KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újabb kínos eset Brüsszelből: saját magát vizsgálta a korrupciógyanús ügyben érintett főigazgató

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Saját magát vizsgálta a brüsszeli korrupciógyanús ügyben az Európai Bizottság közlekedési főigazgatója, aki mindent rendben talált. A bizottság szóvivője szerint nincs abban semmi különös, hogy Henrik Hololei a saját összeférhetetlenégét vizsgálta, hiszen ez a szokásos eljárás.

Henrik Hololeiről a múlt héten derült ki, hogy korábban kilencszer utazott ingyen a Quatar Airwayszel, pont abban az időszakban, amikor Brüsszel légi megállapodást dolgozott ki Dohával.

„Nem merült fel összeférhetetlenség”

„Nem merült fel összeférhetetlenség azzal kapcsolatban, hogy a közlekedési osztály főigazgatója ingyenrepülőutakat fogadott el Katartól” – közölte az Európai Bizottság szóvivője, aki megerősítette: a vizsgálatot valóban saját maga ellen folytatta le Henrik Hololei. Brüsszel szerint azonban nincs ezzel semmi probléma, mert hivatalosan ő volt jogosult eljárni az ügyben, még akkor is, ha személyesen érintett. Dana Spinant ugyanakkor mégis azt mondta, szigorítanak az utazási szabályokon.

„Az irányelvek felülvizsgálatán dolgozunk, és minden igazgatót tájékoztatunk majd, és arra kérünk, hogy alkalmazza az új, szigorúbb szabályokat” – mondta Dana Spinant, az Európai Bizottság szóvivője.

Az ombudsman nyomozást indított

„Képmutatás: saját maga összeférhetetlenségét vizsgálta a katari kormány által reptetett vezető EU-s tisztségviselő” – ezt írja a Mandiner, és hozzáteszi: Henrik Hololei nem is talált semmi kifogásolhatót a tettében. A portál szerint a vizsgálat újfent rámutat az uniós gépezet visszásságaira.

A Politico számolt be arról, hogy az EU vezető tisztségviselője ingyen repült Katarba. Pont abban az időszakban, amikor Brüsszel légi megállapodást dolgozott ki Dohával. A lap úgy tudja, hogy Henrik Hololei kilenc alkalommal utazott ingyen a business osztályon a Qatar Airwayszel 2015 és 2021 között. Ebből négy alkalmat maga a katari kormány vagy ahhoz köthető szervezetek fizettek.

Az európai ombudsman nem ért egyet a bizottság vizsgálatával, ezért nyomozást indított.

Emily O’Reilly levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az EB elnökéhez, hogy információkat kérjen a magas rangú tisztségviselők fizetett katari útjairól.

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

Újabb és újabb korrupciógyanús ügyek

Brüsszelben folyamatosan kerülnek elő az újabb és újabb korrupciógyanús ügyek azóta, hogy az Európai Parlamentben decemberben kirobbant a botrány. A testület szocialista alelnökénél, Eva Kailinál és hozzá közel álló személyeknél tartott házkutatásokon több mint másfél millió euró, azaz 600 millió forintnyi készpénzt foglalt le a belga rendőrség.

A gyanú szerint a pénzért cserébe az érintettek Katar és Marokkó számára kedvező döntések mellett álltak ki az Európai Parlamentben.

A kiemelt kép illusztráció.

(hirado.hu)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük