KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrajnai tüntetések – Kiterjedtek a zavargások a keleti és a déli országrészekre is

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukraine EUUkrajna több keleti és déli nagyvárosában tüntetések voltak, helyenként az ellenzéki demonstrálók és a rohamrendőrök is összecsaptak vasárnap.

Dnyipropetrovszkban a tüntetők támadásba lendültek, hogy elfoglalják a helyi adminisztráció épületét. Délutáni helyszíni jelentések szerint megbontották, helyenként felgyújtották az épület kerítését. A rohamrendőrök tűzoltókocsiból locsoltak vizet a tüntetőkre, akik válaszul jégdarabokkal dobálták őket. Az eddigi hírek szerint a rohamban négyen sérültek meg, és hét tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok.

Zaporizzsjában több ezren vették ostrom alá a megyei adminisztráció épületét. A rohamrendőrök körbezárták az épületet, könnygázt és füstgránátokat vetettek be a tüntetők ellen, akik rárontottak a rendőrkordonra. A támadóknak sikerült két rendőrt kiszakítaniuk a sorból. Elvették a gumibotjukat és a pajzsukat, majd visszadobták őket a társaik közé. Három sérült tüntetőt kórházba kellett szállítani.

Az ellenzéki vezetésű Szumiban a tüntetők önvédelmi egységei beköltöztek a városházára, amelyet a tanács önként adott át nekik.

A krími tatárok parlamentje, a medzslisz elítélte a kijevi vezetést, és bejelentette, hogy január 28-án demonstrációt tartanak a Krími Autonóm Köztársaság fővárosa, Szimferopol központjában, a Lenin téren, amelyen a vérontás és a diktatúra ellen fognak tiltakozni.

A szintén dél-ukrajnai Odesszában is több száz tüntető vonult az adminisztráció épülete elé, amelyet rohamrendőrök vettek körbe. A demonstrálók kifejezték, hogy támogatják a kijevi Majdan (Függetlenség tere) tüntetőit, és kategorikusan ellenzik az ország szétszakítását.

Közben a Régiók Pártjának fellegvárában, Donyeckben Viktor Janukovics elnök hívei – mintegy 300-an – kivonultak megvédeni az adminisztráció épületét. Helyi jelentések szerint ismeretlenek baseballütőkkel támadtak rájuk, aminek következtében legalább négyen sérültek meg.

Harkivban az EU-párti tüntetőkre támadtak rá baseballütőkkel ismeretlenek.

Kijevben eközben elmaradt a szokásos vasárnapi nagygyűlés a Függetlenség terén, a zavargások egyik halálos áldozatának búcsúszertartása miatt. A 25 évesen meghalt, fehérorosz állampolgárságú Mihail Zsiznyevszkijtől a kijevi Szent Mihály székesegyházban vettek örök búcsút, a szertartáson rokonai mellett ellenzéki politikusok, parlamenti képviselők és tüntetők is részt vettek. Emlékére gyászmenetet tartottak a belvárosban, majd a Majdanon imádkoztak érte.

Ez is érdekelheti:  140-re emelkedett a Moszkva melletti terrortámadás halálos áldozatainak száma

Közben a tüntetők által vasárnap elfoglalt kijevi Ukrán Ház nevű kulturális központ tetején az aktivisták Kalasnyikov típusú lőfegyverekhez tartozó lőszereket találtak olyan helyen, ahonnan jól belátható a tüntetők Hrusevszkij utcai állásai. A belügyminisztérium szóvivője cáfolta és provokációnak nevezte azt a feltételezést, hogy a rendőrség mesterlövészeket vetett be a tüntetők ellen. Kijelentette, hogy a rendvédelmi egységek lőfegyverrel nem, csakis oszlatóeszközökkel rendelkeznek.

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük