KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrajnai lakosok: A Nyugat csak fegyvereket szállít Ukrajnának, Magyarország az első, aki élelmiszersegélyeket vitt és visz…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Sehol sem azt kérdezték, miért nem szállít Magyarország fegyvereket”

A Kijev melletti Bucsába is eljutott az Ökumenikus Segélyszervezet 24 tonnás segélyszállítmánya, ahová az élelmiszeren és higiéniai termékeken túl generátorokat is vittek

– tájékoztatott a karitatív szervezet elnök-igazgatója pénteken a Kossuth rádióban.

Lehel László – aki Zaporizsjából bejelentkezett be – felidézte, hogy a segélyszervezet régóta dolgozik Kárpátalján, a háború kitörése után pedig kiterjesztették tevékenységüket, most már hét megyében dolgoznak.

Kárpátalján 208 menekültszállót látnak el, megnyitották a lembergi képviseletüket, vittek segélyszállítmányokat a Kárpátokon túlra, Mariupolhoz egészen közel is elkezdték a segélyosztást, s most már Kijevbe és környékére is eljutottak a segélyszállítmányokkal. 

Elmondása szerint csütörtökön Bucsán, Irpinyben és Borogyankán jártak, és mindenhol nagy szeretettel fogadták őket.

Sehol sem azt kérdezték, miért nem szállít Magyarország fegyvert, hanem azt mondták,

»Jaj de jó, hogy itt vagytok, ti vagytok az elsők, akik külföldiként idejöttök hozzánk és segélyt hoztok«

– fogalmazott az elnök-igazgató.

Lehel László arra is kitért, hogy hosszú évek óta dolgoznak Ukrajnában hivatalosan bejegyzett szervezetként, és már a kelet-ukrajnai háború idején is segítették a belső menekülteket. Hozzátette: ez megkönnyíti a munkájukat, ugyanis már kiépültek a segélyszállítmányok célba juttatásához szükséges logisztikai rendszerek, a kormányzóságok pedig mindenhol nagy figyelemmel kísérik munkájukat, és tudják, Magyarország mennyit segít. Mint mondta,

az Ökumenikus Segélyszervezet eddig negyven, 24 tonnás kamionnyi adományt vitt Ukrajnába.

Borítókép: Lehel László (Forrás: Segélyszervezet.hu)

Forrás

Hirmagazin.eu /

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük