KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrán források szerint több régióban is támadásokat hajtottak végre az orosz erők

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrán híradások csütörtökön arról számoltak be, hogy az orosz erők több irányból is támadásokat indítottak ukrajnai települések ellen.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán északi hadműveleti parancsokságra hivatkozva közölte, hogy csütörtökre virradóra az oroszok több rakétát lőttek ki az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében lévő Novhorod-Sziverszk város iskoláira. Az eddigi információk szerint hárman vesztették életüket és 12-en megsérültek. Az oktatási intézményeken kívül károk keletkeztek egy közigazgatási épületben, egy kollégiumban, egy üzletben és több magánházban.

A csernyihivi régióval határos északkeleti Szumi megyére eközben oroszországi területről – Tyotkino település felől – nyitottak nehézfegyverekkel tüzet az orosz erők, ennek következtében egy 67 éves helyi lakos életét vesztette – közölte az ukrán határőrség. A megyei ügyészi hivatal hozzáfűzte, hogy a megyeszékhelytől, Szumitól mintegy hatvan kilométerre északnyugatra fekvő Sztari Virki faluban csapódtak be lövedékek.

Csütörtök délelőtt az orosz hadsereg a keleti országrészben lévő Zaporizzsja megyeszékhely ellen intézett rakétatámadást – közölte a megyei kormányzóság. Egyelőre nem érkezett hír arról, hogy a cirkálórakéta becsapódott-e, vagy az ukrán légvédelem lelőtte.

Az ukrán vezérkar csütörtöki helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz csapatok offenzívát hajtanak végre a keleti hadműveleti övezetben, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonják Donyeck, Luhanszk és Herszon megyék területét, és így szárazföldi folyosót hozzanak létre a 2014-ben elfoglalt Krímhez. Az ukrán katonai vezetés kiemelte, hogy Donyeck megyében az orosz erők változatlanul arra törekednek, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonják Rubizsne települést, továbbá elfoglalják Limant és Szeverodonecket. Hevesen ostromolják Bahmut és Avgyijivka térségét is. A dél-donyecki Mariupol kikötővárosban továbbra is légicsapásokat hajtanak végre az Azovsztal üzem ellen, amely az egyetlen terület, amelyet még ukrán katonák tartanak ellenőrzésük alatt. Az ukrán jelentés szerint Zaporizzsja és Mikolajiv irányában az orosz erők tüzérségi támadásokat hajtottak végre ukrán állások ellen.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

Az ukrán vezérkar állítása szerint a Donyec-medencében az elmúlt nap alatt az ukrán katonák kilenc ellenséges támadást vertek vissza, nyolc harckocsit, hat páncélozott járműegységet, öt járművet és egy légvédelmi rendszert semmisítettek meg. Ezenkívül a légvédelmi egységeik állítólag négy orosz Orlan-10 típusú felderítő drónt is lelőttek.

Kijev legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 26 650 orosz katona esett el. Az ukrán erők – állításuk szerint – megsemmisítettek 199 orosz repülőgépet, 161 helikoptert, 13 hadihajót, 1195 harckocsit, 2873 páncélozott harcjárművet, 534 tüzérségi és 87 légvédelmi rendszert, valamint 191 rakéta-sorozatvetőt.

Az Ukrajinszka Pravda csütörtökön arról írt: a CNN amerikai hírtelevízió nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, amelyen az látható, hogy orosz katonai egyenruhába öltözött személyek Kijev környékén agyonlőnek két fegyvertelen civilt. Az ukrán portál szerint a felvétel térfigyelő kamerával készült, és a történteket jelenleg az ukrán ügyészség háborús bűncselekményként vizsgálja.

Az ukrán parlament eközben törvényt fogadott el, amellyel – újabb szankcióként – elkobozhatóvá tette orosz és fehérorosz magánszemélyek, illetve vállalatok vagyonát. Az Ukrajinszka Pravda ismertetése szerint ezt az intézkedést csakis a hadiállapot idején alkalmazhatják, és csakis olyan magán- és jogi személyekkel szemben, akik ellen korábban már büntetőintézkedésként elrendelték a vagyonuk befagyasztását. Az újjogszabály értelmében a vagyonelkobzás nemcsak Ukrajnában, hanem külföldön lévő javaikra is kiterjed.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük