KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrán tüzérségi találat ért egy lakóházat Zaporizzsja megyében, halottak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrán tüzérségi találat ért egy lakóházat a Zaporizzsja megye orosz ellenőrzés alá került részén lévő Vaszilivkában, a támadás következtében legalább két polgári lakos életét vesztette, több mint tízen pedig megsebesültek – közölték szerdán a helyi hatóságok.

A tájékoztatás szerint az eltalált lakóház a katonai közigazgatás épülete mellett található, amely előtt az emberek forgalmi engedélyért álltak sorban a támadás idején. A helyi szervek azt állították, hogy az ukrán erők rendszeresen lövik a város civil objektumait.

Az orosz megszállás alá került területek több településéről jelentett a helyi közigazgatás szerdán ukrán tüzérségi támadást. Donyecket a nap folyamán több tucatnyi találat érte.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fél vesztesége az elmúlt nap folyamán Kupjanszk irányában több mint negyven katona – köztük egy diverzáns- és felderítő csoport tagjai -, két jármű, Liman irányában több mint 150 halott és sebesült – köztük öt diverzáns- és felderítő csoport tagjai -, egy páncélozott személyszállító, hét páncélozott harcjármű és három kisteherautó, Donyeck környékén több mint száz katona, egy harckocsi, négy páncélozott harcjármű és öt egyéb jármű, a donyecki régió déli részén pedig több mint 180 katona, öt harckocsi, öt gyalogsági harcjármű, három páncélozott harcjármű és 10 egyéb jármű volt.

Az orosz rakéta- és tüzérségi erők 83 tüzérségi egységre, valamint 107 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást, megsemmisítve egyebek között két amerikai gyártmányú AN/TPQ-50-es ellentűzradart, öt ukrán tüzérségi lőszerraktárt, egy külföldi „zsoldosegység” rakéta- és tüzérségi lőszerraktárát, egy Uragan sorozatvetőt, három 2C1 Gvozgyika önjáró tarackot és egy D-20-as löveget. Az orosz légierő egy ukrán MiG-29-es és Szu-25-ös repülőgépet, a légvédelem pedig hat drónt lőtt le.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 357 repülőgépet, 199 helikoptert, 2813 drónt, 399 légvédelmi rakétarendszert, 7408 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 968 sorozatvetőt, 3772 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7920 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Kiemelt kép: Ukrajna Védelmi Minisztériuma 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük