KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Underground partiszervezés, vagy "Ez egy kicsit játék volt a törvényekkel"?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az idézőjelben szereplő mondatot nem én találtam ki, hanem Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) terézvárosi polgármester említette a vasárnapi és rendkívüli sajtótájékoztatóján, amely a West-Balkán szórakozóhelyen történt tragédia kapcsán zajlott. Miközben egy imát mormoltam a lányok lelkéért, részvétemet szeretném átadni a szülőknek, barátoknak és mindenkinek, aki csak érintett.

Nos, talán nem kellene mindenben politikát keresni, ám sajnos ha keressük, ha nem, benne van! Ady említette egykor, hogy ”kis népnek még a lélegzetet is radikálisan kell venni”, s bár nem vagyunk kis nép, hiszen Magyarország lakossága közel annyi, mint a Svéd királyságé, a Cseh, Görög, Portugál, Bolgár köztársaságoké, vagy a Belga királyságé, mégis el kell fogadjuk a költő szavait, mert nemcsak területileg, de 65 év óta erkölcsileg kicsire zsugorítottak minket.

„Kábítószert találtak a szombat éjszakai diszkótragédia egyik halálos áldozatának szervezetében” – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter.

Tudom, hogy a szokás nagy úr, de előbb-utóbb le kell számolnunk a rossz szokásainkkal. Nem szeretnék most annak kapcsán sóhajtozni, hogy miért kell nekünk –magyaroknak –, az amerikai szórakoztató modellt utánoznunk, hiszen magam is ezt az utat jártam évtizedekig, s nem voltam tisztában azzal, hogy egy ősi kultúra – magasabb népi műveltségű – tagjaként kellene szórakoznom olyan tradíciók közepette, amelyek egyedülállóan gazdag zenei világot és tiszta erkölcsiséget is jelentenek. Azonban magyar táncház kultúra nemes világában nemcsak a törvényekkel való játék, hanem egy ilyen „west-balkáni baleset” sem fordulhatna elő, s így egyértelmű, hogy ez a tragédia is egy idegen kultúra és jogrend eredménye. S ha az össznépi butítást magam is szolgálva egykor, nem szédítjük be az akkori ifjúságot a diszkó klubok világába, akkor talán még elképzelhető lenne, hogy az Ő gyermekeik sem vágyakoznának – az amerikai életforma hamis értékrendjét és elképesztően primitív konzervzenei, s drogfüggő divatdiktátumot terjesztő – parti világba. Én magamat sem kívánom felmenteni!

Ez is érdekelheti:  Fricz Tamás: Nem állunk meg Schwechatnál

Mert lássuk be, hogy nem képvisel komoly és hosszantartó értéket a gépzenei őrületbe terelt eladható termék, sőt a zenei divatok gyors változásába hajszolt ifjúságunk nem is a zenei minőséget, hanem valami megfoghatatlan “közösségi élményt” vagy inkább szereplési és feltűnési vágyat keres, s ezt elégíti ki ezeken a partikon. Azt próbálják a fiatalok kompenzálni a megcélzott megapartikon, amit elrabolt tőlük a modernizációs hazugságok divatőrülete, a fogyasztói társadalomnak a kifosztásra és állandó vásárlásra buzdító reklámkampány özöne. Mert a partikon megjelenni annyira trendi, hogy kisebbségi érzést generál azokban a fiatalokba, akik valamilyen okból nem vehetnek részt rajtuk. A lelki defektus és a kirekesztettség érzését azután megpróbálják legközelebb leküzdeni itallal, cigivel, droggal vagy öltözködéssel. Ez utóbbit a videó klipekben látott extrém ruhadarabok és méregdrága márkák fazonjai jelentik. A pénzmogulokat is utánzó, a magamutogató gazdagságot üzenő, s leghivalkodóbban méregdrága márkáscuccokba materializálódó tizenévesek ettől érzik úgy, hogy lettek végre valakik. Nem a valós érték számít nekik, nem a minőségi holmik és nem az előnyös viselet, hanem a holmiknak a divatdiktátorok sugallta trendisége, amitől úgy érezhetik ezek az ártatlan és felkészületlen tinik, hogy felnőttek. Így már megszerezhetnek majd egy olyan partnert, aki csak a gazdag fiúk, vagy a nagyon jó alakú és szép arcú lányok számára elérhető. Ha persze nincs meg a tévében látott gyors siker, akkor a legkönnyebben esnek a dílerek karmai közé, s előbb-utóbb rákapnak az ún. anyagra, s rendszeres partidrog fogyasztóként „szépítik” meg az életüket, s válnak zsarolható és kihasználható pénzforrásává, egy aljas, lelketlen és profitéhes hálózatnak. S bármennyire is vigyázzák és szeretik a szülők, ezek a gyerekek előbb-utóbb áldozattá is válhatnak!

Mindez nem következhetne be, ha a fiatalt büszke magyarrá nevelné a szülő és a társadalom, ha táncházba járna, vagy társastáncokat tanulna. Ám ezek nem menő helyek, s a barátok és barátnők lenézik azt, aki nem uniformizálódik hozzájuk, aki nem akarja amerikai mintára elveszteni a valódi egyéniségét, s nem akar „hasonlítani” valamely film vagy zenei sztárra. Ezzel a hihetetlen erős agymosással tették kicsivé a magyarságot, ezzel tették meg az aranyborjú rabszolgájává az utódainkat. S azon idegen zenei világ, amely a Beatlessel és Rolling Stones-al kezdődően átformálta az Én nemzedékemet is, ma már a legelképesztőbb monotonságú zajokat is zenének tekinti, mert nincs valós értékítélete sem a dallamiság, sem a ritmus irányában. Így lett a mai nemzedék rettenetesen kicsivé és szinte zanzásítottan apróvá, jellegtelen partizóvá, s magát csak a konzumidiótizmus fényében értékelő, de valódi önértékelésében zavarttá.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: „Jó nép a magyar”…

Amit az elején Adyt idéztem: „kis népnek még a levegőt is radikálisan kell venni”! Ha ugyanis nem lesz radikális, tehát gyökeres változás a szórakoztatás területén, akkor valószínűleg befejeződik az amerikanizáció és bezárul a csapda rajtunk – nemcsak a kezelhetetlen adósság –, de az erkölcs és kultúra területén is. Ha a világban élő magyar össznépességet nézzük, akkor egyenlő velünk Hollandia vagy Románia, de ezeknek az országoknak hírül sincs olyan óriási népzenei kincse, mint nekünk. Még a 80 milliós német nemzet csupán 6000 népdalt tud felmutatni, amíg nekünk 200 ezer népdalunkat kottáztak le eddig. Hogyan lehetne megértetni a magyar ifjúsággal, hogy „magyarnak lenni büszke gyönyörűség”? Hogy magyarnak lenni jó küldetés egy gonosz világban!

Az elmúlt éjszaka nem csak az emberi felelőtlenség követelt három halálos áldozatot, de maga a szórakoztatási formáról ki kell mondanunk, hogy idegen a magyar kultúrától és a néplélektől. Nemcsak azért káros tehát partira járni, mert ott leselkedik ránk az idegen kultúra beolvasztó kohója, hanem mert nincs biztonságban a szellemünk mellett a testünk sem. Az MTI szerint több száz ember élete forgott veszélyben, mert bár 307 embernek biztosítottak megfelelő menekülési útvonalat, de a felelőtlen és feltehetően kapzsi magatartás miatt, csaknem háromezer ember tolongott a működési engedély nélküli West-Balkán nevű szórakozóhelyen.

Persze a felelőtlenség ezzel nem ér véget, mert a dolgok mindig összetettek! 2009 októberétől lépett életbe egy új törvényi szabályozás, amely értelmében a nyilvántartási számot kiadják, majd ez után kezdődik a szakhatósági eljárás, amely meghatározza a szórakozóhely befogadóképességét, a menekülési útvonalak, az alapterület és a szociális helyiségek függvényében. Ahol például nem akarnak dohányterméket árulni, ott elég a nyilvántartási kérelem benyújtása és máris működhetnek, mert a regisztrációs szám kiadását nem előzi meg szakhatósági eljárás, mint korábban. A 2009-ben bevezetett új jogszabály a bejelentés elmulasztásához nem fűz semmiféle szankciót, tehát a hatóság még meg sem büntetheti az üzemeltetőt.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: Brüsszel, Hajdúnánás, 1980

Ez a szörnyű tragédia három fiatal lány életét követelte, s következmények nélküli országunkban, még hány tragédiának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy felismerjük: nem partikra, hanem nemzeti nevelésre lenne szüksége az ifjúság minden rétegének azért, hogy bátran el tudja utasítani a globalista daráló minden alantas mocskát? Hogy ne dőljön be az amerikanizáció csábításainak, mert tudja jól, hogy nem a legtrendibb elektronikus zenei eseményre, hanem az ősi tudásra és nemzeti büszkeségre van ahhoz szüksége, hogy túlélje azt a világégést, amelyet a felelőtlen globál-kapitalizmus haszonélvezői raktak rá a világ nyakára.

A tragédia kapcsán mérjük fel a lehetőséget, hogy a társadalmat és a természetet egyaránt pusztító világerővel milyen módon, s eszközzel kell szembeszegülnünk a jövőért!

Szerintem a magyar alkotmányosság, amelyet vérrel és verejtékkel szereztek meg kuruc és 48-as őseink, mely természetjogi, s nem tűri a törvénnyel való játékot! Legyen tehát jelzésünk a törvényhozók felé, hogy az 1944-ben megszakadt alkotmányosságunk nem a királyság, hanem az igazságos joguralom államának biztosítéka, amely nem engedné az ilyen és hasonló tragédiák bekövetkezését!

Dr. Bene Gábor S.

egykori „A” kategóriás dee jay

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük