KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újabb botrányok az FKF-nél! – A vezetés hűtlen kezelésének beismerése?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az eddig is a botrányairól elhíresült FKF vezetés újabban ismét a figyelem középpontjába került. Csontos István az Fővárosi Közterület Fenntartó vezére, a sajtónak megküldött levelében büszkén vállalta, vagyis beismerte, hogy megvonta az évi 30 millió forintos FKF-es szakszervezeti támogatást a HVDSZ 2000 szakszervezettől. A szakszervezet “jogsértő működését” felszámoló döntésével lényegében megszüntette a főállású és teljes munkaidőben foglalkoztatott szakszervezeti titkár és a három szakszervezeti koordinátor munkaszerződését. Elmondta, hogy a szakszervezeti munkavállalók bért, cafeteriát és egyéb juttatásokat kaptak az FKF-től, miközben nem végeztek munkát a társaságnak.

A Munka Törvénykönyve köztulajdonban álló gazdasági társaságokra kötelező atipikus szabályokat alkot már 2012. 01.01 óta. Ezen szabályok a úgy a közvagyonnal, mint a köztulajdonnal való gazdálkodási jogszerűségét kötelesek biztosítani. Az Mt.206.§ nem enged eltérést a szakszervezetekre vonatkozó kötelező szabályoktól. – Csontos István előadásából kiderült, hogy a törvényi tilalom ellenére 2012. óta az FKF vezetése évi 30 millió forintnyi támogatást adott a szakszervezetnek, többek között éppen Csontos Úr is. Ez pedig a közvagyonnal való hűtlen kezelés gyanúját veti fel. Mivel a Munka törvénykönyve fenti szabályaitól eltérni nem lehet, így lényegtelen, hogy a szakszervezet elszámolt-e az összeggel vagy sem. A törvénysértés tekintetében, az FKF vezetőségének büntetőjogi felelőssége is fennállhat.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a 4 szakszervezeti dolgozó munkaviszonyban látta el a szakszervezeti munkakört, amiért fizetést kaptak az FKF – nél.  Csontos úr, tudomásunk szerint 2015. július 01 – től az FKF vezére – a humán vezetés mellett ő maga is igen borsos fizetésben részesül. Korábbi hírek szerint, 2017. elején derült fény arra, hogy súlyosan jogsértő munkaviszonyokat tartanak fenn az állami vállalatnál.

Az FKF eljárása a Munka törvénykönyve köztulajdonú munkáltatóval fennálló munkaviszonyra vonatkozó szabályait súlyosan sértik, a kifizetett munkabérek, a munkaviszonyok fennállása a köztulajdonnal való gazdálkodás súlyos megsértését jelentik, így a hűtlen kezelés vád gyanúját vetik fel. Az FKF vezetés megpróbálja a szakszervezeti vezető, alkalmazottak „bűnéül” felróni a saját törvénysértéseit – a Munka Törvénykönyvébe és feltételezhetően a Büntető Törvénykönyvbe ütköző cselekményét, a munkaviszonyok fenntartásával valósította meg.

Ez is érdekelheti:  Ezt gondolja a kapcsolati erőszak szakértője Varga Judit megdöbbentő bejegyzéséről

Az, hogy szakszervezeti feladatú munkakörre legyen valakinek munkaviszonya, már 2012 előtt sem volt jogszerű, mivel a munkaidő kedvezmény terhére kerülhetett mentesítésre a munkavállaló, saját egyébként tényleges munkakörében.

Az FKF – nél egyébként 2016 ban is volt olyan gyakorlat, hogy tömegesen kötöttek közös megegyezéses munkaviszony megszüntetéseket felmondási bér és végkielégítés kifizetésével, ami szintén a törvényi tilalomba ütközik, mivel a Munka Törvénykönyve 205.§ ezt szigorúan tiltja. – Egy hasonló ügyben, korábban a Csongrád Megyei Főügyészég vádemelést is tett.

A 2016. március 17-én kiadott sajtóközleményből kiderült, hogy egy önkormányzati cég ügyvezetője és gazdaság vezetője ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt Szeged város tulajdonában álló gazdasági társaság vezetőivel szemben, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, mert   az ügyvezető úgy biztosított végkielégítést és távolléti díjat a munkaviszonyt a gazdasági társasággal közös megegyezéssel megszüntető személyek részére, hogy azok a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése esetén nem jártak volna.

Kérdés az, hogy meddig tarthat még az FKF vezetésének jogszabályokat sárba tipró vesszőfutása a szakmai hozzáértés teljes hiányával. Ha csak a 2012-től a szakszervezeti bérek és a HVDSZ 2000 Szakszervezetnek kifizetett költségek, mintegy 300 milliós hűtlen kezelést jelenthet és még nem beszéltünk a közös megegyezéses munkaviszonyok megszüntetésére kifizetett végkielégítésekről. Ezek több százmilliós tételt jelentenek. Még szerencse, hogy a közpénzből fizetett ügyvédek 2017 ben sikeresen rájöttek e súlyos jogsértésekre, de kérdés, hogy a FKF vezetése, humán vezetése nem azért kapja a busás fizetését, hogy jogszabályszerű működést biztosítson?

B.M.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük