KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vajon kinek lesz Miskolcon számozott utcai szomszédja?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ezt a kérdést tette fel pénteki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője, miután a Fidesz és az MSZP a városüzemeltetési bizottság szerdai ülésén megszavazta, hogy a korábbi lakáskeretet megduplázva, immár 60 önkormányzati lakást biztosítson a város a számozott utcaiaknak.

A javaslatot egyedül a Jobbik utasította el, ami nem csoda, hiszen ez nem más, mint a telepek áthelyezése egyik városrészből a másikba, ráadásul az önkormányzat még a lakbérről is lemond a számozott utcaiak érdekében, közölte Pakusza Zoltán. Hozzátette, az előterjesztésben maga a Fidesz szó szerint úgy fogalmaz, hogy az ingyen lakásokkal a város „csökkenti a telepfelszámolások során keletkező társadalmi feszültségeket, lehetőséget ad a lakhatásban veszélyeztetett személyek lakhatásának megoldására.” Pakusza szerint ezzel a Fidesz elismeri azt, amit a Jobbik már régóta mond, hogy a telepfelszámolás csak egy politikai színjáték, amely a romokat takarítja el Miskolcról, de a rombolókat nem.

Arra a jobbikos kérdésre, hogy hol lesznek kijelölve az ingatlanok, vagyis hol jelennek meg a számozott utcákból érkező szomszédok, a városvezetés nem közölt pontos címeket. Bizonyára az egészet titokban tartanák, véli Pakusza azok után, hogy az előterjesztésben Kriza Ákos jelezte, a sajtó tájékoztatása nem indokolt.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük