KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Üzenet Putyin elnök úrnak minden nemzethű magyar nevében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

2014-03-13-valgyimir-putyin

Vlagyimir Putyin elnök úrnak üzenjük tisztelettel, hogy mi, csak a bolsevik rendszer ellen harcolunk 1945 óta folyamatosan. De 1956-ban sem az orosz nép volt a mi ellenségünk, hanem a saját vérszívóink és az őket támogató szovjetrendszer. Mindkét nép megszenvedte alaposan a bolsevizmust, de most a bankárkaszt újabb, világuralmi terveit is. Népeink közösen szenvednek a monetáris diktatúrától ma is, de legalább fogjunk össze, hogy egységes erővel ellensúlyozni tudjuk országaink monetáris kiszolgáltatottságát. Putyin urat most az orosz népnek – a részben szkíta utódoknak -, a legkiemelkedőbb nemzeti politikusaként fogadjuk, s nagyon örülünk látogatásának!

Köszöntjük és biztatjuk Őt! Hozza nyilvánosságra a bizonyítékokat, melyek igazolják végre: hogy az USA kormánya és titkosszolgálata komoly szerepet játszott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások végrehajtásában! Mert sajnos gyakorlattá vált az un. „hamis zászlós” önmerényletek végrehajtása a saját polgárok ellen, hogy legyen ürügy katonai agressziók megindítására, hogy legyen egy hamis causus belli!

Mindez sajnos Ukrajnára is igaz. S mi magyarok ezt épp úgy tudjuk, mint ahogy az orosz elnök. Bevallom sok kérdésben nem értek egyet a magyar miniszterelnökkel, de abban igen, hogy célunk csak a nemzeti függetlenség, valamint a bal és jobboldali gazfickók által lerabolt, szétvert, megsemmisített nemzetgazdaság felélesztése. Putyin úr is ezt a célt tűzte maga elé, s nagyra becsülöm azért, hogy a nemzetét védi.

Nekünk magyaroknak is fájdalmas a Trianoni szétdarabolásunk, s a nemzetünk határokon átívelő újraegyesítése, örök program marad a mi számunkra is! Sajnos a világcsendőri-bankárkaszti erőben hihetetlen gyűlölet van irántunk, amiből szinte minden emberiesség hiányzik. Ez jól látható a támadásokon, melyeket az EU és USA irányít ellenünk. De elegünk van már ősi alkotmányunk letagadásából, a hazaárulásból, a jogok és kötelezettségek egyensúlyának erkölcstelen kijátszásából. Elegünk van ősi történelmünk meghamisításából, a hazugságot tanító iskolarendszerből, az aberrációkból, a csaló bankokból és őket pénzért kiszolgálókból! De elég már a nemzet megalázásából, a pártpolitikai színház hamis előadásaiból is!  Mert a máig holocaustját élő Kárpát-medencében állandó rettegésben tart minket a tudatipari-média, s maholnap nem 40 millió románnal, hanem majd orosz katonai intervencióval fog fenyegetni minket a „nyugat”. Azok a hamis próféták, akik 1956-ban is szabad kezet adtak eltiprásunkra a bolsevik Szovjetuniónak, s akik 1920-ban – lassú halálra ítélve minket – feldarabolták a Kárpát-hazát. Ők akarnak most háborút Oroszország és Ukrajna között is!   Tehát közös az ellengünk Elnök úr!

A béke melletti kiállás ma – egész Európában –, a legaktuálisabb feladat. Ma elsősorban a „pol-korrekt kettős mérce” egyre jobban terjedő gyakorlata miatt fontos kiállnunk, s a hazugságokat le kell lepleznünk! Ugyanis Donyeck és Luhanszk megyék lakossága népszavazást tartott, s azt előre elutasította mind az EU, mind az USA vezetése. Tehát épp az önrendelkezést tagadják meg az ottani oroszoktól? Érdekes, hogy az önrendelkezést pl. Koszovó vagy Skócia esetében – ha nehezen is -, de elismerték. Mekkora hamisság ez?

Az euró-atlanti államok által lefektetett ENSZ Alapokmányának elvei közül az első és a legfontosabb az úgynevezett „önrendelkezési jog”!

Ám ha nem fűződik érdekük annak betartatására, akkor elutasítják? Milyen erkölcstelen világ az, ahol ezt nyugodtan megtehetik?

 Íme ENSZ első öt legfontosabb elve:

  1. önrendelkezési jog
  2. emberi jogokra vonatkozó elvek
  3. szuverén egyenlőség
  4. kötelezettségek jóhiszemű teljesítésének követelménye
  5. nemzetközi viszályok békés rendezése

Ha ezek közül csak egyet is be akarnának tartani, akkor nem lenne feszültség Ukrajnában, s ha mindet, akkor soha nem lenne a földön háború! Ám álláspontom szerint ezt az elvrendszert a nyugat már többször is figyelmen kívül hagyta. Így igazságtalan döntések sorozata fordult elő eddig is, sőt folyamatosan ez történik. Ez volt Dél-Tirol Olaszországhoz csatolása esetén, sőt a történelmi Magyarország első világháború utáni 8 felé való darabolásakor, valamint annak a II. világháború utáni megerősítése is a nemzetiségi és az önrendelkezési elvének teljes sárba-tiprása volt. Az önrendelkezési jog következetes betartása pedig, még napjainkban is minden nemzetközi viszály békés rendezésére alkalmas lenne. Izraeltől – az afrikai államokon át – egészen Ukrajnáig meghozná az emberiség teljes békéjét. Hivatkozzon csak erre elnök úr nyugodtan, ha ismét találkozik az euró-atlanti cápákkal, kik magukat igazolva egyeztetni akarnak önnel.

Nem érthetetlen a számomra az, hogy miért nem követeli az EU és az USA a nemzetközi megfigyelőkkel biztosított népszavazással – a szuverén egyenlőség és az önrendelkezés alapján – a kelet-ukrajnai helyzet rendezését. Nem érthetetlen, mert világosan látom mi történt az „arab tavasz” által szétvert államokban. Ezért utasítja el az orosz népi kezdeményezést a hovatartozásukról a nyugat. Ez tehát az oka a már lefektetett jog: az önrendelkezés ily mérvű elhanyagolására. Ezt a kérdést már fel sem érdemes tenni, mert minden euro-atlanti döntés mögött a pénzhatalom áll, s csak a profitéhség dönti el a béke sorsát.

Sőt megtapasztalhattuk: e vita eldöntését elsősorban a fegyver-lobbi próbálja a háború irányába tolni, ám erre nincs megfelelő ellenlépés a politikai erők részéről. Az sem kérdés, hogy csak a gazdasági háború részeként került sor az olaj világpiaci árának a jelentős csökkentésére. De már az sem kérdés, hogy a fegyvergyártók talán még erősebben a pénzügyi világ függvényei, így ha olajbárókat rá tudtak venni jelentős árcsökkentéssel járó profitcsökkenés elviselésére, úgy a fegyver-lobbit is képes lenne a bankárkaszt jó irányban befolyásolni. Csakhogy ez a pénzvilág mára már világhatalmi tényező, hiszen a kezükben van a véleményformáló ipar mellett a politikai pártok vezetőinek a teljes pénzügyi befolyásolási lehetősége. A béke így kizárólag a pénz-lobbit működtető bankárkaszton múlik. Sajnos azonban eddig is minden világháborút – és a helyi, vagy polgárháborúkat is – ők robbantották ki, sőt ők is pénzelték a feleket, búsás hasznot remélve a nyertesek és a vesztesek oldalán is. S a hiteleik kamatai fejében, mindig meg is kapták a búsás nyereséget, legfeljebb hadisarc formájában. Pontosan ezért nagyüzlet a bankároknak a háború!

Az így eladósított nyertes-vesztes államok fölött befolyást szereztek, s ez választások nélkül juttatta őket hatalmi pozícióba. Nekünk most világosan meg kell neveznünk a felelősöket arra az esetre, ha kitörne egy új európai háború, ami a kontinenst ismét lángba borítaná.

De  rá kell világítanunk az ENSZ által lefektetett elvekre és célokra is, amely az önrendelkezési jog mellett azt tűzte ki célul, hogy (idézem): „…. megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre,…..” valamint: „türelmet gyakorolunk és egymással jó szomszédként békességben élünk együtt, s egyesítjük erőinket a nemzetközi béke és biztonság fenntartására De még arra is kitértek, hogy:
„….békés eszközökkel, az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek megfelelő módon rendezze vagy megoldja (az ENSZ) azokat a nemzetközi viszályokat és helyzeteket, amelyek a béke megbontására vezethetnek.”

Vegyük észre, hogy az önrendelkezés elve az egyetlen lehetséges mentőöv ma! S ha utcára szólítjuk a magyarságot tüntetni, akkor nagyon korrektül kell fogalmazni a tábláinkon. Világos és hatásos jelmondatokat kell az embereknek adni! Például ilyeneket:

1./ Csak a pénz-lobbi akar háborút, az igaz emberek nem!

2./ Minden párt, amely nem emel szót a háború ellen:BŰNÖS!

3./ Elég a kettős mércéből, mely igazság és béke ellen támad!

4./Önrendelkezést, ellenőrzött népszavazást Ukrajna népeinek!

5./ Bankárkaszt! Nem akarunk vért, verejtéket és könnyet!

Talán csúnya, hogy Churchill plagizációval fejezem be írásomat, de Putyin elnök úr meg fogja érteni, hogy a Kárpát-haza népei nem háborút, hanem testvéri megegyezést akarnak. Mi a kisoroszokat – akiket ruszinoknak hívunk – épp úgy a Szent Korona tagjainak tekintjük, mint pl. a horvátokat. Ezt a testvéri, nemes küldetést adta a számunkra a Teremtő Isten, s erre tanít Jézus Krisztus szeretete is.

Az etnikai tisztogatásamit ma Ukrajna végez azon nemzetiségekkel, akik nem akartak beolvadni az ukrán népbemegbocsáthatatlan!

A JóIsten adjon erőt nekünk, hogy a szkíta szellemiséget megőrizve, segítsünk megóvni a világot a további háborúktól, hamisságoktól!

S ez a fohász a nyugat ál-keresztény hívei és politikusai, de Orbán úr, illetve a Szent Korona értékrendet megtartó népeink helyett is szól. A JóIsten adjon erőt Putyin elnök úrnak, s az orosz népnek ahhoz, hogy ellen tudjon állni az arcátlan provokációknak!  Ámen / Úgy legyen

Dr. Bene Gábor,

a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tiszteletbeli elnöke és a Nemzetépítő Magyarok Szövetségének elöljárója

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Üzenet Putyin elnök úrnak minden nemzethű magyar nevében

  1. Teljes mértékben egyetértek a Szerzô soraival.Ideje, hogy megértsék az emberek azt, hogy egy rendszerrôl volt szó s NEM egy nemzet népérôl. Né tévesszük össze a rendszert a néppel.
    A mult szád két háborúutáni békeegyezmények szereitn a patriuotizmus jelentése: gyûlöld más nemzetek népét. EZT MEGKELL VÁLTOZTATNUNK!!!

  2. Az egész Ukrajnában népszavazást kellene kiírni, hogy minden ember szabadon döntse el, hogy melyik országhoz szeretne tartozni !!! Így az orosz tartozzon Oroszországhoz, a magyar Magyarországhoz, a ruszin pld. ahová akar ! Így ezután helyre állhatna a rend, a béke !!!

  3. Ezt az agyament értekezést és benyalós írást. Tiszta szerecsenfürdetés az egész..csak a rendszer a hibás nem a nép..nyilván a rendszer üzente a budapesti elfoglalásakor a nők elleni erőszakot és a 300000 ártatlanul gulágra küldött civil férfit.. .Nyilván..ennyire kollektív a felejtés???volt itt ’56 is..valóban igaz, hogy a megbukott szocialista eszmét egy nacionalista váltja, de a forrása egy és ugyanaz…a rendszerváltás olyan mint a zsidók vándorlása a sivatagban, hogy felejtsék mi volt Egyiptomban…mi meg elfelejtjük mi volt itt 40 évig…és majd beérünk az ígéret földjére..nos ez az ígéret földje most Oroszország.
    Sok szerencsét hozzá én ebből nem kérnék.
    u.i. Ki hatalmazta fel a T. Publicisztát, hogy a magyar nép nevében írjon..volt erről népszavazás??

    1. Nem tisztelt Nonpolgár! Tudatlan vagy és buta, A butaság pedig agresziv…

      1. Tisztelt v.Kövér György!
        A tudatlanság egy szubjektív dolog, ezt mondhatnám én is rád,mert másnak látod a dolgokat. Én éltem a szocialistának csúfolt rendszerben.Köszönöm. Elég volt.

  4. Magam előtt látom azoknak a vérben forgó szemeit, akiket kiütött ez a nyílt levél. A legtöbben sajnos nem képesek a behelyettesítésre, és nem látják át azt a helyzetet, hogy az usa (így kisbetűvel) átvette a fasiszta Németország egykori szerepét. Más a színpad és mások a szereplők, de a tűz, ami felperzseli a Világot, az ugyanaz lesz – vagy még nagyobb!

  5. Az írás jó. A hatalmon lévők, és a Nép nem mindig egy véleményen vannak, és legkevésbé örülnek egymásnak. Az amerikai,és európai kormányokat a cionista bankárok irányítják,saját törekvéseik,érdekeik szerint. A cél,ami szerintük szentesíti az eszközt. Profitot termelni minden,és mindenki árán. Nem számít az emberi élet. Ezt bebizonyította a történelem, már oly sokszor. Ugyan úgy pénzelte az IG fárben gazdasági lobbi, hitler törekvéseit, ahogy ford szállított teher autókat mind két félnek, nobel az első háborúban robbanó és lőszereket szereket mindkét oldalnak. Az igazság létezik,csak a hazugságot „kell kitalálni. Csak a haszon számít. Azokat választják ki az ország vezetésére, akik beállnak a sorba, és szolgálják ezen törekvéseket. Ha nem válnak be, lecserélik, mert hatalom éhes parazita mindig lesz. Az Orosz elnök hatalmas tudással rendelkezik,amerikai,és európai kollégáival ellentétben,hiszen Ő bejárta azt az utat,és annak minden zeg-zugát míg az elnöki székig ért. Hatalmas a felelőssége is, mert ellen kell állnia a provokációnak, mert a lobbi vért akar, és profitot. Csak a nagyhatalmak összefogása lehet a megoldás, hogy lefejezzék a „gonoszt. Közel hetven éve kiengedték a palackból a „szellemet,és már nem tudnak mit kezdeni vele. Már az amerikai elnök sem akar találkozni vele, de előbb utóbb dönteni kell a sorsuk felől. A baráti jobbot elfogadni, megbocsájtani,mindig is úri gesztus volt, végre nem a múlton keseregni, hanem csatlakozni, összefogni azokkal,akik az Emberi felemelkedésen fáradoznak,és nem a másik megnyomorításán serénykednek. Hogy Oroszok,mitől lennének rosszabbak mint mi. TF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük