KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrán fegyveresek törtek be és lövöldöztek orosz határ menti települések közelében – FSZB: az orosz erők felszámolják a szabotőröket (frissítés)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrán ügynökök egy csoportja tört be Oroszország területére és támadást hajtott végre a Brjanszki területen – állította csütörtökön Alekszandr Bogomaz helyi kormányzó.

A jelentések szerint harcok folytak két határ menti faluban, Ljubecsane és Szusany településeken, amelyek mintegy 20 kilométerre vannak egymástól. Meg nem erősített információk láttak napvilágot halálos áldozatokról és sebesültekről is.

Bogomaz a Telegramban azt írta:

„ma egy szabotázs-felderítő csoport hatolt be Ukrajna felől”.

„A szabotőrök egy mozgó autóra lőttek. A támadás következtében egy helyi lakos meghalt, egy tízéves gyermek megsebesült”

– tette hozzá. A gyermeket kórházba szállították – mondta a tisztviselő.

Meg nem erősített információk szerint egy kb. 50 főből álló fegyveres csoportról lehet szó.

Szintén meg nem erősített értesülések szerint Sushany és Lyubechan településeken többeket túszul ejtettek, egy helyi transzformátor állomást és egy benzinkutat felrobbantottak, a helyi lakosok a lehetőségekhez képest igyekeztek bezárkózni. Gyakorlatilag terrortámadásnak minősíthető az akció a jellegéből adódóan.

A csoport állítólag egy iskolabuszt támadott meg, bár ezt az állítást a helyi hatóságok cáfolták, mivel az érintett területen korábban már távoktatásra tértek át.

Az orosz erők „minden szükséges intézkedést megtesznek a szabotőrcsoport felszámolására” – tette hozzá Bogomaz, anélkül, hogy részleteket közölt volna arról, hogy a feltételezett támadásban hány, látszólag ukrán személy vett részt.

Közben az FSZB kiadott egy közleményt, melyben azt írják

„az FSZB és az orosz védelmi minisztérium csatolt erői intézkedéseket tesznek az államhatárt megsértő fegyveres ukrán nacionalisták megsemmisítésére” a brjanszki terület Klimovszkij körzetében.

Időközben Vlagyimir Putyin terrorcselekménynek minősítette a történteket:

Kiemelt kép: illusztráció / © John Moore / Getty Images

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük