KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Varga Judit: politikai ítéletet hozott az unió bírósága a gyermekvédelmi törvény miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint politikai ítéletet hozott az Európai Unió bírósága Magyarországot érintően a gyermekvédelmi törvény miatt.

Varga Judit a Facebook-oldalán szerdán közzétett bejegyzésében arra reagált, hogy az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága elutasította a Magyarország és Lengyelország által benyújtott, az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevételét a jogállamiság elveinek tagállamok általi tiszteletben tartásához kötő feltételességi mechanizmus ellen irányuló kereseteket.

A miniszter azt írta, a döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával.
Hozzátette, „az ítélet egy újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket”.

„Brüsszel nem tudja annyiban hagyni, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhatják el a véleményüket. A bürokratikus elit nem akarja elfogadni a magyarok szabad döntését és véleményét” – fogalmazott Varga Judit.

MTI


Varga Judit bejegyzése:

Politikai ítéletet hozott az Unió Bírósága a gyermekvédelmi törvény miatt!
Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott a magyar és lengyel kereset kapcsán.
A döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával. Az ítélet egy újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket. Brüsszel nem tudja annyiban hagyni, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhatják el a véleményüket. A bürokratikus elit nem akarja elfogadni a magyarok szabad döntését és véleményét!

The Court of Justice of the Union delivered a politically motivated judgment because of the Child Protection Act!
The Court of Justice of the European Union delivered its judgment regarding the Hungarian and Polish actions.
The decision is living proof that Brussels is abusing its power. This is another pressure against our country only because we adopted our law on child protection last summer. Brussels cannot let the Hungarian people have their say in a referendum. The bureaucratic elite does not want to accept the free choice and opinion of the Hungarian people!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Nagypéntek - 2024...

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük