KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újabb magyarellenes támadás – Rombolás a Petőfi kultúrházban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szeli Balázs, 2011. szeptember 27., kedd

Vandálok törtek be a hétvégén Újvidéken a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ nagytermébe, nem vittek el semmit, ellenben hatalmas pusztítást hagytak maguk után. A randalírozók összetörték a hatalmas üvegajtót, szétverték a teremben lévő pianínót, a balkonról ledobálták a székeket…

Tönkretették a csillárokat, a fali lámpákat, a folyosón, ahol Petőfi mellszobra áll, széttörték a virágcserepeket, és a cserépdarabokkal dobálták meg a költő mellszobrát.

Márton Bálind Teodóra, a művelődési központ elnöke elmondta, hogy a vandálok szerencsére nem tudtak bejutni az épület folyosójára, így nem kerültek be az irodákba. – Lopás nem történt, tehát egyértelmű, hogy azért tették azt, amit tettek, hogy nekünk kárt okozzanak… Az anyagi kárt egyelőre nem tudjuk felbecsülni, most írjuk össze, hogy mi mindent tettek tönkre, a rendőrség a vizsgálóbíró jelenlétében elvégezte a helyszínelést – mondta az elnök asszony.

A Petőfiben hétfő délután megjelentek a tartományi és a köztársasági emberjogi biztosok, a bűncselekmény helyszínét felkereste Igor Pavličić polgármester is. Erélyesen elítélték a támadást, és követelték a rendőrségtől, hogy mielőbb találják meg az elkövetőket. A kultúrház vezetősége tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy a központ nem először vált vandálok célpontjává, korábban már többször összefirkálták a falát, és a környező magánházakra is kerültek falfirkák.

A kultúrközpontot szombaton délután 2 órakor zárták be, ekkor fejeződött be az egyik szakcsoport munkája, a történteket tegnap reggel 8 órakor, a kapunyitást követően vették észre. Tehát senki sem tudja, hogy a vandálok mikor törtek be az épületbe, éjjeli őr ugyanis nem teljesít szolgálatot, ilyen „fényűzésre” nincs meg az anyagi keret. A Petőfi minden egyes dinárért küzd.

Valószínű, hogy a randalírozók a belső udvarról hatoltak be a nagyterembe, az sem kizárt, hogy az udvarra nyíló ajtó nem volt bezárva, így a vandáloknak nem kellett feltörniük azt. Minden bizonnyal többen voltak, a nyomok ugyanis nem egy személy „munkájára” utalnak.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

A Petőfi Sándor MMK-ban néhány évvel ezelőtt már jártak betörők, de akkor pénz után kutattak.

Székek a csilláron

AZ MNT ÉS A VMSZ KÖZÖS KÖZLEMÉNYE

Példa nélküli vandál támadás!

A Magyar Nemzeti Tanács és Vajdasági Magyar Szövetség elkeseredéssel értesült az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Központot ért hétvégi vandál támadásról. Eddig példa nélküli, hogy egy magyar intézményt ilyen durva, szervezett és kizárólag a rombolás és megfélemlítés céljával érjen támadás.

Közös cselekvésre, összefogásra és együttes fellépésre van szükség ahhoz, hogy elejét vegyük az erőszaknak, hogy megakadályozzuk a nemzetiségi viszonyok megromlását, különös tekintettel az elmúlt napok temerini eseményeire.

Együtt érzünk és szolidaritást vállalunk az újvidéki magyarokkal, a Petőfi tagságával és vezetőségével, egyúttal felajánljuk segítségünket a károk enyhítése és szanálása tekintetében.

Kérjük és követeljük, hogy a bűnüldöző szervek erélyesen és szakszerűen lépjenek fel, azonosítsák az elkövetőket és azok esetleges felbujtóit, annak érdekében, hogy elnyerhessék megérdemelt büntetésüket.

Dr. Korhecz Tamás s.k., Pásztor István s.k.

az MNT elnöke, a VMSZ elnöke

EGERESI SÁNDOR IS ELÍTÉLI A TÖRTÉNTEKET

A tettesek mielőbbi elfogását és megbüntetését követeli Egeresi Sándor, a vajdasági képviselőház elnöke is, sajnálatosnak és aggodalomra okot adónak ítélte meg a történteket. A Petőfi Sándor MMK az egyik legjelentősebb olyan intézmény, amely a vajdasági magyarság kulturális és nemzeti identitását őrzi és ápolja, a vandálok ez ellen követtek el támadást. Az elnök kabinetjéből kiadott közleményben megismétlik, hogy a tartományi adminisztráció – akárcsak eddig – az illetékes szervekkel együttműködve mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Vajdaság minden polgára – tekintet nélkül vallási vagy nemzeti hovatartozására – biztonságban és szabadnak érezze magát.

Üvegszilánkok mindenfelé

ROMBOLÁSON FELÜLI MEGFÉLEMLÍTÉS

A VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének reagálása

A Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezete mélységesen elítéli a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban megtörtént hétvégi értelmetlen rombolást. A művelődési központ az újvidéki magyarság legjelentősebb kultúrintézménye, melynek működése közösségünk megmaradását, hagyományaink és kultúránk megőrzését hivatott biztosítani. Városunkban eddig szinte példátlan, hogy valamely magyar jelleggel bíró intézményünket ilyen durva, vandál támadás érje. Sajnos, e mögött a támadás mögött a romboláson kívül a megfélemlítés gyanúja is rejtőzik.

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

Ezért kérjük az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek hatékony lépéseket minden olyan jelenség ellen, amely a nemzeti türelmetlenséget és gyűlöletet terjeszti, félelmet és szorongást kelt lakosaink körében.

Követeljük, hogy az illetékesek a lehető legsúlyosabb büntetéseket szabják ki azokra, akik az újvidéki magyar intézmények és polgárainak biztonságát veszélyeztetik, hogy a jövőben ne kerüljön sor hasonló destruktív kilengésekre, olvasható a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki városi szervezetének levelében, amit Erdély Lenke elnök írt alá.

ÚJABB MAGYARELLENES KAMPÁNY

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) mélységesen elítéli az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ ellen elkövetett betörést, valamint a szabadkai radanováci helyi közösség területén levő óvoda épületének, udvarának és játszóterének vandál módon történt megrongálását.

Ezek a szemmel láthatóan magyar intézmények elleni támadások arra utalnak, hogy a vajdasági magyarság elleni kilengéseknek új hulláma indult el. Tekintettel a nemzetiségi viszonyokban mutatkozó súlyos frusztrációkra, a helyzeten csak akkor lehet javítani, ha az illetékes szervek megtalálják az elmúlt tíz nap kilengéseinek elkövetőit – szerbeket, magyarokat vagy bárki mást – s gyors és példás büntetésben részesítik őket.

A VMDP már korábban rámutatott, hogy a magyarok kárára elkövetett időről-időre felerősödő inzultusok – még ha időnként sor kerül egy-egy magyarok által végrehajtott támadásra is – hosszú évek folyamatában szemlélve, váltakozó intenzitású lélektani hadviselésre utalnak.

A hivatalos intézmények jellegzetesnek mondható eredménytelensége, az objektív nehézségek ellenére állandósítja a nemzetek közötti feszültséget.

Itt az ideje, hogy a politikai tényezők, amelyek felelősséget viselnek e nyomasztó helyzet beálltáért, határozott intézkedésekkel, jól érzékelhető lépésekkel, valóban mindent megtegyenek azért, hogy útját állják az erőszakos cselekmények további elburjánzásának. Az elkövetőkben végre tudatosítani kell, hogy a nemzeti türelmetlenség szítását az illetékes szervek, és Szerbia egész társadalma elfogadhatatlannak tartja.

Ha az illetékes szervek – mint ahogy egyesek állítják – valóban nincsenek birtokában a megfelelő eszközöknek ahhoz, hogy hatékonyan felfedjék a társadalmi szempontból különösen veszélyes cselekmények elkövetőinek motívumait, akkor ezt a hiányosságot mielőbb ki kell küszöbölni.

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

Addig is teljes mértékben élni kell azokkal a szankciókkal, amelyeket a kihágásokról szóló köztársasági törvény tartalmaz. A nyomozás, majd a szabálysértési eljárás ilyen-olyan okokból történő mellőzése, vagy indokolatlan elhúzódása csak olaj a tűzre.

A VMDP szeretné tapasztalni, hogy a nemzetek közötti viszonyok további elmérgesedése a politika egyetlen felelős tényezőjének sincs érdekében. Akkor sem, ha választások vannak a láthatáron, olvasható a VMDP közleményben.

Forrás: Magyar Szó

(Fotók: Ótos András)

(Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Újabb magyarellenes támadás – Rombolás a Petőfi kultúrházban

  1. Ez egésszen vandalizmus. A háttérben bújtatók állnak. Nem értem a rend őreit éppen soha nem tudnak egyre sem fényt deríteni. Megnevezni őket. Szerintem nem is akarják.

  2. Mire a magyar vigyordiplomácia hallgat mint az a bizonyos a fűben, legfeljebb Németh Zsolt külügyekért „felelős” államtitkárhoz hasonló
    személy majd szelíden dorombolja, hogy tárgyalások útján kell rendezni a vitás kérdéseket, de jaj! Nehogy sérüljön szomszédaink ér- zékenysége.
    És mégvalami: ha a palesztin autonómiáról esik szó az ENSZ-hez címzett gittegyletben, ne felejtsünk el vérig sértődöttet kivonulni az ülésteremből! Nehogy má’ megsértsük Izrael érzékenységét!

  3. Azon címszó alatt, hogy az ott élni kényszerülő magyarokon kell segíteni avval, hogy beszavazzuk őket – minden feltétel nélkül – az EU-ba lehet bennünket zsarolni. A szlovák banda is csak addig bírta visszatartani magát – ez az Isten-verte EU pedig nem jó semmire – nem jó semmire. Mit tettek ezek a népek jólétéért? A békéért? Az autonómiákért? a gazdasági jólétért? az összhangért? népjólétért? népesség megtartásáért? Mint a kutya a lopott csontra úgy vigyáz minden gazember az ellopott területeire és gyötrik az ott élőket. Nem képesek lemondani arról ami nem az övék! Miért nem lehet megérteni,
    hogy mindenki szeretne a SAJÁT hazájában élni? A katalántól a tibetiig! Amíg nem adják vissza minden népnek a saját földjét, hazáját nem lesz béke a földön. A „haben” nagyúr és spanyoltól kínáig mindenkinek van valami eszement elmélete mások leigázására és a háborúk kirobbantására – fegyverek gyártására – gyémánt – aranybányák kirablására. Milliók éheztetésére – pokoli gazdagság kihívó mutogatására. Versenyre kelnek kinek van nagyobb vagyona miközben felfújodott csecsemők és szüleik halnak éhen afrika poklában, víz és élelem nélküli sátrakban évek óta élnek és pusztulnak milliók! Álságos vitákat generálnak banki bűvészek és tesznek tönkre államokat, nemzeteket! Miért? Véget kellene vetni már ennek – és a bankokon kezdeni – ” ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet…” talán nem fogják egymást gyilkolni az emberek a megélhetés csalóka reménye okán….

  4. Azt nem tudom, hogy mennyire parasztok azok ott a szerbiai parlamentben akik ülnek, nem ismerem őket, de a négy magyar képviselőnkívül lehet hogy ötven százalékának nincs felsőfokú végzettsége vagy legalááb valami féle jogi diplomája, ez garant. Amásik. Nem jol tudják a történelmet. Vagy nem tanulták meg a történelmet.Egyszer már szembe kellene nézni a fájdalmas igazsággal, és véget vetni agyűlölet szításnak. Mert minden nép nemzet vándorolt a Kárpátokon keresztül ajobb megélhetés céljábol ide a Kárpát medencébe.Itt telepedtek le. Ki előbb, s ki később. Ezért is kellene őssze férni, békésen egymás melett élni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük