KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Varga Judit: Szólásszabadság Facebook és Twitter módra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Varga Judit igazságügyi miniszter facebook bejegyzésében foglalta össze a jelenséggel kapcsolatos információit.

Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója és Mark Zuckerberg, a Facebook atyja az amerikai szenátus igazságügyi bizottságának e heti meghallgatásán kénytelenek voltak választ adni az amerikai elnökválasztás során tanúsított, nem éppen átlátható cenzúrázási tevékenységükre vonatkozóan. Az ülésen több politikus kifogásolta, hogy mindkét közösségi platform blokkolta a Joe Biden fiáról és üzleti ügyeiről szóló információkat, valamint nem engedték megosztani a New York Post amerikai lapban megjelent oknyomozó riportot.

A Twitter vezetője a meghallgatáson beismerte, hogy letiltották a Bidenre vonatkozó kompromittáló híreket, és saját maga erősítette meg azt is, hogy jogosak egyes törvényhozók aggodalmai. Mark Zuckerberg is hasonlóképpen vélekedett, és egy átlátható folyamat szükségességére hívta fel a figyelmet.
Örülök, hogy elérkezett a pillanat, amikor az átláthatóság már nemcsak a kormányzatok számára fontos, hanem elméletileg a globális technológiai cégek kívánalma is. Azonban ez ma még egy kijelentés csupán, hiszen jelenleg a techóriások bármit megtehetnek velünk és az adatainkkal, mindezt különösebb következmények nélkül.
Nem kérdés tehát, hogy van tennivalók az ügyben, és ehhez elengedhetetlenül fontos az Önök visszajelzése is, hiszen csak együtt érhetünk el valódi változást. Ezért mindenkit arra kérek, hogy a Digitális Szabadság Bizottság honlapján, a
www.digitalisszabadsag.kormany.hu tájékozódjon és jelezze, ha úgy érzi, véleménynyilvánítási szabadságát sérelem érte az online térben.
Forrás: Varga Judit Facebook oldala
Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Varga Judit: Szólásszabadság Facebook és Twitter módra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük