KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Várandós felesége mellől hurcolták el a gárdistát a rendőrök – bajtársai kihozták

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tavaly Székesfehérváron, egy rendezvényen Németh Imre gárdista összetűzésbe keveredett egy provokátorral, aminek végén elcsattant három pofon. A Fejér megyei bíróság 80.000 forintra értékelte őket. Bajtársunk közben Somogy megyébe költözött, így a bíróság által kiküldött felszólítást és csekket nem kapta meg.

Múlt hét szombaton a rendőrség állított be hozzájuk. Három gyermeke és kilencedik hónapos várandós felesége mellől szállították a kaposvári börtönbe. A rendőrök becsületére legyen mondva, megengedték, hogy Imre kiszálljon Igalban, és értesítse a Jobbik helyi elnökét a történtekről.

Miután tudomást szereztem a dologról, azonnal a börtönhöz mentem, ahol természetesen nem engedélyezték, hogy beszéljek vele, vagy csomagot hagyjak neki. Azonnal értesítettem az összes bajtársat, jobbikosokat, szimpatizánsokat, így szinte azonnal elkezdtek érkezni a kiváltáshoz szükséges adományok. Miután kedd reggel még nem volt együtt a szükséges összeg, a főkapitány bajtárs segítségét kértem. Az ő és Szórádi Tibor bajtárs hathatós közreműködésével nagyjából egy óra múlva rendelkezésre állt az összeg.

Ekkor újabb kálvária kezdődött: először közölték, hogy mivel a bíróság még nem továbbította a bv-nek a dokumentációt, nem tudják mennyit kell fizetni Imre szabadságáért. Nagyjából egy óra várakozás után egy szimpatizáns ügyvéd segítségét kértem, és csodák csodája: tíz perc múlva mehettem a bíróságra a csekkért, majd a postára. Fél háromkor lebélyegezték a csekket, amivel visszasiettem a börtönbe.

Ezután már csak két órára volt szüksége a büntetés-végrehajtási intézetnek, hogy Imit szabadon engedjék! Hozzáteszem, terhes felesége egész nap velünk üldögélt az autóban, vagy épp mellette állt, szemben a börtönnel.

Imre és családja nevében is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy bajtársunk visszatérhessen családjához, ne veszítse el munkáját!

Szebb jövőt!

Kálmán Lajos, gárdista

Kíváncsian várjuk, hogy ez a hír is főoldalon jelenik-e meg, és napokig ott lesz-e tartva…más portálokon…

magyargarda.hu

Ez is érdekelheti:  Ukrán katonák: „Ha nem lennének a parasztok, éhen halnánk”

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük