KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újra az oroszoké a Lada

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Eladta a Renault az AvtoVAZ-ban lévő többségi tulajdonát, a Reuters értesülései szerint. A vevő a NAMI nevű kutatóintézet, amit az orosz állam alapított évtizedekkel ezelőtt a járműipar támogatása érdekében, így gyakorlatilag az orosz államé a Lada márkanévvel is rendelkező vállalat. Az üzlet bizonyára kevésbé volt előnyös a franciáknak, mint az oroszoknak: egy, azaz egy teljes rubelbe került nekik a legendás hazai autóikonjuk márkanevének és gyárának megvásárlása. Ez körülbelül 5 forintnak felel meg.

A Renault egyelőre nem fűzött megjegyzést a tranzakcióhoz, erről az Interfax orosz hírügynökség számolt be. Nem ismertek tehát a Renault motivációi: lehet, hogy pénzügyi szempontból akarták elkerülni a később esetlegesen az orosz kormány által a külföldi vállalatokra és tulajdonukra kivetendő szankciókat, de az is lehet, hogy a nyugati szankciók miatt lehetetlenné vált az AvtoVAZ Renault-n keresztüli működése, sőt az sem kizárt, hogy politikai üzenetnek szánták, elvégre a Renault-ban 15%-os tulajdonnal bír a francia állam.

Moszkvai gyárán még nagyobb veszteséget realizált a Renault, mert hogy az is az államhoz, egészen pontosan a fővárosi önkormányzathoz kerül, de nem eladás keretén belül, hanem csak papíron egy egyszerű átírással. Itt tehát még az egy rubelnyi bevételtől is elesett a Renault. Az orosz kereskedelmi minisztérium egyébként fenntartja a lehetőséget, hogy 5-6 éven belül a Renault visszavásárolhatja az AvtoVAZ-t, de ahogy képviselőjük fogalmazott: „Ha ezalatt befektetéseket eszközölünk, azt beleszámoljuk a vételi árba. Ajándékot nem fogunk adni.”

A Lada gyártója tehát újra orosz kézben van, de hogy aztán mihez kezd az állam a Renault kereskedelmi kapcsolatai, gyártási tudása és egyéb szellemi termékei nélkül a márkával, csak később tudhatjuk meg.

Wertheim László / Hungary First

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük