KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrán munkavállalókat hozna a kormány az elvándorolt miskolci lakosság helyére

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miután a miskolci városvezetés elüldözte a szakképzett magyar fiatalokat, most a kormány ukrán vendégmunkásokat tervez behozni a helyükre. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter bejelentette: tévé- és rádióreklámokban, illetve online hirdetésekben biztatják az ukránokat, hogy jöjjenek Magyarországra dolgozni.

Badány Lajos még tavaly novemberi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet arra, hogy miután a városvezető koalíció leszavazta a miskolciak fizetésemelésére irányuló jobbikos javaslatot, együttműködési megállapodást írt alá a belső ukrajnai Krivoj Rog városával. Azzal a nagyvárossal, ahol most magyarországi állásokat hirdetnek. A Jobbik már előre jelezte, mi áll a megállapodás hátterében, most pedig Varga Mihály leleplezte a tényleges szándékot.

Badány emlékeztetett arra, hogy Fidesz korábban azzal bíztatta a kalandvágyból még itthon tengődő honfitársainkat, amint munkaerőhiány lesz, a piac törvénye szerint emelkedni fognak a fizetések. Sajnos ismét bebizonyosodott: A külföldi tulajdonú nagyvállalatok profitérdeke számukra előbbre való a magyar lakosság megtartásánál. A hazai kis-, és középvállalkozások versenyképességét ellehetetlenítő adó-, és járulékrendszer fenntartásával tudatosan vonják el a béremelésre fordítható jövedelmet. Velük szemben a nálunk megtelepedő külföldi cégek jelentős kedvezményeket és támogatásokat kapnak. Rámutatott arra is, hogy a háború sújtotta Ukrajnában 50 ezer forint körül mozog az átlagbér, sokan mindössze 15 ezer forintos fizetésért dolgoznak, így a magyarországi minimálbér számukra már a Kánaán. A helyi multik pedig tárt karokkal várják az olcsó ukrán munkaerőt, amellyel továbbra is leszoríthatják a hazai bérszínvonalat. „Ezért megkérjük a Fideszt, hogy most spórolja meg a „Jobbik riogat” kört, és valljon színt: hova, és hány ukrán vendégmunkást várnak, hogy továbbra se kelljen bért emelni a miskolciaknak”- tette fel a kérdést a jobbikos képviselő.

A Jobbik nem ukrán bérrabszolgákkal, hanem a hazatérő miskolciakkal kívánja újjáépíteni a várost, amelynek alapfeltétele a fejlettebb dunántúli régiókban megvalósult bérszínvonalhoz történő felzárkózás. Erre vonatkozó javaslatainkat azonban helyi Fidesz-KDNP koalíció rendre elutasítja – zárta gondolatait Badány.

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük