajszállítást és ez is a magyar társadalom ellen vívott lélektani hadviselés része.

Hiszen ha az emberek szembesülnek azzal, hogy a benzinár emelkedésnél mennyivel nagyobb probléma a benzin hiány, akkor úgy fogják gondolni, hogy inkább legyen drága a benzin, mint hogy ne legyen. Hiszen a benzinhiány rengeteg embernek teljesen ellehetetleníti az életét”.

Hozzátette:

Az ársapkás benzinár nyilvánvalóan fenntarthatatlan, heteken belül meg kel szüntetni, ami hatalmas elégedetlenséggel fog együtt járni.

Kivéve, ha a magas ár alternatívája az, hogy nincs benzin. Talán az sem véletlen, hogy ez éppen akkor történik, amikor Orbán nyaral. De ha tévednék, akkor sem találok magyarázatot arra, hogy Putyin miért állította le egyetlen európai szövetségesénél szó nélkül a kőolajszállítást. Orbánék már régóta a magyar nép ellen viselnek háborút”.

Mandiner

Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij: a Nyugat úgy védje Ukrajnát, ahogyan Izraelt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük