KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukrajna elismerte, hogy a leégett bevásárlóközpont melletti üzemet érte orosz rakétacsapás

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az orosz hadsereg hétfőn célba vette az ukrajnai Kremencsuk városában lévő Kredmas gyárat – erősítette meg a gyár felügyelőbizottságának elnöke, Nyikolaj Danilejko. Az üzem közvetlenül a bevásárlóközpont mellett található, amely a rakétacsapást követő tűzvészben megsemmisült, a ukrán jelentések szerint 18 ember meghalt és több mint 50 megsebesült.

A gyár civil létesítmény volt, és 1989 óta nem gyártott katonai járműveket vagy azok alkatrészeit – mondta Danilejko a helyi médiának. Az üzem dolgozói nem sérültek meg a támadásban – tette hozzá.

A helyi média által közölt helyszíni felvételeken látható, hogy a gyár egyik hangárjának közepén nagy kráter keletkezett. A csapás súlyos károkat okozott az épületben, a tetőszerkezet és a falak egy részét elfújta, és megrepedt a földalatti csővezeték.

Míg Kijev gyorsan azzal vádolta Moszkvát, hogy szándékosan magát a bevásárlóközpontot támadta meg, az orosz hadsereg azt közölte, hogy a nyugatról szállított fegyverek raktárkészletét vette célba az üzem területén. Az orosz hadsereg állítása szerint a megsemmisített fegyverek másodlagos detonációi okoztak tüzet, amely átterjedt a bevásárlóközpontra.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állította, hogy a bevásárlóközpont zsúfolt volt, és a légicsapás idején “több mint ezer civil” volt. A helyszínről készült felvételek azonban a csapás után néhány perccel azt mutatták, hogy a bevásárlóközpont melletti parkoló szinte üres volt, és több fegyveres, katonai egyenruhás személy járkált a környéken.

Kremencsuk polgármestere a civil áldozatokért a helyszín üzemeltetőit tette felelőssé, azzal vádolva őket, hogy figyelmen kívül hagyták a közelgő légitámadásra vonatkozó figyelmeztetést.

“Ukrajna háborúban áll, ezért a légiriadó figyelmen kívül hagyása bűncselekmény, amit az Amstor [bevásárlóközpont] tragédiája ismét bebizonyított”

– írta a polgármester, Vitalij Maletszkij a közösségi médiában.

Az orosz védelmi tárca közölte, hogy a csapás nyugati gyártmányú fegyvereket és lőszereket ért, amelyeket a Donbasszban harcoló ukrán csapatoknak szándékoztak továbbszállítani.

„A nyugati fegyverekhez raktározott lőszerek felrobbanása tüzet okozott a gyárépület mellett található, nem működő bevásárlóközpontban”

– tette hozzá.

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

Orosz Hírek

Korábban írtuk:

Kremencsugban nem a bevásárlóközpontra, hanem a nyugati fegyverekkel felszerelt hangárokra mértek csapást az oroszok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük