KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrán partraszállási kísérlet történt Enerhodarnál

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Partraszállást kísérelt meg egy ukrán deszant Enerhodar közelében, a támadást visszaverték – jelentette ki Vlagyimir Rogov, az ukrajnai Zaporizzsja megye Moszkva-barát közigazgatási főtanácsának tagja.

„Az ukrán partraszálló erők áttöréssel próbálkoztak Enerhodar felé, de nem sikerült megvetniük a lábukat, a part az ellenőrzésünk alatt áll”

– mondta Rogov.

„Ezt megelőzően, az enerhodari partraszállás mellett megkíséreltek áttörni Dnyiporudne felé, ahol a légierővel is harcoltak, valamint Vaszilivka felé is. Ez volt a harmadik próbálkozás”

– mondta.

Orosz közlés szerint az ukrán hadsereg szeptember 1-jén hajnalban, majd éjjel tett sikertelen kísérletet a partraszállásra Enerhodar és a zaporizzsjai atomerőmű közelében.
Rogov szerint pénteki partraszállási kísérlet célja is a hídfőállás megteremtése volt a nukleáris létesítmény elfoglalásához.

Az orosz hivatalos tájékoztatás szerint az orosz hadsereg által márciusban elfoglalt zaporizzsjai erőmű és mellette lévő Enerhodar város területét az ukrán fegyveres erők rendszeresen támadják drónokkal, nehéztüzérséggel és sorozatvetővel támadták. Az orosz légvédelmi rendszerek a legtöbb támadást visszaverték, de a lövedékek az erőmű infrastruktúrájában és a nukleáris hulladéktárolóban is kárt okoztak. Kijev az orosz hadsereget vádolja a támadásokkal.

Ez is érdekelheti:  Krasznogorszki merénylet: Tucatnyi sokkoló videó járta be a világot, megteltek a véradó helyek is (videó 18+)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük