KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Új tantárgy a német iskolásoknak: iszlám vallási ismeretek

Új tantárgy a német iskolásoknak: iszlám vallási ismeretek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bevezetik az iszlám vallási ismeretek oktatását a bajor iskolákban

Választható tárgyként bevezetik az iszlám vallási ismeretek oktatását a bajorországi iskolákban – döntött kedden a németországi tartomány kormánya.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Szabad Választók (Freie Wähler) pártjának koalíciós kormányának közleménye szerint az új tantárgyat a 2021/2022-es tanévben vezetik be a közoktatásban. Az iszlám vallási ismertek tárgyat a hittan, illetve az erkölcstan alternatívájaként lehet majd felvenni, egyelőre 350 iskolában.

Az újítást egy „sikeres modellkísérlet” alapozta meg. Elsősorban a muszlim vallású tanulóknak ajánlják. Az új fakultatív tantárgy „német nyelven ad át tudást az iszlám vallásról és értékorientációról, a (német) alaptörvény és a bajor alkotmány szellemében” – áll a közleményben.

A kormány ajánlása szerint az iskoláknak a tanterv kialakításában az Erlangen-nürnbergi Egyetem (FAU) iszlám vallási tanulmányok tanszékén (DIRS) felállított tudományos tanácsadó testület szakértelmére érdemes támaszkodniuk. Ezt azzal indokolják, hogy az iszlám vallásnak nincs egységes intézményrendszere, amely az oktatási rendszer együttműködő partnere lehetne.

A mintegy 13,1 milliós Bajorország tartományban a közoktatásban tanulók hozzávetőleg 10 százaléka, 160 ezer diák tartozik a muszlim vallási közösségekhez. A 83,2 milliós Németország egészében nagyjából 4,5-5 millió muszlim él, többségük szunnita török.

MTI

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük