KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

VAN OTT (BŐVÍTETT)TÜDŐ! – De van ám!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Maodollar100

Nem kellett sokat gondolkoznom a legújabb népvándorlás okain. Amint tudjuk, a zöldhasú papírpénz súlyos bajban van. Minden fedezet nélkül, hihetetlen összegű  papírfecni van a világ államai és polgárai kezében, amin már rövidesen nem lehet venni semmit.  Pillanatnyilag a kínaiak tartják kezükben a legtöbb zöldhasút. 

Ez azt jelenti, hogy ők tartják kezükben annak sorsát.  Tudjuk, ha már nem tudnak érte venni semmit, piacra dobják az egészet, ami egyik percről a másikra a teljes elértéktelenítést jelenti.  Erre az egybesültálnokok készen vannak, egy másik pénznem azonnali bevezetésével.  Közben több vasat tartanak a tűzben, a világ kereskedelmének, iparának, államainak a megkaparintására.

Először egyesek meg akarják semmisíteni a jó öreg Európát.  Amint látjuk, ezt nagyon könnyű megvalósítani. Az „arab tavasz” segítségével lángba borították az arab államokat.  Többek között szétverték Libiát, megölték azt a  Gaddafit, aki visszatartotta, majd hazazavarta az afrikai menekültek tízezreit. Ezzel mentette az olasz államot  az inváziótól.

Ez nem volt elég.   Miután a „demokratizált” Libián keresztül megindult a fekete áradat Olaszország és  Franciaország felé, ügyesen megszervezték  és pénzelték az afgánok, szírek,  pakisztániak, kudok, irakiak invázióját, főként a Balkánon és hazánkon keresztül Németország felé

Az arab államokból kitűnő katonaanyag jön tízezrével, okostelefonokkal és pénzel jól ellátva.  Nyilvánvalóan, ezek nagy része titkos küldetésben van. Nekik kell majd Európa katonáit elpusztítani és átvenni a hatalmat,  mert nekünk nincs elég gyalogosunk, akik eredményesen fel tudnák velük venni a  harcot. Számíthatunk arra, hogy a közel-keleten nagyszerűen bevált autórobbantásos akció rövidesen elkezdődik, remélhetően csak a nyugat-európai országokban. A sharia törvény már életben van és működik Angliában, Franciaországban, Svédországban. Belgium is sorban áll érte…

A határok lezárásához nem elég a kerítés! Oda szuronyos gyalogos kell! Az pedig nincs. Azaz volna, de gondoskodtak arról is, hogy azt ne vehessük igénybe. Erre való volt az ukrán cirkusz.  Miután a legitim kormányukat a zsoldosokkal szétverették, majd az Amerikából importált „ukránok” átvették az ország (félre) vezetését. Az oroszok közreműködésének a lehetősége megszűnt.  Az egész mesterségesen felszított ukrán cirkusz erre kellett. Ezzel Európát teljesen kiszolgáltatták a beözönlő hordáknak. Hiába papolnak a határok „sérthetetlenségétől”, hiszen ott van a Jugoszláv példa, amelyet ők idéztek elő.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Persze nem állíthatjuk, hogy az oroszok hirtelen megváltoztak és a béke apostolai lennének, de az is tény, hogy ők e pillanatban kereskedni akarnak Európa államaival, mert életszínvonaluk emelését nem halaszthatják tovább egy komoly forradalom és felfordulás veszélye nélkül.

Az említett hatalom erre is gondolt. Miután már nem szorulnak az olaj behozatalára, hatalmas áresést okoztak a piacon. Ezzel alaposan keresztbe tettek Putinéknak. A déli gázvezetéket is meghiúsították, amiből hazánk némi biztonságot és alacsonyabb árakat remélt. Ugyanakkor a németek, fittyet hányva az erőszaknak, megállapodtak az oroszokkal egy másik, tengeralatti vezeték építésére.

Európa tönkretételének a másik eszköze a Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP). Ez főként Monsantonak és más óriásvállalatoknak, és a „világtőkének” kedvez. A Kanadával kötendő hasonló szerződéssel együtt megnyitják a kaput az olcsó génmódosított búza, kukorica, szója, repce, stb. előtt.  Csak a húszas évekre kell gondolnunk, amikor az olcsó kanadai dömping búza olcsóbb volt Budapesten, mint a  magyar Szolnokon. Ott a rendező pályaudvaron öngyulladással égett a rengeteg eladatlan vagon búza. Egyszerű nyelven, ez Európa teljes szétrombolásához, leigázásához vezet a muszlim invázióval együtt.

Az egész Ukrán cirkusz egyrészt figyelemelterelés másrészt az oroszok invázióellenes közreműködésének a megakadályozására szolgál. Ezt természetesen az érintett, így a magyar kormány is pontosan tudja, de mit tudna ellene tenni, ha sem gazdasági sem katonai erő nem áll rendelkezésre.

Nota bene: Az észak-amerikai média egyszerűen  nem vesz  tudomást  a muszlim invázióról, egy szóval sem említik. A Spectator (Hamilton, Ontario, Canada) közölt egy folytatólagos cikket 2015, augusztus 26- és 27-én két „szabadúszó” (Jovanna Gec és Pabló Goronti) valószínűleg magyar származású újságíró tollából.  A „főáramú” média pedig azonnal felkapta a magyar teherautóban talált szír menekült halottak ügyét. A napokban hirtelen téma lett a Keleti pályaudvar körüli káosz és a megrohamozások utáni vonat leállítások ügye.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Ki is okozta ezt az egész szervezett népvándorlás? Nyilván azok, akik megrohanták Afganisztánt, Irakot és sikeresen beindították az „Arab Tavaszt”. Szétverték Líbiát, megölték Kaddafit, aki lelkesen feltartóztatta az afrikai menekülteket és visszazsuppolta őket hazájukba.  Ezzel beindult Olaszország tragédiája. Ez nem volt elég, megtámadták Szíriát is. Ott  ma már mindenki, mindenki ellen harcol, s ha az oroszok nem védenék Asszádot, már  régen az Arab Állam lenne ott is az úr.

Ezek a „demokratizálási” folyamatok  több millió gyereket, nőt, férfit  megöltek és az egész Közel-Keleten  teljes káoszt okoztak. Városokat, közlekedési- és más közberendezéseket szétvertek. Teljes nyomorba döntöttek vagy százmillió embert. Ezerszer több embert öltek meg, mint a szokásos arab diktátorok, akik aránylag rendet tartottak a környéken. Még a keresztényeket is védték, akiket most nagy lelkesedéssel ölnek mindenhol. A tragédiát előidéző államok (USA, UK és Franciaország, Izrael) mossák véres, mocskos kezüket. Nekik kellene befogadniuk a beindult emberözönt, akár millió számban is. Mert csak és kizárólag ők okozták ezt a tragédiát, amelynek a végét nem lehet látni és nemcsak hazánk, de egész Európa pusztulását jelentheti, ha az EU nem tér észhez, napokon belül.

Rara avis

2015. szeptember 3.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “VAN OTT (BŐVÍTETT)TÜDŐ! – De van ám!

  1. Minden európai ország vezetését meg kell tisztítani a parazitáktól aztán a nemzeti erők meghozhatják azokat a döntéseket,törvényeket amik biztosítják a népek túlélését,mert amíg zsidók döntenek,törvénykeznek addig CSAK zsidó érdekek érvényesülnek.
    H.B.

    „Vérében hordja a kereszténység tagadását, vallási kötelességet vél teljesíteni, ha tudományban, művészetben, bölcseletben ellene dolgozik; lelkében hordja egy (…) hazuggá lett kiválasztottság gőgjét s Istennek tetsző dolognak hiszi, ha gazdasági, társadalmi, politikai eszközökkel a népeket a zsidó faj uralma alá igyekszik hajtani.”
    (Márton Áron püspök)

    1. Márton Áron püspöknek valószínűleg nem tűnt fel, hogy az általa hirdetett biblia 3/4-e a zsidók ószövetsége, ami a zsidók kiválasztottságáról, felsőbbrendűségéről szól. Ennek jegyében nem lehetett magyar keresztnevet adni a gyerekeknek I.István óta, mert az pogányságnak számított. A kereszténység volt az, amely elzsidósította a fél világot, erőszakkal elterjesztve az ószövetséget a fél világon, elzsidósítva azt.
      Az ilyen degeneráltaknak (min a fent említett püspök) hála építették ki a zsidók a világhatalmukat. A zsidó „Vérében hordja a kereszténység tagadását”… Hát persze. Az első keresztény tanítványok, apostolok mind zsidók voltak, tehát ez már alapból baromság. A többi a primitív antiszemita csürhének szól, akit azzal terelnek be a templomokba, hogy a zsidók gyűlölik a kereszténységet. Be is megy ripacskondi a magát nemzetinek gondoló proli a templomba, mondván, most jól megmutatja a zsidóknak, ezzel a „hőstettel” jól kibaszott velük. Aztán miután leült a padba, a kipát viselő papbácsi felolvas neki az ószövetségből egy zsidók győzelmeit ajnározó szakaszt, a hülye „nemzeti” proli meg ámen-ezik rá. Aztán kihúzza magát, és hazafelé menet jót zsidóznak a többi templomi népnemzeti hülyével. Mert ennyi eszük van.

      Na ezért uralják a pénzvilágot és a hatalmat a zsidók, és nem a csimpánz értelmével rendelkező keresztények.

      1. Nekem viszont feltűnt,hogy a zsidók egy irányba tolják a cionista szekeret – nem azért mert egyformán gondolkodnak,hanem azért mert irányított emberek(?).
        H.B.
        „Mi zsidók a pusztítók vagyunk és maradunk is. Semmit sem tehetsz, hogy igényeinknek megfelelj. Mi örökké a pusztítók leszünk, mert mi a saját világunkat akarjuk.“
        Maurice Samuels (1924)

  2. „Ha mindenki egy irányba gondolkozik,akkor senki sem gondolkozik. Éppen ez okozza a vesztüket, mert semmi mást nem látnak a szemük előtt csak a pénzt! E körül forognak a gondolataik,ez éltei őket,ott a szívük,lelkük,s ha kell, követik a halálba is.Bárkit,bármit beáldoznak érte. Ország,világ,ember nem számít! Pénz nélkül értelmetlenné válik az életük! Csak ezzel lehet megfogni őket…! ( Shakespeare, Velencei kalmár )

    1. A zsidók beteges pénzéhessége olyan gyengeség amit ki kell használni az ellenük való fellépéskor.
      H.B.
      Az emberszerű külső alatt egy lárva morálja húzódik meg, amely a zsákmányra nyáladzik és mindenre képes, hogy azt megkaparintsa, főleg ha van még hozzá hatalom is!
      Hazudni, csalni, lopni, megjátszani magukat, ez nem ár érte, a konc a fontos!
      Miért lehetséges ez? – kérdezhetnénk jogosan.
      Erre a válasz az: MERT NEM TANULTUK MEG MÉG MINDIG FELISMERNI ŐKET!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük