KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Van-e annyi jogom Magyarországon, mint egy menekültnek?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Póka László
Póka László

Kifogás a József Attila utcai leülés miatt kirótt pénzbüntetés határozatára

Az albumban a határozat, a kihallgatás jegyzőkönyve, a rendőri jelentést is olvasható:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1206974615995148.1073741958.626932930665989&type=3

A kifogásból néhány fontosabb részlet:
„… Ezek miatt kérem, hogy jelen kifogást olvasó előadók a következő eligazításon kezdeményezzék, hogy a testület jelenlévő tagjai alkossanak szabályos kört, fogják meg egymás kezét, és öt percen keresztül szégyelljék magukat, és egymást.”

„Azt már csak külön jegyzem meg, hogy fenntartom magamnak a jogot arra, hogy Magyar állampolgárként, Magyarországon dolgozó, adózó, és gyermekeket nevelő személyként ugyanannyi jogom legyen, mint illegálisan itt tartózkodó más embereknek. Értem ez alatt azt is, hogy jogi következmények nélkül bárhol, bármikor tüntethessek akár bejelentés nélkül is, sétálgathassak az utópályákon, ha úgy van kedvem, sátorozhassak bármelyik parkban, pályaudvaron, és bárhol. Következmények nélkül figyelmen kívül hagyhassak rendőrségi felszólításokat, és akár szónokolhassak egy rendőrautó tetejéről is.”

Kifogás:

„Tárgy: Kifogás 01805/637-15/2015.szabs határozat ellen

 

Kedves Ágnes!

Kedves Alexandra!

Tisztelt V. kerületi Rendőrkapitányság!

A fenti számú határozat ellen kifogással élek az alábbiak szerint: 

Én itt most nem fogok részletes védekezést előadni, mert eddig még egyetlen –ellenem szóló – rendőrségi határozatot sem változtattak meg rendőrségi hatáskörben a benyújtott kifogásom alapján. Ezzel szemben már több esetben döntött úgy bíróság, hogy megszüntette az eljárást.

Amúgy sincs most időm részletesen írogatni Önöknek, mert készülünk a Képviselői Irodaházban 2014-ben lebonyolított jogszerű véleménynyilvánításunkat feloszlató brutális rendőrségi akcióból adódó bírósági tárgyalásra. Csak jelzem, hogy abban az ügyben is az V. kerületi Rendőrkapitányság hozta a részrehajló elmarasztaló határozatot 20 békésen véleményt nyilvánító személy ellen.

Ha már itt járunk, jelzem, hogy nyilvántartásaim alapján az V. kerületben 5 ügy van, vagy volt ellenem folyamatban. Ezzel Önök holtversenyben a 2. helyen állnak a IV. kerülettel, és egyel megelőzték, a 4 üggyel a 3. helyen álló XII. kerületet. Szigetszentmiklóst egyenlőre nem tudják megközelíteni, mert ott 7 ügy van, vagy volt folyamatban ellenem. Ott némelyik elzárással is fenyeget. HA kicsit több időm lenne, akkor erről egy oklevelet is kiállítanék Önöknek. De pont a fentiek miatt, kérem, hogy érjék be most ezzel a felsorolással. Ezen kifogás írása közben vettem át az egyik IV. kerületben ellenen indult nevetséges ügy azon végzését, melyben jelzik, hogy a nyomozást megszüntetik, mert azon cselekményem, hogy nyilvánosan elégettem hazaáruló politikusok, és kifosztó bankárok fényképeit, nem bűncselekmény.

Számomra nehéz elképzelni, hogy egy rendőr magától le tudjon írni annyi butaságot, mint amit Önök a hivatkozott határozatban, a kapcsolódó jelentésben és a többi kollégájuk a többi ügyekben keletkezett iratokba begépeltek. Bármennyire is próbálják játszani a jogot félreértő ügyintézőt, rendőrt, – nem megy. Ezzel csak rombolják a rendőrségről alkotott képet. Mi, ellenállók már látjuk, hogy parancsra teszik. Nem mentem fel Önöket sem erkölcsi, sem jogi felelősségük alól még akkor sem, ha a parancsra, és az eltartani vágyott gyerekekre hivatkoznak. Tehetnék másként is. Jogszerűen, lelkiismeretesen, esküjük szerint.

Ha egyszerűen akarnék fogalmazni, akkor Önöknek is leírnám, hogy nyelvüket honnan húzzák ki. Ezt azért nem teszem, mert szinte biztosan eljut ez a kifogás valamelyik bíróságra. A megfogalmazással nem szeretném sérteni annak méltóságát. Mert úgy látom, hogy a bíróságoknak még van olyanja. A rendőrségnek – pontosan az ilyen, jogot, ésszerűséget bankár-, vagy politikusparancsra figyelmen kívül hagyó határozatok miatt – egyre kevésbé.
Ha mégis kíváncsiak arra, hogy mit írtam volna le, akkor javaslom, nézzék meg az alábbi hivatkozáson elérhető videóban, hogy mit üzentünk Bucsek Gábornak az idei év őszének első napján.

Ugyan ez az üzenet megtalálható a szintén az V. kerületben folyó eljárással kapcsolatos meghallgatásom jegyzőkönyvében, mely felvételére Szigetszentmiklóson került sor. Amennyiben nem tudnák, hogy melyik ügyről van szó, ezen a hivatkozáson el tudják érni a rövid összefoglalót, és többünk meghallgatási jegyzőkönyvét:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1196267273732549.1073741956.626932930665989&type=3 

Amennyiben most kicsit kívül helyezik magukat a főnöküktől való félelmükön, könnyen rájöhetnek, miért nem hihető, hogy jogszerűnek gondolják, amit leírtak a határozatban.
A meghallgatáson mind szervezőtársam, Kerékgyártó László, mind magam hivatkoztunk az AB 75/2008. határozat 3., 1. pontjára. Mindössze fél oldal. Nehéz elképzelni, hogy joghoz kicsit is értő személy ne tudná az ott leírtakat értelmezni, és ezzel elfogadni, hogy jogszerű volt az egyórás leülés.

Ha mégsem menne a rendőrség számára, akkor iránymutatásnak javaslom használni a „Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.Szk.15.223/2015/7. szám” végzésének indoklását. – Segítek: 5. oldal – Itt a bíróság egyértelműen beemeli a hivatkozott AB döntés azon részét, mely jogszerűnek ismeri el a hirtelen elhatározásból induló, így előzetesen bejelenteni nem lehetséges véleménynyilvánításokat.

A végzés többek között innen is letölthető:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1196847560341187.1073741957.626932930665989&type=3

Javaslom, hogy a rendőrség képviseltesse magát ezen ügy bírósági tárgyalásán. Az én eseteimben ilyenre nem volt még példa. Sajnáltam is, mert így olyan arctalanok maradtak a hatalom kiszolgálói. Ha játszunk a szavakkal – mert miért ne játszanánk – úgy is mondhatnánk, hogy nem csak arctalanok, hanem arcátlanok is. Nem merik vállalni a vállalhatatlan végzéseket, jelentéseket, melyeket a hatalom parancsára cselekednek meg.

Önök határozataikkal olyan pénzügyi, politikai elnyomó hatalmat szolgálnak erkölcstelenül, és jogtalanul, mely százezrek földönfuttatását, kifosztását, teljes elnyomását tűzte ki célul. Az önök, és más kiszolgálóik segítségével a politikusok, oligarchák, poligarchák már elérték, hogy milliónyi ember hagyta el Magyarországot, az itt maradtak egymást marják, és vagy félelemben élnek. Félnek, mert a maroknyi elszánt ellenállót az Önök agresszív, hazaáruló tevékenységével folyamatosan eljárásokkal bombázzák.

Ezek miatt kérem, hogy jelen kifogást olvasó előadók a következő eligazításon kezdeményezzék, hogy a testület jelenlévő tagjai alkossanak szabályos kört, fogják meg egymás kezét, és öt percen keresztül szégyelljék magukat, és egymást.

Azt már csak külön jegyzem meg, hogy fenntartom magamnak a jogot arra, hogy Magyar állampolgárként, Magyarországon dolgozó, adózó, és gyermekeket nevelő személyként ugyanannyi jogom legyen, mint illegálisan itt tartózkodó más embereknek. Értem ez alatt azt is, hogy jogi következmények nélkül bárhol, bármikor tüntethessek akár bejelentés nélkül is, sétálgathassak az utópályákon, ha úgy van kedvem, sátorozhassak bármelyik parkban, pályaudvaron, és bárhol. Következmények nélkül figyelmen kívül hagyhassak rendőrségi felszólításokat, és akár szónokolhassak egy rendőrautó tetejéről is.

Amennyiben jelen kifogás hatására a hivatkozott határozat nem kerül teljes mértékben visszavonásra, úgy az ügy elbírálása miatt kérem nyilvános tárgyalás tartását.

Már most kérem nagyobb terem biztosítását a várhatóan jelentős számú hallgatóságra, és sajtó képviselőinek jelenlétére tekintettel.

A tárgyalás megtartásának esetére már most indítványozom az akkor dvd lemezen bemutatott videó felvételek megtekintését, és az itt felsorolt tanúk meghallgatását.

 

– Kövér László az Országgyűlés elnöke

– Wieszt Ferenc r. alezredes

– A rendezvényen szolgálatot teljesítő rendbiztosok

 

A tanúkat hivatali elöljárójukon keresztül, illetve az Országgyűlés Hivatalán keresztül kérem idézni.

 

Tököl, 2015. szeptember 9.

 

Tisztelettel: Póka László”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Van-e annyi jogom Magyarországon, mint egy menekültnek?

  1. Nezzuk csak az utobbi 25 evet ! Mindegy, hogy jobboldali, vagy baloldali kormany volt-van uralmon, a rendorseg, birosag nagy resze a Nemzet ellen dolgozik. Minden nalunk elo etnikumnak van megbecsulese, joga, csak a magyarnak nincs. Ezt azt gondolom, mindenki tudja, latja, tapasztalja, evrol evre, naprol napra. A magyarsaggal szemben kegyetlen durvasaggal, igazsagtalanul lepnek fel es buntetik, aljas modon, hatranyosan megkulonboztetve a magyarsagot. Miert lehetseges ez ? Azert, mert a kimult es jelenlegi kormanyzo politikusaink egy torol nottek ki magukat az orszag kormanykerekehez. Mindnyajuknak a KISZ, MSZMP, SZDSZ es hasonlo alakulatok voltak a taplalo dajkaik, azokon az emlokon cseperedtek fel, amelybol a magyarsag elleni tejet szivtak. Egymas ellen vannak szinleg, de a szinfalak mogott nagyon jol megertik egymast. Es gazdaik magyarellenes kivansagait hiven teljesitik. Amig a magyarsag engedi, igy lesz, a massagokkal, etnikumokkal, bevandorlokkal szemben mindig hatterbe szoritjak a magyar embereket Rajtunk mulik, hogy meddig tudnak elmenni ebbeli szandekaikban !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük