KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Uniós biztos: az Európai Bizottság készen áll az uniós alapszerződések módosítására

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Európai Bizottság készen áll az uniós alapszerződések módosítására – jelentette ki Dubravka Suica, az brüsszeli testület alelnöke csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban.

Az uniós szerződések felülvizsgálatát szolgáló konvent összehívásáról szóló parlamenti vitában a biztos elmondta: az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozaton meghallgatták az állampolgárok felvetéseit, most az uniós intézmények feladata, hogy a legrövidebb időn belül összegezzék ezeket, és megvalósítási terveket készítsenek.

Véleménye szerint a közelmúltbeli példák azt mutatták, hogy az EU még járvány vagy háború idején is képes teljesíteni olyan területeken, amelyekről az uniós szerződések nem rendelkeznek kifejezetten.

„Tovább is mehetnénk, s amint az EP állásfoglalásában kimondja, az EU nagyobb szerepet is játszhatna az egészségügyben és a védelemben, illetve olyan kulcsfontosságú területeken, ahol az egyhangú döntéshozatalnak nincs értelme” – jegyezte meg.

Suica elmondta továbbá, hogy a bizottság jövő héten közleményt ad ki, amelyben bemutatja a konferencia eredményeinek nyomon követését a testület hatáskörébe tartozó területeken. Mint mondta, több területen az uniós intézmények már most is tudnak lépéseket tenni, és a javaslatok némelyike gyorsan megvalósítható, a bizottság első javaslatát az elnök, Ursula Von der Leyen fogja szeptemberben bemutatni.

„Meg kell találnunk a legközvetlenebb utat a konferencia következtetéseinek nyomon követésére, vagy úgy, hogy teljes mértékben kihasználjuk a szerződéseken belüli lehetőségeinket, vagy ha kell, megváltoztatjuk a szerződéseket” – tette hozzá a bizottság alelnöke.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke Trócsányi Lászlóval uniós parlamenti képviselővel kiadott közös sajtóközleményében hangsúlyozta: a konferenciasorozat folyamata nem volt sem demokratikus, sem pluralista, a zárókövetkeztetések ilyen módszerrel történő elfogadása pedig nem legitim. „A konferencia csupán az intoleráns liberális véleményhegemónia színjátéka volt, nem pedig keret a közös és szabad gondolkozáshoz Európa jövőjéről” – tették hozzá.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

Véleményük szerint olyan megújulásra van szükség, amely az európai nemzetek alkotmányos önazonosságát, kultúráját és hagyományait nem akarja túllépni, bármilyen további európai építkezésnek csakis ez lehet a kiindulópontja.

„Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a nemzeti önrendelkezés jogát tiszteletben tartva, együtt egy demokratikusabb és ellenállóbb Európai Uniót teremtsünk. Az erős Európai Unió csak erős, szuverén tagállamok kölcsönös megértésen alapuló együttműködéséből születhet meg” – húzta alá a képviselő.

Trócsányi László szerint ahhoz, hogy az Európai Unió visszanyerje a belé vetett, de meginogni látszó bizalmat, a tagállamok érdekeit figyelembe vevő, professzionális cselekvésre van szükség. „Ez azonban nem történhet előre gyártott prekoncepciók alapján, a centralizáció, a nemzeti szuverenitás csorbítása, az Európai Egyesült Államok létrehozásának céljával” – hívta fel a figyelmet.

Rámutatott, hogy az EP hivatkozási alapja a konvent összehívásához „a kudarcos és semmilyen legitimációval nem bíró Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat zárókövetkeztetései.”

Szerinte már a konferencia megkezdésekor lehetett tudni, „hogy azok, akik a tollat fogják, milyen irányba kívánják vinni az Európai Unió jövőjét.”

„Mi mégis jóhiszeműen és tisztességgel vettünk részt a vitákban, hiszen számunka valóban fontos Európa egysége. Mi nem a centralizációban és nem egy ideológiailag vezérelt Európában hiszünk. Számunkra egy olyan európai integráció vonzó, amely a tagállamok együttműködésén alapszik, és amely tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását”– húzta alá.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük