KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Valóságos mészárszéket csináltak Haitiből az amerikai orvosok!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A francia orvosok egy részét felháborítja, hogy a földrengést követően amerikai kollegáik futószalagszerűen, előzetes röntgen és gyakran fájdalomcsillapító nélkül ezrével amputálták a sérültek végtagjait Haitin – írta péntek délután megjelent számában a Le Monde.
A mértékadó párizsi napilap helyszíni tudósítása szerint a természeti katasztrófát követő első napok kaotikus körülményei között a mentőalakulatok gondolkodás nélkül áldozták fel egy-egy sérült végtagját az életének a megmentése érdekében: több ezer ember várakozott az elsősegélyre, gyorsan kellett cselekedni, minden perc számított, nem volt elég hely a betegeknek, s az orvosok arra gondoltak, hogy úgysem lesz lehetőség kórházi utókezelésre.
A francia orvosok egy része, bár nyíltan nem mer más külföldi mentőalakulatokat kritizálni, a Le Monde szerint azonban ma már úgy gondolja, hogy túl sok amputálás történt feleslegesen. „Egy texasi orvoscsapat, amely már hazautazott, valóságos háborús orvoslást folytatott” – mondta a lapnak egy Párizsból érkezett, neve elhallgatását kérő mentőorvos, aki „nem szeretne újabb konfliktust gerjeszteni az Egyesült Államok és Franciaország között”. Véleménye szerint azonban az általában az életmentés utolsó eszközeként alkalmazott amputálást az amerikaiak szisztematikussá tették az első napokban, anélkül, hogy más megoldást egyáltalán megfontoltak volna. „És még büszkék is erre a vágóhídra, amelynek köszönhetően jelentős számú beteget tudhattak magukénak” – tette hozzá az orvos.
François-Xavier Verdot, a Saint-Etienne-i kórház ortopédsebésze arra panaszkodott a lapnak, hogy egyszerű kartörések esetén is amputáltak az amerikaiak. Ráadásul általában nem végeztek egy második műtétet a csonk kialakítására, amelyre később megfelelő protézis illeszthető. Ezért sokan elfertőzött sebbel jönnek vissza, amely miatt még magasabban és mélyebben még egyszer amputálni kell a végtagot.
Sophie Grosclaude, a haiti főváros, Port-au-Prince egyik külvárosi klinikáján segédkező francia ortopédsebész arról számolt be, hogy egy amerikai kollegája őrültnek találta, hogy ugyanolyan alaposan állítja helyre a töréseket, mint Franciaországban. „Mire jó ez? Ez egy túl szegény ország. Senki nem foglalkozik majd komolyan a betegeivel. Sokkal egyszerűbb amputálni őket. Tiszta és végleges megoldás” – mondta állítólag az amerikai orvos a francia sebésznek.
Alain Serrie-t, a fájdalomcsillapítás egyik franciaországi szakértőjét a lap szerint teljesen felkavarta, amit a haiti kórházakban tapasztalt, ahonnan két órával a műtétek után kiteszik az embereket az utcára, valamint azok a kilátások, amelyek „az amputáltak és bénák generációjára” várnak az országban. Civil szervezetek segítségével ezért megpróbálja az amputált betegeket felkutatni, mielőtt a jól ismert fantom végtag érzéssel szembesülnek és olyan elviselhetetlen fájdalom lesz úrrá rajtuk, hogy lehetetlen lesz protézist felhelyezni a csonkokra.
Alain Serrie személyesen számolt be a lapnak az utolsó túlélő megtalálásáról, amelynek szemtanúja volt: az egyik menekülttáborba igyekezett két francia kollegájával, amikor egy ház romjain haitiak tömegére lett figyelmes. „Az gondoltuk, fosztogatók, de nem hasonlítottak a szokásos fosztogatókra”.
Az orvos elmondása szerint amikor kollegáival odament, az összeomlott iskolaépület romjai közé szorult 16 éves lány bemutatkozott és azt kérte, értesítsék a rokonait, miközben a helyiek feszült hangulatban próbálták meg kiszabadítani. Serrie a francia nagykövetségről kért segítséget, ahol az illetékes először nem hitte el, hogy túlélőt találtak. A gyors riasztás után azonban megérkeztek a francia mentőalakulatok, akiknek két héttel a földrengés után sikerült élve kihozniuk a lányt. „Este sörrel ünnepeltünk!” – tette hozzá a francia orvos.
(forrás: stop.hu)

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Valóságos mészárszéket csináltak Haitiből az amerikai orvosok!

  1. A CIVILIZÁLT AMERIKA!!!!!!! ÉS EZT A SZISZTÉMÁT VEZETIK BE NÁLUNK IS. NE GONDOLKOZZON AZ ORVOS, HANEM ELŐRE MEGHATÁROZOTT ÚTMUTATÓK ALAPJÁN LÁSSA EL A BETEGEKET. EZEK A METÓDUSOK KEZELÉSNEK NEM NEVEZHETŐEK. EGYET KELL TUDNIA AZ ORVOSNAK: GYÓGYSZEREKET ÍRNI EGY RÓZSASZÍN KERETTEL ELLÁTOTT PAPÍRRA, HOGY TÖMJE A KAJMÁN GYÓGYSZERGYÁRAK ZSEBEIT.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük