KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Van-e még a magyaroknak országa?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ezt a kérdést feszegetik a Nemzeti InternetFigyelő olvasói és sok más nemzeti érzelmű magyar, akik gyakran megállapíthatják a magyarság körül folyó politikai csatározásokból és azok elleni intézkedésekből, hogy gyakran a nyilvánvaló magyar érdek elsikkad, vagy meg sem nyilvánul.

A kérdés az, hogy az országon belül megnyilvánul-e eléggé a magyar érdekvédelem, általánosan kifejezve a nemzetvédelem? Ennek megvizsgálásához ki kell dolgoznunk egy felmérési módszert, amivel ezt megállapíthatjuk, vagyis bizonyosságot szerzünk. A felmérési eredményeket mennyiséggé kell tennünk és statisztikailag kiértékeljük. Mint érezhető a bevezetőből ezen feladat elvégzéséhez szakintézet kellene és egy jó szakemberekből összeállított csoport, akik ezt a projektet megfogalmazzak, hozza pénzt szereznek és elvégzik a felméréseket, statisztikailag kiértékelik és az eredményeket behelyezik a matematikai modellbe.

Egy leegyszerűsített modellhez, és kapásból vett „felmérési eredményekhez” a következő javaslatot terjesztem elő:

Vannak a magyarságot kedvezőtlenül érintő bajok és magyar érdekű döntések, melyeket a magyar politikai elitnek kellene a magyarság számára kedvezően megoldaniuk, élükön a magyar kormányzó párttal, a kormánnyal, miniszterelnökkel. A döntéseket felügyeli az államfő és az Alkotmány Bíróság. Ennek ellenére a magyarság elégedetlensége folyamatosan nő és lassan kialakult az a benyomás, hogy a magyarok országában nem a magyarok érdekei érvényesülnek, hanem egy bizonyos PT (Párhuzamos Társadalom) érdekei. Felvetődik, mind súlyosabban, a kérdés, hogy van-e még a magyaroknak saját országuk, melyben, természetesen, a magyar érdek érvényesül???

Ahhoz, hogy ezt megfelelő megközelítéssel meg tudjuk válaszolni szükséges az egész kérdéskört mennyiséggé tenni (kvantifikálni).

A bajoknak, melyek minden nemzet életében elő fordulnak, és megoldásra várnak, adjunk súlyt!

Például a föld kiárusítása egy nagyon súlyos, rendkívül fontos, stratégiai fontosságú probléma. Kapjon 10-es súlyt.

A megoldásoknak, döntéseknek adjunk értéket (jegyet), mint az iskolában. Javasolom 1-töl 10-ig. 5-ös még át menő jegy.

5-6 -> elégséges

7-8 megfelelő vagy jó

9-10 nagyon jó

1-2 ellenséges

3-4 bujtatott ellenséges.

Az előbbi problémára, vagyis a magyar termőföld kiárusításának törvényi megakadályozására adjunk jegyet: 1-es, vagyis ellenséges a magyarság számára. Mivel a FIDESZ, és elnöke Orbán Viktor, előre mell döngetve ígérte, hogy a magyar föld nem eladó, megvédjük a magyar földet, végül pedig a név szerinti szavazáson az országgyűlésben eladta a magyar földet és ezt tette a kormánypárt, és a bal-liberális pártok összes képviselője. Ezért erre a FIDESZ által képviselt megoldásra 1-es jegyet adunk! A FIDESZ és elnöke, aki egy személyben a magyar miniszterelnök is, ellenséges magatartást tanúsított a magyarság érdekeivel szemben!!!

A kérdés az, hogy mekkora periódust vizsgáljunk meg és mennyi ideig!

Javaslatom, hogy a vizsgálatot kezdjük el a rendszerváltásnak nevezett 1990-töl, vagyis az ANTALLLL kormánytól!

Vizsgáljuk meg azóta 100 bajunkat, tulajdonképpen egy alapos felméréshez az összes döntést Ls nemcsak 100-at, amit a „demokratikus” kormányaink és pártjaink megoldottak. De elegendő pontossággal meg tudjuk állapítani országunk elfoglalási állapotát, ha csak a stratégiai ágazatokat vizsgáljuk meg.

Amennyiben 5-ös alatti jegy jön ki, akkor az országunk el van foglalva és intézkednünk kell!!! Minden magyar hazafit mozgósítanunk kell: utcára mindenkinek!!! Mégpedig az országot átfogó tüntetésekre. Mert ez azt jelenti, hogy az országunkat a szemünk láttára elfoglalták!!! Ellopták alólunk a lovat!!!

Szükséges további bajaink felsorolása melyeknek súlyt és a kormánypárt részéről ajánlott és elfogadott megoldásra jegyet adunk.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

Javasolom, hogy a stratégiai ágazatoknak mind 10-es súlyt adjunk és a megoldásokat értékeljük.

Ahhoz, hogy a kiértékelési rendszeremet mindenki megértse adok néhány példát, melyeket nem ellenőrzötten, vagyis légből kapottan fogok felsorolni és kiértékelni. Ezzel az a célom, hogy a magyar hazafiaknak megmutassam az utat miként kell elbírálni kormányok tevékenységét, és miként kell bizonyosságot szerezni arra az esetre, mikor bizonytalanok vagyunk: van-e még saját országunk!

Javasolom erre a Svájcban gyakran használt és varázs képletnek nevezett, felületek súlypont számítására használt, képletet, melynek segítségével értékeltem ki és adtam a diákoknak a szemeszter munkáikra a jegyeket.

Vegyük MJi-nek a Miniszteri megoldás (lehet nevezni kormánynak vagy kormánypártnak) jegyét, értékét. Az i-betű a megoldás sorrendjét jelenti, vagyis, ha a földkérdést elsőnek említjük, akkor az i=1. Ha a Paksi erőmű privatizációját 100.-ik megoldott problémának vesszük, akkor i=100.

MSi – jelenti a megoldandó probléma fontosságát vagyis súlyát. Az összes stratégiai probléma 10-es súllyal bír. Vagyis a földtörvény meghozásában 10-es súlya van. Mivel a földtörvényt elsőnek tárgyaljuk ebben az esetben így

MS1=10

Ahhoz, hogy a modellt bemutassam csak 5 nemzeti bajunk megoldását soroljuk fel kapásból. Ez kevés számú probléma-megoldás ahhoz, hogy egy kormány, vagy több kormány tevékenységét értékelhessük, különös tekintettel arra, hogy az országunk ellopásának, kisajátításának megállapításáról van szó. Ahhoz, hogy a kiértékelésünk mindenre kiterjedő legyen tulajdonképpen az összes kormány döntést értékelnünk kell. Viszont elégséges lenne a stratégiai fontossági ügyeinkben a kormányok döntéseit kiértékelni.

A javasolt képlet a következő képpen néz ki általános formában:

altalanos képlet

M, mint minősítés a miniszteri döntések értékének és a megoldott ügyünk súlyának (fontosságának) szorzata összegéből áll, elosztva a miniszteri döntések súlyainak összegével.

A fenti képlet szétbontva a megadott 5 esetre a következőképpen néz ki:

öt esetre kifejlesztett képlet

Amennyiben csak a stratégiai ügyeink megoldását vizsgáljuk, akkor ezeknek külön-külön a súlya 10 vagyis az összegük

MSi= MS1+MS2+MS3+MS4+MS5 =10+10+10+10+10=50

A földkérdés megoldásának jegye és súlyának szorzata

MJ1 * MS1 = 1 * 10 = 10

Vegyünk kapásból, csak a modell működésének bemutatása miatt, még néhány példát. A mezőgazdasági termékeink feldolgozóipara szintén stratégiai ágazatnak számít. Például az összes cukorgyárat eladták. Az étolajgyárakat szintén mind eladták, habár ezekből működnek, de idegen cégek kezében, még néhányan az ország területén. Ismerni kell a működő étolajgyárak számát és azt is, hogy van-e egyáltalán Magyar kézben egy is ezek közül. Az össztermelést és abból %-ban a Magyar kézben lévőt be kell vonni a számításainkba. Amennyiben az Ország területén működő étolaj gyárak nem elégítik ki az Ország szükségleteit akkor ezt mindenképp negatívan kell értékelnünk. És ha még a megtermelt nem elegendő mennyiség is nagyobb részt külföldi cégek kezében van, akkor ez azt jelenti, hogy ezen a területen a kormányaink rendkívüli felelőtlenséget tanúsítottak, vagy egyenesen ellenséges tevékenységet folytattak. Hasonló módon kell az egész ágazatot felmérni és végül egy egységes jegyet adni az összes kormánynak, akik eddig ezt az ágazatot kiárusították. Mivel az élelmiszeripar -tudjuk mindannyian nagyon jól, ki lett árusítva, illetve bizonyos részei meg lettek szüntetve, ezért a jegy elégtelen, vagyis

MJ2 = 4

MJ2 * MS2 = 4*10=40

Vegyünk egy másik példát az energia függetlenségünk, vagyis az energia szektor állami kézben maradása jelenti az energia függetlenségünket, különösen, ha nem szorulunk energia behozatalra.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

A példa nem kötődik a valósághoz csak nagyon kis részben, tehát a számításainak nem lesznek mérvadók. Tudjuk, hogy úgy földgaz területén, mint elektromos energia területén importra szorulunk. A kormányok nem tettek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ez a rémisztő függőségünk csökkenjen. Egyszóval, ki vagyunk szolgáltatva az energia exportálóinknak, mint pl. Oroszországnak a földgaz területén. Elektromos energia területén Tudtommal csak a Paksi erőmű kapcsán történt helyes döntés eleddig. Mivel energia függetlenségünk messzemenően nincs garantálva, ezért ezen a stratégiai területen az eddigi kormány intézkedéseket csak 3-as jeggyel tudjuk értékelni.

MJ3 = 3

MJ3 * MS3 = 3*10 = 30

A vízellátás is egy stratégiai ágazat, amelynek területén az ország adottságai kitűnőek, de . . .

Az ivóvíz ellátás idegen kezekbe került, vagyis el lett adva! Fejből nem tudom megmondani, hogy mekkora %-ban került a városaink ivó vízellátása és csatornahálózata, szennyvíz tisztítása idegen kezekbe, de ezek a rossz hírek sokszor keringtek a világ hálózaton. Tegyük fel, hogy ez az ágazat nem volt teljesen eladva csak 40%-ban. Igy a jegyet is ennek megfelelően adjuk:

MJ4 = 6

MJ4 * MS4 = 6*10 = 60

További stratégiai ágazatok a légi szállítás. A Malév-et egy időben, most nem tudom mi a helyzet, az izraeliek vásárolták meg. El is indult a zsidó áradat Budapestre. Tudtommal ma már napi járatok kötik össze Budapestet Tel Avivval. Tehát ez a stratégiai ágazat is idegen kézen van. Vannak még kisebb, de jelentéktelen repülő társaságok, helikoptereket működtető cégek. Igy azt vehetjük ezen a területen, hogy a légi szállítás idegen kézben van 80%-ban.

MJ5 = 2

MJ5 * MS5 = 2*10 = 20

Ezt lehet folytatni. Véleményem szerint elégséges ha csak a stratégiai ágazatokat vizsgáljuk, mivel, ha egy országnak az összes stratégiai ágazata idegen kezekben van, akkor az az Ország csak egy banán köztársaság, vagyis életképtelen és a külföldi konszernek és azok anyaországainak kormanyai jóindulatától függ.

További nagyon fontos ágazat a pénzügy és ezen belül is az államadósság. Az adósság mértékét a GDP-hez szoktak mérni és a közgazdászok pontosan tudjak, hogy amennyiben az adósság terhek a GDP bizonyos %-àt túllépték, akkor az adósság mértéke nem csökkenthető többet és beállt az adós rabszolgaságként ismert könyörtelen függőségi állapot, amit bábkormányok, helytartók irányítása alatt, tartanak szívesen fenn.

Összegezzük az első 5 stratégiai ágazatnak megfelelően a rendszerváltás óta fennálló, illetve kialakított állapotokat. Helyettesítsük be az első általános képletbe a felsorolt rész kiértékeléseket és számoljuk ki a súlyozott eredményt:

öt esetre kifejlesztett képlet szamokkal

Ebből az egyszerű példából is látható, hogy a stratégiai ágazatok területén a rendszer váltás óta a kormányok teljesítménye a rejtett ellenség kategóriába esik. Egy komoly felmérés és kiértékelés esetén, amennyiben a végeredmény kisebb lesz, mint 5, meg kell keresni a felelősöket, akik a magyarok országát a banán köztársasági szintre süllyesztették, mert ilyen állapotot nem lehet elő idézni csak egyszerűen hozza nem értéssel, hanem céltudatosan alkalmazott, rosszindulattal fűszerezett, rejtett intézkedési rendszerrel. Látható, hogy annak megállapítása, van-e még a magyaroknak országa, nehéz és komplex feladat, de nem lehetetlen. Ezért a felmérésekhez és a modellhez szükséges információk nem könnyen hozzáférhetőek, mert esetleg sok hazafi felébredne tőlük és a tunyaság mezejéről a tettek mezejére lépne át. A felméréseknél, mint legfontosabb stratégiai ágazatokat szükséges a hadsereg, a titkosszolgalatok, és a rendőrség állapotát felmérni. Ez a 3 kategória első fontosságú és csak azután következnének a gazdasági stratégiai ágazatok. Súlyuk az összeredményt annyival befolyásolja erőteljesebben a gazdasági ágazatoknál, hogy az erőszakszervezeteket apróbb szervezetekre lehet bontani, (pl. a TEK-et külön bevenni a modellbe) és így, megnövekedett számukon keresztül befolyásolják a végeredményt. Maradjunk a TEK példájánál. Amennyiben a TEK évente nem gyakorolja az államcsapás hadműveletet, akkor funkciója csak takaréklángra van kiépítve. A kormánynak nem kell elgondolkodnia afölött, hogy melyik évi államcsapás-hadgyakorlat változik át igazivá, és a kormány tagjait valóban letartoztatva elhurcoljak egy ismeretlen helyre kivallatni őket!? Az a tény, hogy ilyen hadgyakorlat nincs, már gyanússá teszik a magyarországi, mindenkori kormány tagjainak bátorságát és bizalmát abban, hogy a nép megbízik tevékenységében és értékeli erőfeszítéseit.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek
erőszakos behatolás
erőszakos behatolás

Zárószóként megemlítenem, hogy Svájcban a vezérkari főnök alapításával elindult a 60-as években a P26-os katonai szervezet, akik akkor kaptak 10 millió Svájci Frankot, induló tökének. Persze megkaptak az összes felszerelést, amit kértek. Ezek után a „föld alá süllyedtek” és ott tevékenykedtek. Szabályozási paramétereket is kaptak, pl.: Amennyiben Svájc több mint 25%-ban elidegenedik, akkor ez azt jelenti, hogy a mindenkori svájci kormányok nem képesek ezt az elidegenítési folyamatot sem kezelni, sem megállapítani, így a P26 államcsapást hajt végre és ideiglenes kormányt állít fel. Az elidegenítési folyamatot azonnal leállítja és az eredeti lakossági összetételt helyrehozza.

Fsb_alpha_group-gyakorlat

1992-re a Svájcban letelepedett külföldiek száma túllépte a 25%-ot, még akkor is, ha nehezített körülmények között, sokan felvették a svájci állampolgárságot és nem számították már bele a 25%-ba. A vendégmunkások legnagyobb számban a szomszédos országokból voltak, így ők voltak a legnagyobb veszélyben. A legmagasabb titoktartás mellett is, a szomszédos országok titkosszolgálatai tudtak a P26 létezéséről és tevékenységéről. Mivel a külföldiek száma túllépte a szabályozási paramétert, vagyis a 25%-ot, így félő volt, hogy beindul a nagy katonai hadgyakorlat és a P26 néplázadást színlelve, megpróbálja elcsapni a demokratikusan választott svájci kormányt. Ennek a veszélynek az elkerülésére a szomszédos országok kormányai együttesen helyezték nyomás alá a svájci kormányt, hogy a P26-ot számolják fel. Ami idővel meg is történt. De ez nem azt jelenti, hogy a svájci kormányok és hadsereg feladta az ország helyzete alakulásának figyelését és esetleges kényszer intézkedések bevezetését. Minden egészséges nemzettudattal rendelkező országban az erőszakszervezetek vezetői egymással szoros kapcsolatban ki kell fejlesszenek hasonló struktúrákat és fel kell legyenek készülve egy államcsapás kivitelezésére is, ahogy ezt gyakorolják pl. Nagy-Britanniában a SAS-egységek. Amelyik országban ez nincs megoldva, nincs elő készítve és ezt évente nem gyakorolják, nem működtetik, az az ország esetleg az elidegenítés előrehaladott állapotában van!

Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István, Zürich – Erdőszentgyörgy

2016 május 24.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

32 thoughts on “Van-e még a magyaroknak országa?

  1. Bizony időszerű ilyen kérdéseket feltenni. Mert én úgy érzem, hogy itt már csak megtűrt személy vagyok.

  2. A PT- t és a kollaboráns csoportokat fel kell számolni, mert minden megnyílvánulásuk magyarellenes.
    E klikkek nem adják vissza vér nélkül
    az ellopott lelkeket, anyagi javakat.
    Nem értek a statisztikai számításokhoz, de nagyon kíváncsi lennék egy ilyen felmérés eredményére. Véleményem szerint a magyarság részére szánalmas eredmény születne, ezt tapasztaljuk minden nap. A közvetlen vezetőink is felvették a fidesz arogáns, lekezelő stílusát a pénz imádatát s minden rosszat.
    Pesszimista módon nézem a politikai életet, a világ politikai helyzetét. A háttérhatalmak gonosz, embertelen, a világ igazi eszméitől elrugaszkodott gyílkos nézeteik miatt. A hatalomért , mert elfelejtettek, hogy ők is embrióból lettek, nem istenségi ívadékok.
    Az emberiség nélkülük paradicsomi életet élhetne.
    Üdvözlettel:
    Atilla

    1. „A hatalomért , mert elfelejtettek, hogy ők is embrióból lettek, nem istenségi ívadékok.”
      Rá kell ébreszteni az élősködőket,hogy kicsodák!
      H.B.
      „A keresztény Európában egyetlen idegenszerű elem van és az a zsidóság. Alig szabadultak meg az európai népek az izlám hatalmától, most ismét a zsidó nép az, amely lázas izgatottsággal és ernyedetlen tevékenységgel azon merész tervet erőlködik megvalósítani, hogy az európai népek felett az uralmat megszerezze és azokat rabigába hajtsa.’ “ (7)

  3. Nincs!
    Elég lenne az előző egy szó is, de indoklásul még annyit: ha ma lecserélnék a Magyarország nevet, mondjuk a politikai hatalmon levők által, némi morgolódás mellett, komolyabb ellenállás nélkül megtehetnék.

  4. „A kérdés az, hogy az országon belül megnyilvánul-e eléggé a magyar érdekvédelem, általánosan kifejezve a nemzetvédelem?”
    Igen – de csak akkor amikor egyezik a magyar érdek a mindenkori megszálló zsidó kormányok érdekeivel.
    Név szerint létezik még Magyarország magyarországi zsidók országa.
    H.B.
    A „vezetőink” többnyire álnéven és magyarosítva „tevékenykednek” mint „igazi magyarok”!

    1. THB! Maga tette fel ezt a kérdést!
      kellene segítsen pontosítani a stratégiai ágazatokat és azokban minél pontosabb információkat megszerezni.
      A statisztikai kiértékelés csak a jegyek adàsàhoz kellene, de ez nem annyira fontos. Vagyis a kormányok egy-egy probléma megoldása milyen jegyet érdemel. Nekem egy budapesti zsidó jegyadása nem elfogadható. Óriási szórásokat eredményezne, de ezt a statisztika tudja kezelni. De én akkor sem kérdezném meg őket, mert pontosan az általuk alakított PT az, amely bitorolja az országunkat!
      Itt az olvasok segítségével kellene tisztázni
      -először a stratégiai ágazatokat (gondolom ahány minisztérium, annyi stratégiai ágazat) és
      -másodszor azokon a területeken a kormányok problémafelismerésére és megoldásaira jegyet adni.
      En mar sok-sok éve, söt évtizede mondom, hogy a magyaroknak nincs hazájuk!!!

      1. „T.Transyadmin!
        A kérdés a cikk elején a vastagbetűs résznél van,ettől függetlenül amiben tudok segítek,bár a lehetőségeim korlátozottak.
        H.B.

  5. Van egy ország (a HAZÁM!) amelyet ma még Magyarországnak hívnak. 1990-ben ez az ország nem csak nevében volt még Magyarország. Aztán a nagy semmiből előkerült egy antall józsef nevű szarkupac, amelyik minden lehetséges magyar érdeket elárult, eladott, éd elindította hazánkat a teljes tönkretétel útján. A cikkben vázolt pontozási módszer kissé elkésett. Ma már matematikai képletek felállításával semmire se megyünk. Ellenben minél több bitófát kell felállítanunk. Vannak is már szép számmal vaskefe néven a Dózsa György úton, az Ötvenhatosok terén. A hatalmat bitorló brigantik ezt nem emlékműnek, hanem megfélemlítő mementónak szánták nekünk. Bitófák tehát már vannak, nem fából, hanem vasból. Sebaj, legalább több bitangot elbírnak: mind a négy oldalukra lehet aggatni egyet-egyet. Nem szabad megfeledkezni a kötélről sem. Fel kell éleszteni a már szinte teljesen kihalt kötélgyártó iparágat, mert az is sok honfitársunknak ad majd tisztességes megélhetést. Összegzésül: Van egy kb. 10 millió főt számláló ország, melyet Magyarországnak hívnak. Ennek az országnak van 14-15 millió aktív TB kártyával rendelkező lakosa, de jó ha van köztük 100.000 fő, akit magyarnak mondhatunk, ám többségükben ŐK is olykor meginognak identitásukban. A képlet tehát nagyon szar!
    Már elnézést a vulgáris stílusért! Vattay Szabolcs

  6. „és akkor a besúgókról,az idegen országoknak kémkedő „elvhű,gyalázatos biomasszákról ne is beszéljünk. Akár „itt is!!
    Szép csendben eltűnik az EMBER is!

  7. Ezt a kérdést nem volt érdemes felvetni. Abban a pillanatban, amikor a nép kezéből kivették a hatalmat, hogy maga döntsön a saját sorsáról, az ország már rég nem a népé. Egy lepusztított országban, ahol a törvénykezés a bűnösöknek kedvez; ahol büntetlenül milliárdos harácsolásokat lehet elkövetni a haza és a nép kárára; ahol a mezőgazdaság, az egészségügy és az oktatás romokban hever; ahol a könnyű- és a nehézipart teljesen szétverték; ahol a saját zsebe mellett, parancsra dolgozik a kormány; ahol csupán egy maroknyi ember látja át a helyzetet az ország lakosságához képest; ahol mindenki tele van panasszal, tenni viszony senki nem tesz a saját és az ország sanyarú helyzetének megváltoztatásáért; ahol mindenki a legokosabbnak képzeli magát; ahol az emberek úgy beszélnek, mint a putriban, nők, férfiak ocsmány szavakat használva; ahol az irigység a tetőfokára hágott s ennek következtében egyik ember a másiknak az ellensége lett, ahol már hírből sem ismerik a tisztességet, a becsületet, a hazaszeretetet, az összetartást, hát még az összefogást! – ott ennek a kérdésnek már nincs helye.
    Magyarország már rég nem a magyaroké.
    A magyarok ölbe tett kézzel nézték végig hogy trancsírozzák fel, adják a hazához idegenek kezébe az ország javait, ilyen számításokat végezni nem hogy felesleges, de egyenesen nevetséges.
    Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor a gazda akkor kap észbe, hogy aratni kellene, amikor már rég kipergett a szem.

    1. Sajnálom, kimaradt valami. Itt pótolom:
      A magyarok ölbe tett kézzel nézték végig hogy trancsírozzák fel, adják a hazához idegenek kezébe az ország javait, ami felért egy második Trianonnal –
      ilyen számításokat végezni nem hogy felesleges, de egyenesen nevetséges.

    2. Ezt ön így latja, de a nagy többséget csak valamilyen tudományos megközelítéssel lehetne talán meggyőzni,hogy már nincs országa. Nem érvényesül már rég a magyar érdek. De ezt így, ahogy ön is teszi, hiába mondogatja és hiába dühöng. A nép kétharmadra választja meg azt a kormányt, amelyik pl. hallani sem akar a Védhatalmi státuszról, aki nem hallja meg, hogy a határon túli magyarokat mennyire sanyargatják, aki kialakít maga körül egy zsidó-mágnás holdudvart és átjátsza az utolsó javainkat is. A dühöngéssel csak akkor menne valamire, ha maga körül még dühöngene legalább 1 millió tettre kész magyar. Igazi magyar!!!
      Ha olvasta Vattay úr hsz-t, akkor azt is tudhatja, hogy magas matematikusi bizonyítással kijelentette, hogy a képlet szar! Vattay úr képlete így hangzik: Mindenkit fel kell akasztani, a vasvilla oszlopainak mindegyik oldalra egy valakit.De Vattay úr sajnos még egy listát sem ad meg, hogy kik lennének azok, akiket fel kellene kötni! Kíváncsiak lennénk a listájára! Ha névtelenül küldi be a szerkesztőségbe, akkor is kitennénk!
      Szóval kedves Katalin, az ilyen dühöngésekkel semmire sem megyünk! Lassan, ésszerűen, de keményen, amilyen a cikkben a matematikai bizonyítás: nincs már a magyaroknak saját országa. Mindannyian bozgorok lettünk!!! (Bozgor – így csúfolják a románok az erdélyi magyarokat „Hazátlanok!”)
      Mi azt javasoljuk önnek Katalin: „Take it easy!” (Gyakori amerikai mondás: Vedd lazán!) és olvassa újra a cikket! Söt, segítsen a szerzőnek és írja meg melyek Magyarországon a stratégiai ágazatok!

  8. KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK!
    Ezt a címet adtam ennek az írásomnak. Miért? Mert azok! Hogyan működnek? Leírom, de előbb egy kis múlt. A se nem állatnak se nem embernek nem nevezhetőek gyilkosok magukhoz ragadták az uralmat! Mikor? Amikor az ember, mint ember megszűnt létezni, és a hasonmás kezdett uralkodni! Honnan kezdjem? Attól az időponttól, amit tudunk bizonyítani!
    De előtte leírom ki az ember! Az ember nem e föld szülöttje – idegen! Akkor régen az égből zuhant le – és itt ragadt a földön – és a földön kialakított életteret magának zsákmányként kezelve uralma alá vette! Mennyien voltak? Ma úgy tudjuk 300 család! Azóta családon belül adják át egymásnak a tudást, és közéjük nem engednek senki kívül állót! De még az elfajzottakat sem! Mindent eszközül használnak uralmuk fenntartására és folyamatban tartására!
    Tehát, mikortól? Az utolsó jégkorszak végétől Nimród királytól, aki már ahogy írják félik ember félig hasonmás volt! A TEOLÓGIA IS ÍGY TANÍTJA ISTEN ÉS AZ EMBER AZ EGY! / az Isten hasonmására teremtette az embert/
    Az ateista és a többi ista felfogásban az anyagelvűség az úr! Földön legyen neki a paradicsom, és éljen a mában, mindent harácsolva, másoktól elvéve dorbézoljon gondtalanul bőségben csillogásban – ez nekik a mennyország, amíg a többségnek pokol!
    Szóval csak rövidre fogva a szót, jöjjünk a mába:
    azt írja Vattay Szabolcs idézem:
    „Van egy kb. 10 millió főt számláló ország, melyet Magyarországnak hívnak. Ennek az országnak van 14-15 millió aktív TB kártyával rendelkező lakosa, de jó ha van köztük 100.000 fő, akit magyarnak mondhatunk, ám többségükben ŐK is olykor meginognak identitásukban….”
    Én ezen nem vitatkozom, mert nem tudom, de ha 100000 –en vagyunk mi magyarok akkor sokan vagyunk – mert csak egy valódi ember kell ahhoz, hogy minden megváltozzon!
    Hosszú Katalin sírálmai jogosak – de nem érti, és rátérnék a lényegre, miért írtam a címben, hogy koncentrációs táborok – az istentelen köztársaságok és más államok is!
    Kubinyi úr szava járása is, hogy Magyarország egy nagy koncentrációs tábor – és milyen valóságot mond! Miért mert az! Egy fegyvertelen tömeg, akiket fegyveresek tartanak kordában – és ha kell ki is lakoltatják a kápók segítségével!
    És ne hogy azt higgyétek, hogy csak Magyarország az – vannak ahol a táborlakónak jobb, mert 10x több munkabért kap, mint a magyar – de élhetése ott is sanyarú – feloldani úgy tudja, hogy vándorol változtat a táboron – és értékesebb pénzével jobb életet biztosít maga számára , p. Magyarországon ami valóban nincs mert egy rabszolga tábor felügyelőkkel– na ezt is megfogja szüntetni a kápó – majd meglátjátok! Kínai rabszolga – ott is, ez a helyzet és minden hol ha kell ha nem dolgoztatják a tömeg rabszolgát , hogy ne legyen ideje gondolkodni, és tenni ha rá döbben ki is ő valójában!
    Gondolt el . ebben a táborban hogyan lehet élni? A fegyvertelen nem mehet neki a fegyveresnek csúzlival – tűrni kell és várnia kell az alkalmas pillanatra! És akkor a kápók helyében nem szeretnék lenni – mert mindig az a vége FEL LÁZAD A RABSZOLGA NÉP!
    Admin kérdezi és ajánlja a reformok c. Oldalt – ne haragudj admin azok mind ábrándok és álmok – altatása a rabszolga tömegnek –
    Na jó ne csak kritizálj, mond írd a tutit – de hiszen a szemed előtt zajlik – csak megint nem te vagy a kezdeményező – mert az első lépés a rendszeren kívüli megoldásban , mindig így csinálták !
    – oda – vissza 200000 – cári sereg leveri a magyart – meg stb. Eset – most úgy tűnik jóvá, akarják tenni, mert segít az orosz – bizony az első lépés egy erős szövetség keresése, HÁTTÉRERŐ! – ami erőt és bizalmat ad a rabszolgának, hogy a mostani helyzetből szabaduljon, csak arra vigyázzon, ne hogy rosszabba kerüljön – ezért egyenrangú de semleges politikával oldható meg!
    Tisztelettel : id. Kiss László
    2016-05-26

  9. SAJNOS GYAKRAN ESNEK NAGYON SOKAN ABBA A HIBÁBA, HOGY A GENETIKAILAG MAGYAROKAT EGY KALAP ALÁ VESZIK A JELENTŐS TÖBBSÉGET KÉPVISELŐ, MINDENFÉLE, SEHONNAN JÖTT GYÜLEVÉSZ, CSÜRHE NÉPSÉGEKKEL, KIK EZT AZ ORSZÁGOT CSAK LAKJÁK, LELAKJÁK, JAVAIT ELHERDÁLJÁK, FELÉLIK. A MAGYARNAK HAZÁJA VAN, A CSÜRHÉNEK LAKÓHELYE. A KETTŐ NEM UGYANAZ. Vattay Szabolcs

  10. Egyetértek az előttem szólóval.
    A magyar lakosság jelentős része nincs tisztában a jelenlegi valós helyzettel.
    Személy szerint igyekszem felhívni a figyelmet valóságra – aki nem hiszi azért járjon utána,aki pedig elhiszi bővítse tovább ismereteit!
    Posta Imre szokta hangoztatni:ebben az országban semmi nem az aminek látszik.
    H.B.

  11. „vedd lazán!
    Érző Embernek,nem egyszerű! Tehetetlenségében düh fogja el,amikor látja,hogy kifosszák, megerőszakolják, az ANYA FÖLDJÉT,HAZÁJÁT! Nem tud érdembe tenni, mint tessék -lássék megoldásokat,mert a hatalom minden ármányt bevet,hogy elnémítsa,megszégyenítse,vagy eltüntesse. Összefogás? „Aki ma népnek nevezi magát,nem érdemel királyt!

  12. Van e a Magyaroknak Országa?
    Igazság szerint van! Jogilag(?) sajnos nincs. Mert ez manapság már kettőt jelent. „a határokat,melyet Apáink a Vérükkel rajzoltak meg,azt gazembereknek ceruzával,tollal,vagy bármivel átrajzolni, képtelenség.(A.H.) Bűncselekmény által eltulajdonított dolgokra,tulajdonjogot szerezni,nem lehet. Még ha a mai jogászok(?) ezt törvényesítik,akkor sem. Ennek értelmében,mind az, amiben vétettek a Magyar Nép ellen, Igazság szerint, visszakövetelhető. Az ország kirablói, és ezek kiszolgálói,vagy azok leszármazottai,fellelhetők, és SOHA el nem évülő bűncselekményként,számon kérhetők. Lehet,hogy a földi i-gazságszolgáltatást megússzák, de egy magasabb Igazság előtt,felelni fognak a gaztetteikért.

  13. Izraelt és a kazár maffiát már titokban elítélték, és összefogtak ellenük a világ vezető hadseregei és hírszerző ügynökségei – 1. rész
    8 4/23/2015
    A világ nagy része titokban a Rothschild kazár bankszter maffia és fő ügynökük, Izrael ellen fordu…
    A hibrid háború tovább folytatódik japán föld alatti katonai bázisok elleni csapással, ahogy a kazár maffia támadás alatt áll az egész bolygón
    A kazár sátánimádók most már mindenki számára láthatók
    Valami furcsa történik az Antarktisz körül az új pénzügyi rendszerről folyó tárgyalások közben
    A világ nagy része titokban a Rothschild kazár bankszter maffia és fő ügynökük, Izrael ellen fordult, amely beszivárgott és eltérítette Amerikát.
    Az elmúlt három hónapban a világ szinte minden nagyobb nemzete, beleértve Amerikát, egy sor titkos, magas szintű szakértői találkozót tartott bizonyos kiválasztott magas rangú aktív és nyugállományú katonai és hírszerző tisztviselő részvételével, hogy megvitassák a kemény valóságot a Rothschild kazár maffia és fő eljáró ügynökük Izrael beszivárgásával és kémkedésével kapcsolatban.
    Ezen helyi beszivárgás és kémkedés a legtöbb nemzet ellen a világon mostanra problémává vált, Gordon Duff, és a Veterans Today vezető igazgatóinak 2014 decemberi történelmi tájékoztatása után a damaszkuszi konferencián.:::”
    A LINKET NEM FOGADTA EL! ÚJ VILÁGTUDAT OLDALRÓL IDÉZVE!
    ID. KISS LÁSZLÓ
    RÁJÖTTEK ÉS EZÉRT NEM ÚSSZÁK MEG KEDVES TÓTH FERENC!

    1. T.ID. KISS LÁSZLÓ – Spari!
      Valahogy oldd meg,hogy átjöjjön a link mert furdalja az oldalamat a kíváncsiság. Előre is kösz.
      Üdv.
      H.B.

      1. WordPress max. 2 linket enged! Ha több van bedobja kukába! Lehet vannak olyan oldalak, melyek a wordpress-nél le vannak tiltva?
        Ha beküldi a szerkesztőségbe, akkor én kiteszem a linket, habár alig van idöm. Most pl. a lányom születésnapi partiján vagyok, és még egy kertecském is van. De azért kitettem a cikkeket és megválaszoltam a leveleket ill. elolvastam a T.F. által megadott linken Szeszàk Gyula megrendítő írását Esze Tamás halálának körülményeiről!

  14. „valami furcsa dolog történik az Antarktisz körül.
    Igen, amit ma a jég fogva tart,eltakar, ha kiolvad, felfordul a világ. Ezt kellene „nekik még tovább rejtegetni,hogy amíg lehet minden maradjon a régibe. ” most, vagy ötven év múlva nem mindegy. (Achilleus)
    Az időt megállítani,vagy visszatekerni,ma még keveseknek megy.

  15. Tisztelt transyadmin!
    Ha bárkit idézünk, pontosan, szó szerint tegyük, máskülönben akár teljesen más értelmezést kap az írás, mint ez esetben is!
    Én ugyanis ezt írtam:
    „Ma már matematikai képletek felállításával semmire se megyünk. Ellenben minél több bitófát kell felállítanunk. Vannak is már szép számmal vaskefe néven a Dózsa György úton, az Ötvenhatosok terén. A hatalmat bitorló brigantik ezt nem emlékműnek, hanem megfélemlítő mementónak szánták nekünk. Bitófák tehát már vannak, nem fából, hanem vasból. Sebaj, legalább több bitangot elbírnak: mind a négy oldalukra lehet aggatni egyet-egyet.”
    Vattay Szabolcs

    1. Nem idéztem Vattay urat! Összegeztem a képletét, mivel a tudományos dolgozatban lévő matematikai képletre nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy szar! E helyett javasolt egy új képletet: a bitangokat fel kell kötni! csak nem sorolta fel a listát, kik is a bitangok!

  16. Mindazok,akik ebben az országban élnek,de a MAGYAR HAZA, a MAGYAR NÉP ellen, ellenséges szándékkal,vagy tettel viseltetnek, idegen csoportosulások, népek, vagy ezek érdekeit kiszolgálják, a Magyarság ellenében, nem számíthatnak könyörületre.
    Törvényes Nép Bíróság előtt !!

    1. ÚGY BIZONY KEDVES TÓTH FERENC,MERT ROHAMOSAN KÖZELEDIK A PILLANAT!
      JÓ HA TUDJÁTOK!
      László Kiss
      18 perce ·
      Tudnod kell
      ·
      Igazad van cseszd meg! De ha minden magyar elmegy a naygvilágba akkor nincs országa – én is voltam 1960 – végén 1970 – elején Németországban az akkori NDK-ban egy évet – legalább tíz évre valóan előre megkerestem magam és jó éltem – de vissza jöttem! Hogy miért – mond meg te! id. László Kiss
      http://tudnodkell.info/magyarsag/v/eszeteknel-vagytok-magyarok/
      BIZONY MOST KI KÉRNÉ VISSZA ORSZÁGÁT HA MINDENKI ELMENT VOLNA?
      http://www.netextra.hu/magyar-tortenelem-mit-szolnak-ehhez-a-romanok-es-a-szlovakok/
      MŰKÖDNEK A FELSŐ ERŐK:
      http://www.netextra.hu/megtalaltak-a-trianoni-bekeszerzodes-titka-hamarosan-kiderul/
      SEGÍTSETEK ELMENT MAGYAROK EBBEN !
      Tisztelettel: id. Kiss László

  17. Kell az új közmunka program azoknak,akik az elmúlt három évtized haszonélvezői voltak,Magyarországon . Csak azt Putyin Úrnak kellene levezényelni,de nem itt, hanem Szibériába nekik. Vagy a”fekete delfinbe !!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük