KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Új szavazás a NIF-en: Ön szerint melyik kormánytagot kellene lecserélni?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

voksA tapolcai választás is jól jelzi, hogy folyamatosan nő a kormánnyal szemben tanúsított elégedetlenség. Vannak, akik kormányváltó hangulatról beszélnek, bár ez a kijelentés egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban megállja a helyét. 

Egy azonban biztos, a kormány tevékenységével, a hatalmon lévők pökhendiségével és botrányaival szemben egyre nő az elégedetlenség, még azok részéről is, akik eddig bíztak és hittek bennük. Azonban a hatalom gőgje napról-napra nő és ez az, ami nyugodtan kijelenthető.

Várjuk olvasóink véleményét, állásfoglalását a kérdésben: Ön szerint melyik kormánytagot kellene lecserélni?

Szavazni a honlap bal szélén elhelyezett szavazás rovatban, vagy itt lehet.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

29 thoughts on “Új szavazás a NIF-en: Ön szerint melyik kormánytagot kellene lecserélni?

  1. Sajnos kivétel nélkül alkalmatlanok a „feladatukra ! Először is mert egy „zsoldos kompánia az egész, így azokat szolgálja akiknek a megbízását teljesíti. Semmi-de semmi közük nincs a Magyarsághoz, hiszen minden ténykedésük ez ellen van. A tisztességet, az igazságra való fogékonyságot, az erkölcsöt, még véletlenül sem ismerik, vele beszélő viszonyban soha nem voltak, és nem csak ők,de az előttük különböző színekben parádézó, eszme, és sorstársaik sem. Teljesen ismeretlen fogalom a számukra az,hogy „szolgálat, a szó nemesebb értelmében, hiszen mindnyájan azért vagyunk a világon. Had ne beszéljek bővebben az „úgynevezett vándordiákokról, akiknek a pozitív munkáról fogalma sincs, ne engedjétek a politika közelébe.” Semmilyen „tudással kerültek az iskolapadból a bársonyszékekbe, az akkori hatalom átmentése révén. Ennyit tudtak,ez lett belőle, ami borítékolva volt, csoda nem volt várható, mert nem is lesz. Az utánuk következők folytatják ott,ahol „ezek abba hagyták, vagy káosz,és zűr-zavar lesz, mert a világon is megbukott az az eszmerendszer ami itt is nyomorba döntötte az egész országot.
    A kerék forog, ami felül volt,most alulra kerül, már semmi sem lesz a régi. A hülyeség kora lassan véget ér, nem érdemes az útjába állni.

  2. Kormányváltó hangulatról egyedül a balliberális oldal beszél. Az én olvasatomban a Jobbik nem akarja jelen pillanatban leváltani a kormányt, hanem készül a 2018-as választásokra. Véleményem szerint nagyon jó döntés részükről. (Saját érdekükben is.) A jelenlegi helyzet – sem bel-, sem külpolitikailag – nem alkalmas az ő kormányra kerülésükhöz. 2018-ig viszont sok minden történhet.
    Ennél fogva nagy a valószínűsége, hogy a Fidesz – KDNP marad kormányon, és addig is örülni kell annak, ha Orbán Viktor marad a miniszterelnök. Utána majd meglátjuk. Lehet őt szeretni, nem szeretni, de nála jobbat jelenleg nem tud senki megnevezni. Az emberek többsége – nem ismerve a kormányzat hierarchiáját – hajlamosak mindent az ő nyakába varrni.
    Viszont, ha a jelenlegi önjelöltek közül bárki az ő helyére kerülne azt hiszem még rosszabbul járnánk! Ő a lehetőségekhez képest legalább megpróbál mindent megtenni az ország érdekében. A külső támadások ellene pont ezt bizonyítják. Ami hibájául róható fel, hogy nem igazán megfelelő embereket választott – ha, ez egyáltalán rajta múlott – tanácsadóknak, háttér embereknek, és bizonyos pozíciókban sem a megfelelő emberek ülnek. Ezen kellene változtatni. És ne jöjjön senki a mutyikkal, meg a lenyúlásokkal és egyéb történésekkel, amivel tele van az összes híroldal, mert nagyon unalmasak. Jelenleg az EU tagja vagyunk, így kénytelen az ország a ott született szabályokhoz, döntésekhez alkalmazkodni. (annak ellenére, hogy nemmel szavaztam az EU-ba való belépésre) A nagyobb baj az, hogy – bizonyos csoportok részéről – az EU felé sokszor nem a valóságnak megfelelő hírek kerülnek ki, sőt az onnan érkező hírek is tele vannak csúsztatással a túlsúlyban lévő balliberális média jóvoltából. Nagyon kevesen veszik a fáradtságot, hogy a hír igazságtartalmának utána nézzenek.
    Kérem, hogy kíméljenek meg a szidalmaktól, hogy én is rohadt fideszes vagyok, mert nem vagyok az, pusztán megpróbálom több oldalról nézni a helyzetet, és megpróbálok tárgyilagos lenni, annak ellenére, hogy nekem sem fenékig tejfel, én sem értek sok mindennel egyet, de utánanézek, hogy mi van a háttérben. (Sejtéseimben nem szoktam csalódni.)
    Fabula

  3. Nekem az a véleményem mint külföldön élö magyar embernek,hogy a magyarorszagon élö nemzettarsaim jo nagy része elképesztöen buta.KIs korrekcioval élve talan ha nem is buta,nem képes hasznalni a jozan eszét. A kommunizmusban elég ideje volt megszokni, hogy a propagandistak kiöblitették az agyàt és azt tàplaltak be,hogy mit kell gondolnia (leginkabb az volt a jo ha üressen kongott a feje mert helyette gondolkozott a Führer azaz a Pàrt). A szajaba ràgtak a mondokajat s igy a szürke àllomànyat alig kellett hasznalnia. Ugy gondolom, hogy rég itt lenne az ideje gondolkodni. Mire is ? Arra , hogy ennek a kormànynak is mint a vilagon minden kormanynak vannak hibài. Vilàgszenzàcio lenne ha nem lenne semmi hibàja. Tökéletes kormàny nincs és nem is volt sehol, soha. Utànna lehet Nézni. Aki viszont azt nem làtja ,hogy ez a FIDESZ-KDNP kormanyzat egy joszàndéku igaz nemzeti kormànyzat, amely a jelen lehetöségekhez képest megtesz mindent, hogy a lehetö legjobban szolgalja a nemzet érdekeit, az vagy gyagya, vagy rosszindulatu.Netàn mindakettö együttesen. Ezért ugy gondolom, hogy legalàbb az értelmes nemzeti elkötelezettségü értelmiségnek az lenne a kutyakötelessége,hogy minden erejével képességével védje az ORBAN kormànyt és segitse, ha tudja, de ne harapdalja. Tudni kellene azt,hogy az Orban kormànyzatnak,sem a közelben sem a tavolban nem körvonalazodik ki semmilyen alternativaja. A jobbik ugyan a magyarok szàmàra élhetö jövöt igér de ha a vadhajtàsokat lenyesi is,belàthato idön belül nem tud kormanyzoképes lenni.Arrol nem is beszélve,hogy Europa és a Vilàg sokszorozottan Magyarorszàg ellen fordulna.Hosszu tavon mégis a jobbik az esélyes konkurencia. A többiekröl beszélni sem érdemes. Azért megemliteném azt a gyalàzatos csürhét ami Milliardos Szélhàmosok Pofàtlanjai azaz az MSZP körül probàlja sütögetni a lopott pecsenyéjét. Lasd DK és egyéb gusztustalan gyülekezet. Aki ezt a leszerepelt rablobandàt ohajtja, hogy öt kormànyozza,az sürgös orvosi beavatkozasra szorul. Az meg is érdemelné sorsàt. Befejezve annyival szeretnék hozzàjarulni a kormàny sikeres kormànyzasahoz hogy néhany észrevételt tegyek :(Nem tudom,hogy errél az olodalrol elérkezik e a megfelelé helyre,azért ha talàlok egy kormany oldalt,ott fogom folytatni)

    1. Te meg egy közönséges lakhely áruló vagy! Utálom az orsós likud vityát és bandáját, de nem az a megoldás elmenekülünk a problémák elöl! Jelenleg valóban nincs olyan társaság akire rá lehet bízni az ország irányítását, de az sem megoldás, hogy itt hagyod az országot az ellenségeinknek! Veled ellentétben a jobbikot se látom már kormányzó erőnek mivel a vona a hatalom megszerzése érdekében bárkivel össze fekszik (zsidókkal és cigányokkal is) ami szöges ellentétben van a jobbik korábbi ideológiájával! Ugyanolyan prosti lett mint a le pen lánya vagy hazai szinten az összes eddigi párt ami létezett! Ez sokkal veszélyesebb mint az alaphelyzetben is az ország ellenségeinek tudható libajnai-gyúrcsótány-d209 és a többi söpredék! A vona rabbi elvtársat leginkább a károlyi grófhoz lehet hasonlítani lakhely árulás terén mivel neki is csak szálláshelye Magyarország és nem a HAZÁJA!

      1. ” vona a hatalom megszerzése érdekében bárkivel össze fekszik (zsidókkal és cigányokkal is) ”
        Röviden: a saját fajtájával fekszik össze Zazrivec.
        H.B.
        „A fő, hogy mi tudjuk, hogy zsidók vagyunk és itt Magyarországon akarunk boldogulást szerezni. Ha kell, legyünk alázatosak. Ha kell, keresztelkedjünk ki! Hangoztassuk mindenkor, hogy csak szerény, egyszerű kereskedők akarunk lenni! Valljuk magunkat szintén magyaroknak! Magyarosítsuk neveinket, mert ez a legjobb módszer, ezzel lehet a magyar fajta ostobaságát legjobban kihasználni. Minden vezető állást zsidó töltsön be! Sajtónkkal, pénzzel, a szabadkőműves páholyokkal, semmitől vissza nem riadó agitációs eszközökkel, a Galilei-körök és más egyesületek, különféle szakszervezetek révén ha most sikerül elaltatni ébredő magyarjainkat, úgy a paraszt nekünk dolgozik, a magyar urak a mi szolgáink, asszonyaik a mi szeretőink lesznek. Tehát most legyetek résen és ne sajnáljatok semmi áldozatot! Agitáljatok teljes erővel! Tudjátok, hogy a Talmud szerint a gójt megcsalni és felhasználni nem bűn, sőt ellenkezőleg: erény! Ha pedig Jehova úgy akarná, hogy ismét vándorútra keljünk, itt az ideje, hogy bosszúnkat a keresztényeken kitöltvén, romhalmazt és vértengert hagyjunk magunk után…”

  4. Kiss P. Elemér! Azt hiszem az ön megítélése egy kissé sértő, még ha, kicsit finomított is rajta. Ha, egyáltalán elolvasta az én észrevételemet, felfedezhette volna, hogy szinte ugyanarról írt kicsit más megfogalmazásban, mint én.
    Írásában azonban meglátszik, hogy nem itt él, talán ezért érzékel bizonyos dolgokat máshogy, mint az itt élő, és még a „józan eszüket” gondolkodásra is használó emberek.
    Ha valóban jó ötletei vannak a kormányoldal helyett javaslom a Fidesz Web oldalát, mert a kormányoldal nem valószínű, hogy foglalkozik vele, de az általam javasolt sem biztos.
    Egyébként bejegyzését elképzelhető, hogy olvassák, ugyanis minden pártnak, és szervezetnek megvannak az un. sajtófigyelői.

  5. T. Kiss P. Elemér! A mondani valójából kivehető, hogy másképpen látja az ” itthoni helyzetet, mint az, aki nap mint nap megéli . A butaságról annyiban van igaza, hogy bizalmat szavaztak a bibós kollégistáknak, akik aztán eljátszhatták az élet színpadán Hamlettől, a Bánk Bánig mindent. Nem beszélve a szomszéd fűje mindig zöldebb, és mint köztudott, a bölcsesség, és az okoskodás közti versenyt, a pénztárca vastagsága dönti el. „annyit érsz amennyid van. fidesz táján.

  6. 2010-ben O. V. azt mondta, hogy kis győzelem, kis változás, nagy győzelem, nagy változás. Nos, megtörtént a fülkeforradalom, és lett 2/3-os győzelem. Viszont elmaradt a nagy elszámoltatás (ami kampány ígéret volt), és az MSzP-SzDSz főkolomposok most uszítanak a kormány ellen, a helyett, hogy a börtönben ülnének Sajnos egyesek még kártérítést is kapnak, brüsszeli ukázra. A 2014-es folytatás sem jobb, mert pozícióba kerültek, ill. maradtak érdemtelen emberek. Elsőre, pont ezt az öt embert kellene lecserélni, talán a többi akkor észhez térne. Utána következhetne a NAV rendbetétele és a nagy ÁFA csalók elleni harc, a több ezer milliárd visszaszerzésére. Talán akkor nem kéne borzolni a választók idegeit, elkapkodott, sarcolás jellegű intézkedésekkel,(az elmúlt bő félév intézkedése mind ilyen volt) de a legfontosabb a DEVIZA KÖLCSÖNÖK igazságos megoldása.
    Elő kéne venni, a nagy Nemzeti Konzultáció kérdéseit és az arra adott válaszokat, és kipipálni ami teljesült. Az eredmény kiértékelésekor kiderülne, hogy miért marad otthon a választók közel 50%-a.

  7. Ebből a szavazási arányból látszik, hogy mennyire lezüllött az ország népe! Az egész kormánybak együtt véve sincs annyi bűne mint a többszörös rendőrgyilkos, tolvaj, olajmaffiózó népnyúzó, terrorista sintér-pintérnek, ezzel szemben mégis őt hagyná a sok elmebeteg a helyén leginkább! Ezért tart itt az ország mert márt nem képes gondolkodni a lakosság! Amit a tv-ken keresztül letolnak a torkán azt tudomásul veszik!

  8. Tulajdonképpen, hogyan választjuk ki a politikusokat? Ugyanis itt van a bibi. Nem az érdemeik, emberi tulajdonságaik alapján, hanem a média által közvetített kép szerint. Ehhez járul még a mit szeretnénk hallani, tipikus esete a minél nagyobb hazugsággal.
    Így lehetséges, hogy a parlamentben ülők még a józan eszüket is elvesztik a megélhetésük, gazdagodásuk érdekében. Igazi kontraszelekció érvényesül.
    Itt polemizáltam egyik kedves barátommal – akinek szintén volt kezdeményezése a kiváló emberek parlamentbe juttatására. Az ilyenek nem tolonganak az előtérbe. A tömegnek kellene észrevennie őket. Megint csak a média. Ez viszont már abszolút pénzkérdés. Messze nem az alkalmasságé.

  9. Teljesen mindegy,hogy ki hogyan teljesít MAGYARORSZÁGOT BECSÜLETES MAGYAR EMBEREKNEK KELL VEZETNI!!!
    H.B.
    „A genetikailag azonos emberek genetikailag azonosan gondolkoznak, éreznek és ítélnek.Ezért nagyon fontos, hogy egy népcsoport vagy nemzet képviselői ugyanabból a fajból kerüljenek ki, mert különben annak a népcsoportnak vagy fajnak nem lesz hiteles vezetése, és ennek hiányában halálraitéli saját magát!

  10. T.H.B. Becsületes Magyar Szakemberek vannak, akikből fellehetne állítani egy szakértői kormányt, de ez lehetetlen. A gazdasági lobbi ezt soha nem tűrné, hogy „olyan emberek kerüljenek a hatalom közelébe akiket nem „ők irányítanak. Az elkötelezett média minden eszközzel támadná,támadja azokat aki-akik az ő és gazdái érdekeit sértik. Demokratikusnak hazudott eszközökkel leváltani a csiki-csuki társaságot illúzió.” Lázadás, ez a rabszolga előkelősége ,de az
    ” Ábrándozás az élet megrontója.

  11. Kedves T.F!
    A Római Birodalom is megbukott – annak idején azt sem gondolta senki.
    Előbb utóbb minden a helyére kerül,mert ez az élet rendje.
    A jelenlegi helyzet az,hogy a vérszívók hoztak törvényt a ténykedésük elviselésére,de a világ jó része már átlát rajtuk.
    A következő lépés az,hogy a föld lakossága fellépjen ellenük.
    H.B.
    „A felkavart jelen világunkban most az alja van felül, de már nem sokáig.”

  12. Tökéletes meglátás —örülök ,hogy vannak gondolkodó emberek akik tisztán és józan ésszel látják a mai helyzeteket , ami nem csak a kis hazánkra érvényes

  13. Kedves H.B ! Teljesen igaza van, a nagy birodalmak sorra elbuktak a történelem során. Ahogy én látom,és persze tévedhetek,de valamelyest más a helyzet. Ma az egész világot behálózza a pénzügyi háttérhatalom, beleértve,ipart,kereskedelmet, Bank szektort, gyógyszeripart, WHO-t,NATO-t, ENSZ-t, amit „csak a profit érdekel. Azon országok, vezetőik, melyek nem állnak e a sorba, gazdaságilag tönkreteszik, anélkül is, csak a vegetációhoz szükségest hagyják mint nálunk. Számukra ez egy óriási játékvilág! Országokkal, családokkal,emberekkel, életekkel. Ehhez mindig kreálnak egy ideológiát, sulykolva a reményt, valamikor jobb lesz. Nézze vissza a híres „magyar közgazdászok beszédeit, botos k, békesi l,kupa m, bokros l, veres j, stb, ezek mind látták az alagútba a fényt, és persze van, és lesz hozzá pártoló tagság, bízva abban, hogy neki is leesik valami. Erre mondják, van az a pénz, amitől korpásodik a haj. Minden, és mindenki a kezükben van. Pénz, fegyver, paripa. ahogy mondják berkeikben, „az a jó verseny,ahol nincsenek versenytársak.” Ilyen előnyökkel rajthoz állni nem művészet. Amerikában és a világ más országaiban börtönök, „táborok várják már a lázadásra vetemedőket. A feladat adott, de nem lehetetlen.

    1. T.T.F!
      Akkor meg se próbáljunk tenni ellenük?
      Ez propagandának tűnik a paraziták mellett.
      H.B.
      Tanulni!
      „Az optimisták még mindig angolul tanulnak, a pesszimisták már héberül és cigányul.
      A realisták pedig lőni tanulnak.”
      Kitartás!

    2. „Ma az egész világot behálózza a pénzügyi háttérhatalom, beleértve,ipart,kereskedelmet, Bank szektort, gyógyszeripart, WHO-t,NATO-t, ENSZ-t, amit “csak a profit érdekel.”
      T.T.F!
      Az alábbi pénzügyi háttérhatalomról beszél? – úgy tűnik,hogy a végóráikat élik.

      http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/izraelt-es-kazar-maffiat-mar-titokban.html#comment-form

      http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/izraelt-es-kazar-maffiat-mar-titokban_27.html#.VUE335Pw6ix

  14. T.H.B. Sajnálom ha annak tűnt ! A „voksomat csak, és kizárólag az „igazság, a kisemmizett, tönkretett, ellehetetlenített „Kis Ember mellett, teszem le, még ha néha félre érthetően is fogalmaztam, tanulatlanságomból kifolyólag. Az akaratom ez, és az ellen SOHA nem teszek !

  15. Kedves T.F!
    Nem sértésnek szántam,de mindig elgondolkodtat amikor azt hallom,hogy „ezek olyan erősek,hogy nem lehet semmit tenni ellenük” – már több esetben beigazolódott a gyanúm.
    Sajnálnám ha eggyel kevesebb nemzeti érzelmű lenne ezen a fórumon.
    H.B.

    Csak akkor bántanak meg mélyen minket a gonosz szavak, ha valahol a lelkünk mélyén elhisszük, igazuk van. Ha elég magabiztosak vagyunk, akkor csak egy zavaró jel.
    (Laurell Kaye Hamilton)

  16. Kedves H.B. Nem sértett meg, én sajnálom,ha kellemetlen érzést keltettem Önben az írásommal. Van,hogy másképp írjuk, és másképp halljuk. Az „akaratomról már írtam, ha az elmúlik, vele én is.Javakban lehet bárki „erős, de a Hite dönti el, mire jut vele. ” amit hiszel Önmagadról, a világról, a Te hited szerint adatik Néked. Üdv.TF

  17. Vegyük a Sinn Fein példáját. Az elnevezés magyarul azt jelenti: Mi Magunk! Nos, ezek a dérék írek azzal kezdték a ténykedésüket, hogy először a saját vérükből való árulókat végezték ki. Amikor ezzel megvoltak csak akkor következtek a megszállók. De mindkét feladatot igyekeztek alaposan teljesíteni. – Nekünk is az ír példát kellene követnünk. Nekünk, Magunknak. Miért? Miértünk. Magunk és gyermekeink jövőjéért.

    1. Krasznai úr!
      Az ötlet nagyon jó – előbb-utóbb úgy is rákényszerülünk.
      H.B.

      „Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető
      képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak
      arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori
      kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a
      sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük