KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újabb bűncselekmény gyanúja merült fel a feketekassza-ügyben

Tisztelt Szerkesztőség!

Alább olvashatják a Jobbik mai, miskolci sajtótájékoztatójának anyagát:

Újabb bűncselekmény gyanúja merült fel a feketekassza-ügyben

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) választási csalás gyanúja miatt indított eljárást a miskolci feketekassza-ügyben, a vizsgálat során azonban újabb bűncselekmény gyanúja merült fel – erről tájékoztatta a nyomozó hatóság az ügyben vizsgálatot kezdeményező Jakab Pétert.

A Jobbik miskolci frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrség a nyomozás során olyan tényállásokat tárt fel, ami miatt indokoltnak látták, hogy ne csak választási csalás, de hivatali visszaélés gyanúja miatt is vizsgálatot indítsanak. Ez utóbbit az NNI Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya folytatja le.

Jakab felidézte az ügy előzményeit, miszerint Lakatos Miklós építési vállalkozó azt állította, hogy a Fidesz miskolci választási győzelmében táskából elszámolás nélkül osztott milliók is szerepet játszottak, illetve Kriza kampányának támogatásáért neki ígérték a diósgyőri stadion bontását.

A Jobbik azt is kiderítette, hogy a vállalkozó telefonszámláit több mint egy évig a Miskolc Holding fizette, úgy hogy Lakatos és az önkormányzat között semmilyen jogviszony nem volt. Ennek ellenére a városvezetés úgy nyilatkozott: lezártnak tekintik az ügyet. Ezt követően érkezett meg a rendőrség tájékoztatása, miszerint ők nemhogy nem tekintik lezártnak, de hivatali visszaélés gyanúja miatt is vizsgálatot indítanak – közölte a jobbikos politikus.

Jakab Péter szerint beszédes, hogy „egy magát nemzetinek, konzervatívnak és kereszténynek nevező városvezetés ilyen botrányba keveredik”, ugyanakkor bízik benne, hogy a rendőrség alapos munkát végez, és kideríti, kik is vezetik Miskolcot.

Beküldte Jakab Péter

 Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Hajmeresztő harmadfokú ítélet a normalitáspárti mozgalmi vezető ellen

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Újabb bűncselekmény gyanúja merült fel a feketekassza-ügyben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük