KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újra lebukott a Telex nevű fakenews gyár

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A háború kitörése óta a baloldali sajtó a konfliktusbatörténő beavatkozás lelkes szószólójaként, majd később az Oroszország-elleni szankciók legnagyobb híveként próbálta meg befolyásolni a magyar közvéleményt. Míg amagyar kormány árstoppokkal védi meg a magyar embereket a háborús infláció következményeitől, addig a baloldali újságírók mindent megtesznek, hogy kisebbítsék ezen intézkedések hatásosságát– írja a Tűzfalcsoport.

Az alábbi friss példán keresztül pedig újból bepillantást nyit a portál a baloldali médiumok működésébe, akik amellett, hogy a hétköznapi emberek életének legapróbb döntéseibe is beleszólnának, a fake news-gyártásban is élen járnak. A legutóbbi kormányinfón a 444-től a Telexhez igazolt Sarkadi Zsolt arról értekezett hosszasan, hogy a kormány miért nem kéri az embereket arra, hogy megváltoztassák fogyasztási szokásaikat/kezdjenek el spórolni/ utazzanak kevesebbet.

Ezután az újságíró, azt a kérdést szegezte Gulyás Gergelynek, hogy: miért nem ingyenes Magyarországon a benzin?

A miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában kiemelte, hogy az emberek életére olyan nagymértékben van hatással a háborús infláció, hogy „ahol ettől meg lehet őket óvni, azt tegyük meg.” Tehát a hatóági áras üzemanyag bevezetése és fenntartása egy jó intézkedés, hiszen ennek köszönhetően nem szabadítjuk rá az egyszeri fogyasztókra a magas piaci árakat.

A portál szerint ezzel itt véget is érhetne a történet, ha a Telex pár napra rá ne jelentetett volna meg egy olyan cikket, amelyben azt sugallják, hogy Gulyás Gergely ingyen adná a benzint, pedig a Bolygó védelme érdekében a spórolásra kellene ösztönöznie az embereket.

Gulyás ingyen is adná a benzint, pedig inkább az autózás visszaszorításán kellene ügyködnie

 – áll a telexes cikk címében a félrevezető, Gulyás Gergelynek tulajdonított állítás. Az alábbi videón (2:35 percnél) látható, hogy az ingyen benzin kérdését a Telex újságírója vetette fel, és nem Gulyás Gergely javasolta azt. Sőt, félig viccesen reagált a felvetésre, megemlítette, hogy azokban az országokban ingyenes az üzemanyag, amelyek kőolajnagyhatalmak. Az alábbi videó, és az azt követő cikk az egyik legjobb példa arra, hogy milyen elvtelen módszerekkel operál a baloldali média.

Ez is érdekelheti:  Zaharova: Az USA fedezi Ukrajnát a moszkvai terrortámadással kapcsolatban
A Tűzfalcsoport emlékeztet, hogy ha már szankciók iránt lelkesedő baloldali médiáról beszélünk, akkor érdemes megemlítenünk azt az ominózus esetet is, amikor az egyik 444-es újságíró arról beszélt az ATV-ben, hogy az Oroszország ellen bevezetett gazdasági intézkedések nekünk, magyaroknak is kell, hogy fájjanak. Meglepő módon akkor is az olajembargóról volt szó. A 444-es Vég Márton úgy fogalmazott, hogy „jelenleg olyan szankciót nem lehet bevezetni, amely nem fájna. Szerintem egy kicsit muszáj, hogy fájjon nekünk is. (…) Nyilván Európának fájni fog és Magyarországnak is fájni fog. Gazdasági visszaesést okoz, inflációt okoz és a GDP is visszább fog esni, de morálisan ezt tartom helyesnek!”

Ezek után szinte biztosra vehető, hogy ha a baloldal lenne kormányon, kiegészülve a csatlós médiagépezettel, akkor a jelenlegi válság már rég elsöpörte volna Magyarországot.  

 

Forrás: Tűzfalcsoport, Pesti Srácok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük