KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Városháza-ügy – Kovács Péter: a főpolgármester vádaskodik, de a kérdésekre nem válaszol 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Karácsony Gergely főpolgármester vádaskodott a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén, ahelyett, hogy válaszolt volna a feltett kérdésekre – mondta Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

A polgármester azt mondta, a vizsgálóbizottságban többsége van a Karácsony Gergelyt támogató szövetségnek, így megszavazták, hogy mennyi és milyen kérdéseket lehet feltenni a főpolgármesternek, valamint azt is, meddig tarthat az ülés.

„Tehát eléggé próbáltak neki segíteni, hogy ne csináljon butaságokat, mint amiket csinált”

– fogalmazott a kormánypárti politikus. Hozzátette: Karácsony Gergely az ülésen azon kérdésére válaszolva, hogy szerinte az ügyben napvilágot látott hangfelvételek nem valósak-e, úgy válaszolt: „azt állítom, hogy sz.rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken”.

Az ellenzéki vizsgálóbizottsági tagok nem segítik a plénum munkáját és az igazság kiderítését – jelentette ki Kovács Péter. A Városháza reakciói alapján pedig nyilvánvalónak mondta, hogy titkolnak valamit.

„Nyilván azt titkolják, hogy van egy jegyzőkönyv erről a főpolgármesteri kabineti ülésről, ahol az van, hogy a támogatott verziót vigyék tovább”

– vélte.

Az események sorrendje arra utal, hogy mégiscsak eladó a Városháza – tette hozzá.
Ragaszkodni fog ahhoz – folytatta -, hogy a vizsgálóbizottsági jelentésbe foglalják bele: el akarták adni a Városházát, hiszen több javaslat is volt, amelyek közül kettő azzal a lehetőséggel is számolt.

Kérdésre válaszolva Kovács Péter elmondta azt is, a bizottság hétfő délelőtt ül össze legközelebb.

MTI

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kirúgta Olekszij Danyilovot

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük