KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újságíró-etika a Somogyi Hírlapnál

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elnézést kérek a nem Siófokiaktól azért, hogy számukra nem közeli témájú írással zavarok.

Elnézést kérek a Siófokiaktól azért, hogy látszólag hozzám közeli témájú írással zavarok.

 

DR. LÉHMANN GYÖRGY  (8600 Siófok Szűcs u. l. – tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)  irata     =======================================================

 

Magyar Újságírók Országos Szövetsége

E l n ö k é n e k

B u d a p e s t

Tisztelt Elnök Úr!

Somogyi Hírlap két alkalommal is közölt a közelmúltban velem kapcsolatosan valótlan tényt, és miután mindkét alkalommal úgy közölték az újságcikkeket, hogy a közlésről előtte nem volt tudomásom, a cikkek közlése után tájékoztattam a szerkesztőt, illetve utóbbi esetben a főszerkesztőt is a valótlanság tényéről.

Elvártam volna azt, hogy ezt követően helyesbítsenek, hasonló módon, mint ahogy a cikket megjelentették velem kapcsolatosan, a valótlan tényekről is említést tesznek, de úgy látom, mintha a falnak beszélnék, a tények valódisága sem az újság szerkesztőjét, sem főszerkesztőjét velem kapcsolatosan nem érdekli…

Önmagában ez a közel sem tisztességes eljárás személyemmel kapcsolatosan természetesen nem érdekelne akkor, ha ebből nem következtethetnék arra, hogy vajon miféle tisztesség alapján adnak tájékoztatást azokkal szemben is, akiknek éppúgy kárt akarnak okozni, mint nekem azzal a különbséggel, hogy az ekként sérelmet elszenvedők nincsenek abban a helyzetben, hogy sérelmükkel Önhöz forduljanak.

Erre tekintettel adom elő tehát a következőket:

=====================

Az alábbi, „Kegyelem Fábrynak, biztonsági cég a viszkisnek” című 2011. május 22-i újságcikkben a Somogyi Hírlap Zamárdi díszpolgárának, Dr. Magyar Györgynek alábbi nyilatkozatát is közölte:

„Én nem akartam, de a fiam azt mondta, irodánk hírneve miatt nem hagyhatjuk annyiban Léhmann vádaskodásait. Sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereket indítottunk és meg is nyertük ezeket.”

Részlet az említett cikkből:

Kegyelem Fábrynak, biztonsági cég a viszkisnek

2011. május 22. 07:45 , Legutóbb frissítve: 2011. május 22. 08:44 Fónai Imre

Legyen Tihany a háttér – javasolja, merthogy a zamárdi Balaton-parton beszélgetünk, egy főzőverseny végén, melynek Magyar György volt a zsűrielnöke, lévén, hogy Zamárdi díszpolgára…

– Fény után árnyék: hogy áll a kamarai etikai vizsgálat, ami állítólag ön ellen folyik?

– Sehogy, nem tudok ilyenről.

– Pedig a hírek szerint siófoki kollégája, Léhmann György kezdeményezett ilyet, azt állítva: tisztességtelenül magas, 13 százalékos sikerdíjat akart „levenni” a kolontári és devecseri károsultakról…

– Lám, Léhmann kolléga is arra törekszik, hogy vetüljön már rá is egy kis fény. Tudom, hallom, hogy nagyon szívesen beperel bárkit, ha van rá ügyvédi megbízása, ha nincs. A kolontári, devecseri ügyben is lerohant a helyszínre azzal, hogy őt bízzák meg a károsultak. Ehhez képest a mi irodánk nyolcszáz károsult ügyét viszi, teljesen ingyen. Most a szakértői vélemények begyűjtése zajlik, szépen csendben, nagy körültekintéssel végezzük, ami a dolgunk.

– És Léhmannt még csak be se perelte?

Én nem akartam, de a fiam azt mondta, irodánk hírneve miatt nem hagyhatjuk annyiban Léhmann vádaskodásait. Sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereket indítottunk és meg is nyertük ezeket

Eddig a részlet.

A cikk olvasását követően nyomban közzétettem a mellékletben olvasható írásomat ezzel kapcsolatosan, és többek között ebben az alábbiakat is közöltem:

„Természetesen akadálya nem lett volna annak, hogy a Somogyi Hírlap hazugságot is ne közöljön akkor, ha a cikk megjelenése előtt a cikk írója akár az általa jól ismert mobil számomon telefonon megkeresett volna engem azért, hogy mit szólok ahhoz, amit Dr. Magyar György ügyvéd velem kapcsolatban állított.

Hiszen éppen a cikk írója volt az, aki korábban számos esetben tájékoztatott arról, hogy az esetleges közérdekű nyilatkozataimnak újságcikkben történő megjelenése esetén kötelessége a másik felet is nyilatkoztatni.

Feledékenységének tudom be azt, hogy fenti cikknél nem így történt, és ezért jelenhetett meg szemenszedett hazugságként a Somogyi Hírlapban Dr. Magyar Györgynek következő mondata:

„Én nem akartam, de a fiam azt mondta, irodánk hírneve miatt nem hagyhatjuk annyiban Léhmann vádaskodásait. Sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereket indítottunk és meg is nyertük ezeket.”

Ahogy mondani szokták, „büntetőjogi felelősségem tudatában” kijelentem azt, hogy Dr. Magyar György, vagy a fia, vagy az ügyvédi irodája soha semmiféle peres eljárást ellenem semmilyen okból nem indított, soha, semmilyen pert ellenem, vagy általam képviselt ügyfél ellen sem Dr. Magyar György, sem a fia, sem az ügyvédi irodája nem nyert.

A Somogyi Hírlap Szerkesztőségénél közlésem ellenére természetesen süket fülekre találtam, és csupán Dr. Magyar György mértéktartó hazugságának köszönhetem azt, hogy most nem egy főbenjáró bűncselekmény elkövetőjeként tartanak számon a Somogyi Hírlap olvasói. Hiszen ha Dr. Magyar György ezt mondta volna, a Somogyi Hírlap szerkesztősége minden további nélkül ezt terjesztette volna rólam anélkül, hogy érdekelte volna az újság szerkesztőjét a valóság.

——————————-

Következő velem kapcsolatos újságcikk az alábbiak szerinti „Aranyparti telekügy: elítélték a rágalmazó jobbikost” címen 2011. július 15-én került nyilvánosságra:

Részlet az említett cikkből:

Aranyparti telekügy: elítélték a rágalmazó jobbikost

2011. július 15. 12:57 , Legutóbb frissítve: 2011. július 15. 18:41 Fónai Imre

Siófok | Aranyparti telket kapott az OTP-től Balázs Árpád siófoki polgármester – híresztelte a tavalyi választási kampányban jobbikos képviselő-jelöltként Léhmann György siófoki ügyvéd.

A polgármester emiatt büntetőpert indított ellene, s előbb a szekszárdi bíróság, majd most jogerősen a Tolna Megyei Bíróság rágalmazásért elmarasztalta Léhmannt.

A jobbikos jelölt röpirataiban azt állította: a városvezető áron alul adott el egy városi ingatlant az OTP-nek, s kapott vissza  egy aranyparti telket. Bár Balázs Árpád közleményben cáfolt, mondván, a kérdéses ingatlan soha nem volt a siófoki önkormányzat tulajdona, annak értékesítésében részt sem vehetett. Családja még 2003-ban az OTP Ingatlan Zrt.-től vásárolta listaáron az érintett telket, amely vagyonbevallásában minden évben szerepel, a vételárat banki átutalással egyenlítették ki, az erről szóló dokumentumok ma is megvannak.

Léhmann azonban kitartott az általa írtak mellett. A bíróság megállapította: a polgármester becsületét súlyosan sértő tényállítások minden alapot nélkülöznek, a Jobbik jelöltje ezzel bűncselekményt követett el, ezért egy év próbára bocsátotta, továbbá kötelezte a bűnügyi költségek viselésére.

Eddig a részlet.

Az újságcikk olvasása után nyomban közöltem a cikk szerkesztőjével és főszerkesztőjével azt, hogy egy szó nem igaz abból, hogy a cikkben felhozott bírói ítélet szerint, vagy egyébként bármikor azt állítottam volna, hogy a „városvezető áron alul adott el egy városi ingatlant az OTP-nek és kapott vissza egy aranyparti telket” és állításom bizonyítására megküldtem részükre az ide is mellékelt, Dr. Balázs Árpád siófoki polgármestert rágalmazás miatt feljelentő iratomat éppen ezen közlésével kapcsolatosan, valamint ebben az iratban a bírósági ítéletnek ide vonatkozó oldalát is:

—– Original Message —–

From: Dr. Léhmann György

To: sonline@sonline.hu

Sent: Sunday, July 17, 2011 7:10 AM

Subject: A vádlóból vádlott lett…

Be kell látnom azt, hogy a süket fülek két hónap alatt nem javulnak meg a Somogyi Hírlap Szerkesztőségénél, és ismét csak Dr. Balázs Árpádnak mértéktartóan hazug állításának köszönhetem azt, hogy immár esetleg nem gyilkosnak tartanak a Somogyi Hírlap újságolvasói.

Be kell látnom azt, hogy a Somogy Hírlap szerkesztőinek a szeme soha nem rebben akkor, ha velem kapcsolatosan, valamiféle jó, szaftos hazugságot állíthat.

==================

Álláspontom szerint az Újságírók Etikai kódexe alábbi rendelkezéseit sértették meg fenti magatartásukkal.

Etikai kódex
Az Etikai Együttműködő Tanács által elfogadott Etikai kódex

II. KÖZÖS ETIKAI ALAPELVEK

5.§.

b) A hír tényeket, adatokat közöl, valóságtartalma ma a tényeken alapul és bárki által ellenőrizhető. Közös etikai alapelvünk: nem szabad hazudni!

6.§.

b) Az újságírónak mind a hírben, mind a véleménynyilvánításban tiszteletben kell tartania az ártatlanság vélelmét és tartózkodnia kell – különösen bíróság által tárgyalt ügyekben – az ítéletalkotástól.

7.§.

A tömegtájékoztatási eszközöknek gyorsan és hitelesen, az összes rendelkezésükre álló eszközzel helyesbíteniük kell minden általuk közölt hamis vagy téves hírt, tisztességet sértő véleményt. A helyesbítés mindig etikai kötelezettség is, akár az érintett kérésére, a bíróság – vagy más hatóság – rendelkezésére, akár saját forrásból szerzett értesülés alapján jut tudomására, hogy hamis, téves információt közölt

Tisztelt Elnök Úr!

Ön döntse el azt, hogy fentiek alapján kezdeményez-e sajtóetikai eljárást fentiekkel kapcsolatosan.

Ugyanis engem már hosszú idő óta különösebben nem izgat az, hogy a Somogyi Hírlap mit ír reám vonatkozóan. Valamint az sem izgat, hogy egyébként mit írnak a Somogyi Hírlapban. Nem olvasom.

Iratom egy példányával pedig Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárt tájékoztatom.

Siófokon 2011. július 21. napján.

Dr. Léhmann György, Siófok Szűcs u. 1. sz. a. lakos

Mellékletek:

1.) Aki másnak…

2.) Dr. Magyar – Fónai

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Újságíró-etika a Somogyi Hírlapnál

  1. Naivaknak:?
    1.§ „a hatalom által hozott törvény, a hatalomra nem vonatkozik!”
    2.§ Az az igaz, amit én hazudok!
    3.§ A főszerkesztő elvtárs dönti el, mi kerül a lapba!
    4.§ Interneten a moderátor jóváhagyja, mit pofázol!
    5.§ Vedd tudomásul, nem vagy nagykorú!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük