Variációk a jövendő gazdaságpolitikára

Manapság három témakör tematizálja a közvéleményt, így az állam, a pénzügyek és a külpolitika. Ezt a mainstream egy biankó kifejezés köré tömöríti, amelyet válságnak hív.
Az, hogy válság van, az nem kérdés. Az, hogy milyen válság, az már sokkal érdekesebb megközelítés, ugyanis a gazdasági válságnak nevezett valami, az nem több, mint a hitelre épült, spekulánstőke válsága, amely függetlenítette magát a valós termeléstől. Azaz sokkal inkább beszélhetünk értékrend-válságról, mint gazdaságiról. Ez persze egy másik írás témája lehet, így jelenleg simuljunk bele a közbeszédbe és nézzük meg, hogy milyen lehetőségek állnak előttünk.

Ahogy a bevezetőben említettük az egyik téma az állam, ugyanis jelen helyzetben úgy tűnik, hogy az egyén bőven másodlagos. A pénzügyek kérdése azt jelképezi, hogy baromira senkit nem érdekel a tényleges termelés, mindössze az állam finanszírozása a fontos. A külpolitika pedig azért jelenik meg markánsan a híradásokban, mivel kívülről oktatnak bennünket demokráciára azok, akik gondolatai a maoizmus termékeny talaján szökkentek szárba (pl. Barosso), akik rendszerint rövid hezitálás után katonailag, randomszerűen lerohannak egy-egy független államot (pl. Clinton), illetve azok, akik „gazdasági” tevékenysége még eddig mindig nyomort és gazdasági visszaesést hozott a „kisegített” országnak (IMF)…

Hazánk jelenleg brutális össztűz alatt áll. Nem a kormány, hanem az ország! Ez az első, amit meg kell érteni.

A sokak által egekig magasztalt IMF-EU megállapodás nem a magyar nép érdeke, ugyanis bőven megtapasztalhattuk már, hogy a hitelnyújtás által rövid távú, látszat(!)előrelépés történik, ami hosszútávon a gazdaság további hanyatlásával jár. Tudomásul kell venni, hogy az éltetőnek hitt infúzióban nem csak immunerősítő van, hanem lassan ölő méreg. Emellett vaknak, vagy hülyének kell lenni, ahhoz, hogy ne lássuk: az úgynevezett védőháló nem az országot védi, hanem a spekuláns befektetőket, azaz az adófizetők pénzének kiszivattyúzóit. A folyamat egyszerű. Leértékelik az országot a hitelminősítők, az államkötvénykamatok az égig emelkednek, a spekulánsok ekkor bevásárolnak és szitává keresik magukat.

A világot egyre láthatóbb módon, gyakorlatilag teljhatalmú pénzügyi csoportok terelgetik, amelyek célja egyelőre a káoszkeltés, az pedig lehetőségeket teremt a zavarosban halászáshoz.

A káosz ellentéte a rend. Ahhoz, hogy rend legyen, erő kell. Demokráciában az erő a nép kezében van. A választók döntenek arról, hogy kit szeretnének a vezetés szerepében látni. Pont. Akik tüntetéssel, kifelé dumálással, sajtókampánnyal az Európai Unió beavatkozását sürgetik, vagy amerikai támogatók pénzén blamálják az országot, azok nem demokráciát akarnak! Konkrétan ha-zud-nak! Akik pedig hisznek nekik, azok balekok és szintén nem demokraták.

A világot keresztül-kasul szövő gazdasági internacionalizmusnak két fő ellensége van. Az egyik a jó értelembe vett nacionalizmus és nemzeti függetlenségre való törekvés, míg a másik az egy irányba mozgó közösség ereje, mely minél nagyobb, annál inkább támadnivaló. Magyarország jelenleg mindkét paraméternek (vitatható, hogy milyen mértékben) megfelel, ezért az össztűz.

Lássunk tehát variációkat!

1, Folytatni a jól bevált ballib taktikát és megkötni az IMF-megállapodást.

Ennek a következménye, kb. fél évig a forint visszaerősödik 300Ft/euro alá, az államkötvénykamatok csökkennek mondjuk 7,5%-ig, majd a kívülről megválasztott/támogatott szakértői kormány – az EU és az IMF közös utasításait szolgamód végrehajtva – komoly megszorításokat eszközöl a lakosságon, mert „túlfogyasztunk”. 2-3 év elteltével pedig – mivel még mindig válság van ugye – újabb IMF-hitelt veszünk fel. Fűszerként javasolható még a meglévő állami tulajdon külföldi cégekkel történő kiprivatizálása, lehetőleg úgy, hogy benne legyen a termőföld és az ivóvízbázis is. Aki erre szavaz, az menjen „demokráciatüntetni” az Operaház elé, de lehetőleg inkább alkalmazza a Kuncze Gábor által ajánlott, orálisan bevehető „gyógyszert”

2, A FIDESZ által láttatni engedett, tanácstalankodásnak látszó, időhúzó taktika.

Ezen nehéz elmenni, ugyanis nem igazán látszik, hogy mit is akarnak. Első körben azt kell látni, hogy a testesebb eb részesül a nemi élet örömeiből, ergo a falnak sem akarnak menni, viszont a függetlenséget is erőltetik. Talán összeomlik a világ pénzügyi rendszere, talán szétesik az unió, talán kisegít bennünket valaki, stb. Egy dolgot mindenképpen látni kell: Ha a kormány valóban ki akar ugrani a mai, elmételyesedett pénzügyi függésből, akkor naná, hogy nem szabad látnunk a taktika részleteit.

3, Államcsőd

Mostanában lehet ezt is hallani, hogy erre játszik a kormány. Ha ez megvalósul, akkor a kifelé történő adósságunk gyakorlatilag annulálódik, hiszen pont ezt jelentjük be. Ezzel rákényszerítjük a külföldi hitelezőket az államadósság újratárgyalására, amiből akár még jól is ki lehetne jönni. Hazugság, hogy az állam így nem tudná fizetni a nyugdíjakat és a fizetéseket, hiszen erre való az önálló valuta, azaz pénznyomtatással megoldható lenne. DE ezzel kockáztatnánk a hiperinfláció lehetőségét. Persze az államcsőd számtalan további hátrányt is felvet, viszont…

Furcsa egy hasonlat fog következni. 1815-ben Napóleon vereséget szenved Waterloo-nál. A Rotschild-futár hamarabb érkezik Londonba, mint a valós hír és ott kijelenti, hogy Napóleon nyert. A tőzsde pillanatok alatt nullára zuhan, majd jön Nathan Rotschild és felvásárolja gyakorlatilag az egész országot. Minden az ő kezébe kerül.

Nézzünk egy kiváló pókerjátékos – vagy inkább őrült hazárdőr – kormányt, amely rövid idő alatt hatalmas pénzösszegeket (pl. magánnyugdíj, multiadók, bankadó, stb) gyűjt be, átváltja euróba, majd bejelenti az államcsődöt. A tőzsde összeomlik, viszont ekkor lép be a kormány által gründolt vagyon, amely felvásárolja az összes részvényt és … Huhh, ne is folytassuk.

4, Lássunk egy ésszerűnek tűnő javaslatot is.

Az államadósság az egyik legsúlyosabbnak látszó probléma. Összege nagyjából 22.000Mrd forint. Az állam bevételei ugye, három részből tevődnek össze. Adók, állampapír-kibocsátás, hitel. Adót emelni a lakosság felé talán már nemigen lehet, ezért folytatni kell az eddigi kormánypolitikát és bevonni az adózásba azokat, akik nem veszik ki a részüket kellően a közteherviselésből. Tehát e tekintetben fel kell számolni a külföldről érkező cégek adómentességét, pláne támogatását. Higgyük el, jönni fognak akkor is az olcsó munkaerő és az alacsony költségek miatt. Ez legyen mondjuk évi 200Mrd forint.

Állampapír-placcon nagyon jó irány a lakosság bevonása, ugyanis sokkal jobb hozamot lehet most (sajnos!) elérni egy ilyen befektetéssel, mintha a bankba tennénk a pénzünket, pláne mintha otthon tartanánk. A jelenlegi lakossági megtakarítások becsült összege 10.400Mrd forint. Ha a felét (5.200Mrd) sikerülne bevonni, akkor az államadósság egynegyede leírható lenne.

Az MNB devizatartaléka 35-40Mrd euró, azaz 10-12.000Mrd forint. Ha ennek a felét (legyen mondjuk 5.500Mrd) szintén sikerülne bevonni, akkor összesen az államadósság fele eltűnne és máris kevesebb, mint felére csökkenne az adósságszolgálatunk. Egyszeri tétellel nyernénk tehát évi több száz Mrd forintot.

Nos, még mielőtt felsikoltanánk, hogy ez milyen jó megoldás említsük meg, hogy a magánnyugdíjpénztári vagyonnal ugyanezt próbálta a kormány, azonban kiderült, hogy ez olyan, mintha a szélben szórta volna szét, ugyanis jótékony külföldi segítőink, napok alatt szétszedték a forint-árfolyamot és így még nőtt is az államadósság. Arról nem beszélve, hogy az államadósság erőltetett visszafizetése még inkább afelé hajtja a spekulánsokat, hogy van itt keresnivalójuk. E körben azt tudni kell – vagy legalábbis illene – hogy a pénzügyi háttérhatalom eleve nem engedi, hogy tőkét törlesszünk, egyetlen célja, hogy mindig csak a kamatokra tudjuk összekuporgatni a pénzt.

5, A következő lehetőség a radikális fordulat, azaz szembefordulni a jelenlegi pénzügyi „trenddel”, kiszabadulni a szorításból és az értékteremtő, termelőmunkát eléhelyezni a tőke által fémjelzettnek.

Az államadósság törlesztését felül kell vizsgálni és olyan paramétereket kiharcolni, amelyek még ésszerű határokon belül mozognak (mondjuk ilyen már nincs, hisz az adósságunk sokszorosát fizettük vissza ennek-annak). Az állami szerepvállalást növelni kell, és a jegybankot alá kell rendelni a hazai érdekeknek. Ez egyértelműen szembefordulást jelent az Európai Unióval. Tetszik, vagy sem. E nélkül, pláne utóbbi nélkül nincs és nem is lehet független gazdaságpolitika.

A 4, pontban felsorolt pénzösszegeket egy az egyben gazdaságfejlesztésre, és szigorúan a hazai kézben lévő termelésre kell fordítani. Azért 11.000Mrd forint nem rossz kiinduló alap!

A mezőgazdaságot és a ráépülő feldolgozóipart hihetetlen mértékben meg kell erősíteni, hiszen ez jelentheti a legfőbb exportérdekeltségünket, nem pedig a multik által gyártott autógyártás, amelyek ugyan fizetnek adót, de profitjuk jelentős részét külföldre utalják. A magyar kézben lévő vállalatok azonban Magyarországon költik el. Emellett persze szívesen látjuk a külföldi tőkét is, ugyanazon adózási paraméterekkel, mint amilyenekkel a hazai vállalkozások bírnak.

Még a mezőgazdaságnál maradva, egyfajta antiurbanizációt kell elindítani. Jó példa erre, hogy a törleszteni nem tudó deviza-, vagy forinthiteles családokat vidéken kellene helyzetbe hozni, úgy hogy az idős, egyedülálló falusi emberekkel kössenek eltartási szerződést. Így lakhatást szerezhetnek és elsajátíthatják a földművelés alapjait, az idős rászorulók pedig „kapnak” egy családot, amely támogatja – és sajnos több helyen ez is fontos – védelmezi is őket.

Állam által kidolgozott „franchise-rendszerben” kellene kialakítani – több település összevonásával – olyan önellátó gazdaságokat, melyek minimum magukban foglalnak egy-egy malmot, pékséget, vágóhidat és un. tejcsarnokot. Ehhez szerződni kell a növénytermelőkkel és állattenyésztőkkel, munkahelyet és kiváló minőségű mezőgazdasági terméket teremtve.

Önálló, állami bankrendszerre van szükség, amely normális hiteleket nyújt, emellett működtetni kell a közösségre építő hangyaszövetkezeti rendszert.

Az energiafüggőséget radikálisan csökkenteni kell, azaz ki kell (államilag!) aknázni a rendelkezésünkre álló fosszilis energiaforrásokat, így különösen a fekete-, és barnaszenet, továbbá lignitet, nem beszélve az iszonyatos mennyiségű földgázkészletről. Emellett hatalmas hangsúlyt kell fektetni a megújuló energiaforrásokra, mind a vállalkozások, mind a lakosság tekintetében. Minden erre irányuló kezdeményezést államilag kell támogatni.

A segélyezési rendszer további felülvizsgálata szükséges, továbbá e körben a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb feladat. Szintén e körben kell elérni az iskolázottság növelését, ha kell a legdrasztikusabb módszerekkel.

A társadalomban tudatosítani kell a közösség összetartására is kiválóan alkalmas társadalmi munka fontosságát, így pályázatok sorával kell támogatni mindazon kezdeményezéseket, amelyek a helyi közösségek – pénzeszközök minimalizálásával – értékeit növelik.

Stb., stb., stb.

Úgy tűnik, hogy az 5. variáció a legszimpatikusabb, viszont ennek elérésére sok türelem, belső-és külső szövetséges, akarat és kőkemény kommunikáció kell, ezért a 2. pont lehetséges alternatíva kezdetnek. Ha a kormányt „behódoltatják”, akkor beszélhetünk az 1. pont szerinti alakulásról. Hogy a 3. pont? Nem tudom.

Forrás: Lokális Túlélés

(Nemzeti InternetFigyelő)