KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Valahol Oroszországban…”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A fenti cím egy Karádi Katalin által énekelt dalból vett idézet. A dal akkor volt népszerű, amikor 1943. január 12-én, a II. világháború jeges poklában az orosz hadszíntéren a 2. magyar hadsereg kb. 200 ezer katonája – 42 °C fokos hidegben, hősi halált halt.

A Don folyót a visszavonuló német hadsereg mögött a magyar honvédek hagyták el utoljára, jóval az utolsó német katona után. Azok közül, akik túlélték a harcokat sokan iszonyú szenvedések árán hazatértek, mások pedig a Vörös Hadsereg fogságába estek.

 A 2. magyar hadsereg frontra küldésének előzményei között meg kell említeni, hogy Hitler és a német hadvezetés már sokkal korábban követelte, hogy a magyar haderő is vegye ki a részét a bolsevizmus elleni háborúból. Ezt a követelést a magyar diplomácia ameddig csak lehetett elhárította. A szlovák és a román hadsereg már korábban csatlakozott a Wehrmachthoz, de mivel a Trianonban elcsatolt Felvidéknek és Észak-Erdélynek a bécsi döntések általi visszacsatolásában a német diplomáciának döntő szerepe volt, ezért a háborúban való részvételt nem lehetett tovább halasztani.

 A magyar diplomácia több tárgyalást is kezdeményezett annak érdekében, hogy az orosz frontról kivonják a magyar csapatokat, de ezek nem vezettek eredményre.

 Juhász Gyula az angol külügyminisztérium által feloldott iratok kutatásának eredményeit 1978-ban hozta nyilvánosságra és Magyar – Brit titkos tárgyalások 1943-ban címmel publikálta.

 Ezek az iratok hűen tükrözik a magyar kormány erőfeszítéseit a háborúból való kiugrás valamilyen lehetőségére, de az angol illetékesek hol úgy tesznek, mintha érdekelné őket ez a lehetőség, hol teljes érdektelenséget mutatnak. Végül az ügyben a szovjet kormánnyal javasolják a kapcsolat felvételét. Ez viszont akkor kivihetetlen volt.

W.D. Allen 1943. július 25-én kelt feljegyzésében fejti ki véleményét a csatlós országok fegyverszüneti feltételeiről, amelyet megküldtek a Foreign Office osztályaira.

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

 Elsőnek A. R. Dew készít széljegyzeteket erre az iratra, amelyet 34449/C 7263 számon tartanak nyilván, a magyar ügyekkel foglalkozó osztályon. Az idézett dokumentum szerint 1943 nyarán az akkori magyar kormány egy kéréssel fordult az angolszász nagyhatalmakhoz. Tegyék lehetővé Magyarország kiugrását a tengelyhatalmi blokkból.

 A 82 számú irat Randall angol külügyi tanácsos feljegyzését tartalmazza Namier professzorral folytatott beszélgetéséről, aki a Cionista Világszövetség vezető szervének, a Zsidó Ügynökségnek volt a tisztségviselője.

 Namier aggodalmát fejezi ki Magyarország esetleges idő előtti kiugrása miatt a német szövetségből. Ez esetben ugyanis a Magyarországra menekült zsidóság biztonsága nem volna szavatolható.

„ A magyar kormány ilyen lépésére a németek az ország megszállásával válaszolnának és kiirtanák az Európában utolsóként fennmaradt jelentős zsidó közösséget.”

 

(Ezen dokumentum a F.O. 371/34498 /C. 120351 sz. alatt található az Angol Levéltárban.)

 Szóról szóra ugyanaz az érv, mint amellyel Magyarország háborúba lépését kérték Horthytól 1941-ben. A feljegyzés referáló lapján D. Allen megjegyzi:

 „Mindig nagy figyelmet fordítottunk erre a kérdésre, mert ez egyike volt azon érveknek, amelyek szerint ne sürgessük a magyarokat, hogy azonnal és nyíltan álljanak ellen a németeknek, mert azzal együtt járhat a magyarországi német megszállás veszélye.”

 Többek között ezért kellett a II. világháborúban a magyar hősöknek elvérezniük. Magasabb érdekek védelméért kényszerítették bele nemzetünket a második világháborúba, majd ugyanezért nem engedték kilépni onnan, amikor a háborúban vesztésre állt.

 (Hernádi Tibor: A harmadik világháború küszöbén 136 – 138 oldal, magánkiadás, Baja 2017)

 A 2. magyar hadsereg katonáinak hősi halálát a magyar társadalom a mai napig nem heverte ki. Mindezért a háború után – nyugati jóváhagyással – ellentételezésként megkaptuk az ország gyarmattá süllyesztését, hatalmas jóvátétel fizetését. Az ország nyakára ültetett kommunista kormányzatnak az irtó hadjáratát, a kollektív háborús bűnösség bélyegét, kitelepítést, államosítást stb.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

 A magyar honvédek helytállásának emlékére álljon itt egyik főtisztjüknek, a „Horthy katonatisztnek” példamutatása az utókor előtt.

Gróf Stomm Marcel altábornagy magyar királyi honvédtiszt, az első világháború után a Székely Hadosztály szervezője és parancsnokának összekötő tisztje. 1919 után vezérkari tisztként a Ludovika Akadémia tanára, 1927-től diplomata, a Magyar Királyság londoni katonai attaséja, 1934-től csapatszolgálatot teljesít, egységeivel részt vett a felvidéki és a bácskai bevonulásban. 1942-ben a 2. magyar hadsereg III. hadtestének parancsnoka a szovjet fronton. Az 1943-as voronyezsi katasztrófa után kiadott „Búcsúparancsában” feloszlatta szétvert hadtestét, hogy mentse katonái életét. Mindkét lába lefagyott, két mankóval, illetve tolókocsiban járt. A szovjet magasabb parancsnokság akkora tisztelettel bánt vele, hogy mikor hírszerzésük megtudta, hogy Stomm vezérőrnagyot Horthy altábornaggyá léptette elő (még az összeomlás előtt, de a hivatalos közlöny csak később jutott ki a hadműveleti területre) – a táborparancsnok katonai szabókkal felvarratta zubbonyára az altábornagyi rangjelzést.

STOMM MARCEL „BÚCSÚPARANCSA”

  1. kir. III. hadtestparancsnokság

Hadtestparancsnoksági parancs

Krasznoje Olim, 1943. február 1-jén

 A m. kir. III. honvéd hadtest 1943. január 12-től kezdődőleg a Don állások kézbentartásáért súlyos, veszteséges harcot vívott. Az urivi áttörés következményeképpen a 2. hadseregtől elválasztva a Korpsgruppe Siebert alárendeltségébe került. Ebben az alárendeltségben több mint 12 napon át biztosította a német 2. hadsereg tervszerű visszavonulásához szükséges időt. A harcokban a magyar csapatok emberfeletti hősiességről tettek bizonyságot.

 A mindinkább fellépő lőszer- és élelemhiány, párosulva a szokatlan nagy hideggel, megtörte a védők ellenálló erejét. E perctől kezdve a német hadvezetés számára csak tehertételt jelentettünk. Elöljáró parancsnokomnak ismételten bejelentettem csapataim helyzetét, kérve azok kivonását, egy hátsóbb helyen való pihentetését és újból való szervezését. Sajnos, ez nem történt meg, hanem lőszer, élelem és fedél nélkül a puszta havon szenvedtétek az orosz tél borzalmas éjszakáit. Láttam rajtatok, hogy napról napra sorvad testi és lelki erőtök, és hogy valamennyien a biztos pusztulás elé tekintünk. A német hadvezetés súlyos helyzetében még az élelmet sem tudta biztosítani. A mai nappal Siebert tábornok úrtól azt a parancsot kaptam, hogy vezesselek benneteket az Olim pataktól nyugatra eső területre, ahol keresztül tudjuk magunkat törni nyugat felé azon az orosz hadseregen keresztül, amelyet a német hadsereg teljesen felszerelt, teljes harcértékű hadosztályai sem voltak képesek áttörni. E parancsot én nem tudom nektek továbbadni, mert nincsen értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el.

 A német hadvezetés már a múltban kiadta a parancsot, hogy a harcolni és a német hadseregnek szolgálatot teljesíteni akaró honvédeket átveszi, és úgy bánik velük, mint a szolgálatában álló többi nép fiaival.

A magyar nép történetében többször előfordult hasonló helyzetben, hogy egyes merész parancsnokok vezetése alatt még hihetetlen távolságokra is áttörtek.

 Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.

A Magyar Haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni a hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben.

Isten Veletek, Magyar Honvédek!

Gróf Stomm vezérőrnagy hadtestparancsnok.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

Hazatérése után, 1951-ben a Budapesti Katonai Törvényszék háborús bűnök vádjával halálra ítélte, 1952-ben kegyelmet kapott, 1954-ben kiszabadult a börtönből, de kitelepítésben élt haláláig. 1989-ben posztumusz rehabilitálták.

 (Nemeskürty István: Tűnődések történelemről, irodalomról Magvető kiadó 1985 133 oldal)

Vajda Miklós

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük