KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ujhelyi: Fél éven belül eldőlhet Magyarország EU-kilépése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az mfor.hu-nak adott interjút Ujhelyi István, az MSZP-ből nem régen kilépett EP képviselő. Rendesen nekiesett a kormánypártoknak és a miniszterelnöknek, és azzal riogat, hogy akár fél éven belül kiderülhet, hazánk kilépése az EU-ból.

Ujhelyi szerint:

„Orbán Viktornak semmi nem lesz drága ahhoz, hogy az uniós tagságunk helyett saját hatalmát betonozza be.”

Újhelyi már világossá is teszi ebben a beszélgetésben, hogy a kormányzat számos kérdésben engedett és alá is írjuk majd a partnerségi megállapodást a hétéves költségvetésről, amit majd győzelemként állít be a kormány.

Ujhelyi egy kicsit körmönfontan fogalmaz, de a lényeg a felkészítésünk arra, hogy a jogállamiságról szóló vizsgálat lesz az a pont, amely miatt ugyanúgy jár majd hazánk is, ahogyan Lengyelország. Vagyis hiába lesz megállapodás, egy megveszekedett buznyákot sem kap majd Magyarország abból, ami jogosan megilletné.

Mint ismeretes a napokban, november 2. és 4. között EP-delegáció vizsgálta a magyar oktatási, kulturális és médiapiaci szabadságot. A bizottság tagjai a hivatalos információk szerint az MNHH munkatársaival, Bősz Anett liberális polgármester-helyettessel, különböző „civil” szervezetekkel, valamint – a liberális médiumok és szócsövek által Magyarországról elzavart – CEU ( Közép-Európai Egyetem) vezetőivel, de még több mindentől is független médiaorgánumok képviselőivel folytatott „egyeztetéseket”.

Természetesen ezeknek az „egyeztetéseknek” az eredményei majd döntően fogják befolyásolni az EU-s helyreállítási pénzek Magyarországnak járó kifizetéseit, amit mondvacsinált okokra hivatkozva ugyanúgy visszatarthatnak, mint  Lengyelország esetében.

A teljes cikk ITT olvasható

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük