Ultimátum a főparancsnoknak? – avagy Felelős utalás a képtelenségre


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!


Vukics Ferenc

Magyarország mai sanyarú sorsának látleletét az országos méretű félrevezetés és megtévesztés teszi teljessé.

Az ország millióinak megtévesztését leginkább tetten érhetően a közelmúltban életre hívott, magát Magyarok Szövetségének nevező szervezet esete példázza. Harcias, hagyományápoló és – választott vezetője révén – az ősök és a hősök tiszteletét napiparanccsá tevő arculatának láttán sok jóhiszemű ember válik követőjévé.

Ennek akár örvendhetnénk is.

Ám felelősségem arra kötelez, hogy figyelmeztessek. Figyelmeztetve kérdezzek.

Adva van egy szervezet, a Magyarok Szövetsége, amely augusztusban, nagy nyilvánosságot kapott, hangzatos Kiáltványban szólította fel a köztársasági elnököt, a budapesti parlamentet és a kormányt, hogy legkésőbb 2009. október 23-ig kezdjen alkotmányozó munkába, a történeti magyar alkotmány visszaállítására.

És adva van ennek a szervezetnek az elnöke, Vukics Ferenc, aki nekem a Magyar Köztársaság honvéd őrnagyaként mutatkozott be.

Ami történt, az nem más, minthogy egy magyar honvédtiszt ultimátumot adott a magyar honvédség főparancsnokának, a köztársasági elnöknek, valamint annak az országgyűlésnek, amelynek törvényeire ő, mint katonatiszt felesküdött.

Idézzük a Kiáltványt:

Felszólítjuk az Államfőt, az Országgyűlést és a Kormányt, hogy október 23-ig kezdje meg az alkotmányos rend helyreállítását!

Két hónapon belül meg kell indítani az alkotmányozás folyamatát az alábbiak szerint:

(…)

Amennyiben a hatalmon lévők nem ismerik el a magyar alkotmányosságot, nem indítják el a jogfolytonosság helyreállításának folyamatát 2009. október 23-ig, akkor alkotmányjogi jogos védelemre, polgári engedetlenségre hívunk mindenkit!

Kérünk minden egyént és társadalmi szervezetet, aki ezzel egyetért, hogy ezen követelésünkben csatlakozzon hozzánk!

A Magyarok Szövetsége Országos Gyűlése

Kérdezem magyar testvéreimtől, hogy hány órát tölthet szabadlábon a világ bármely államában az a katonatiszt, aki a maga, vagy az általa vezetett szervezet nevében ultimátummal és engedetlenséggel fenyegeti meg azt az államot, amelynek ő maga – többek között feletteseivel szembeni engedelmességre – felesküdött katonája?

Mindezt magyar népünket féltve, figyelmeztetve kérdeztem.

A kérdésre elsőként magam válaszolok. Nem, ez képtelenség. Ez csak akkor lehetséges, ha mindezzel egyetért maga a mai magyar állam, kezdve a honvédelmi miniszterrel, folytatva a köztársasági elnökkel, a kormánnyal, a kormánypártokkal, el egészen parlamenti ellenzékig. És ha mindez az ő akaratuk szerint történik.

Patrubány Miklós,
a Magyarok Világszövetségének elnöke
A fenti írás a HONLEVÉL ma megjelent októberi számában olvasható részlet Patrubány Miklós tárcájából. A teljes írás ott olvasható A győzelem napja – Székelyként a megtévesztés ellen cím alatt.
Budapest, 2009. október 21.
MVSZ Sajtószolgálat
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Új Magyar Gárda: Elég a kézi vezérlésű rendőrterrorból! (videó)
Mi lesz veled Molnár Oszkár? – avagy Meddig rágódunk még a legújabb gumicsonton?
Választások előtti alkotmányozást követel az MSZ – Beszámoló az okt. 21-i sajtótájékoztatóról
Close