KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Új politikai erő Magyarországon?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Simó EndreErősödik az igény egy olyan új politikai erő iránt, amely kész vállalni, hogy megállítja az elszegényedést, és hozzáfog a több mint két évtizede mélyülő szakadék betemetéséhez gazdagok és szegények között. Közömbösnek tartják, pártként lépne-e színre, vagy választási koalícióként, inkább azt tartják lényegesnek, hogy megjelenjen végre egy épkézláb szociális orientációjú erő, és lehessen rá szavazni a következő választásokon.

Sokaknak, nagyon sokaknak elegük van már abból, hogy rendre csalatkozniuk kellett azokban, akiket megtiszteltek bizalmukkal. A kiábrándulás jelei nem csak a jelenlegi hatalommal szemben mutatkoznak, hanem elődeikkel szemben is, hiszen politikájukkal, és magatartásukkal nagyban hozzájárultak a jobboldal kétharmados parlamenti többségének létrejöttéhez, hibáikból pedig képtelenek voltak levonni a szükséges politikai tanulságot és személyi konzekvenciát.

Igény van egy új erőre, mely markánsan megkülönböztethető minden más ismert párttól, mert célja sok millió honfitársunk legalapvetőbb létszükségleteinek kielégítése. Egyikük, egy 75 éves asszony, így írt a minap: „Évek óta nem voltam nyaralni, még egy napra sem, pedig ingyen utazom. De másra nem telik. Színházban már öt éve nem voltam. Egyetlen ’dőzsölésem’, hogy megveszem a gyógyszereket és a teákat, hogy túléljem az életemet, és élelmiszert vigyek munkanélkülivé lett tanár fiamnak. Nem tudom, meddig lehet még nyomorban tartani az embereket. A kilátástalanság, az elutasítás, a látszatintézkedések, az empátia hiánya jön le felénk, szürke emberekhez a hatalomtól. Körülöttünk az emberek mind megértőek nehéz sorsunk iránt, a hatalom meg csak önmagát szereti?” Magyarországon ma több mint 40 százalékra becsülik azoknak a szavazásra jogosultaknak az arányát, akik a parlamentben helyet foglaló egyik pártra sem szavaznának a következő választáson. Nincs kizárva, hogy ennél is nagyobb a fennálló állapotokkal elégedetlenek aránya. Oly erős a passzív ellenállás a jelenlegi pártokkal szemben, amekkora csak ott lehet, ahol az emberek mindennapi életét és megélhetését érintő problémák hiába üvöltenek megoldás után, a szőnyeg alá söprik őket, mert a fő szempont nem a dolgozó jóléte, hanem a profit biztosítása. Felháborítja az embereket, hogyan szakadnak el tőlük képviselőik, amint megválasztották őket, és szegődnek olyan politikák szolgálatába, amelyek nem állnak a választók érdekében, hanem gyakran szemben állnak vele.

Társadalmi munkámban szerzett tíz éves tapasztalatom mondatja velem: ez a „szürke zóna” arra vár, hogy megjelenjen a palettán egy személyi összetételében is hitelt érdemlő, higgadt, értelmes új erő, és napirendre tűzze a politika felülvizsgálását az egyszerű ember érdekében. Hogy ne vele fizettessék meg a válság árát, hanem azokkal, akik a válságot előidézték. Azt várnák tőle, hogy terheket vegyen le a rászorulók válláról, és azoktól venne el többet, akiktől van miből. Azt akarják, hogy a létminimumot mindenki számára biztosítsák, és ne legyen többé gond, hogy mit adnak enni a gyereknek. A változás igénye a bérből és fizetésből, a nyugdíjból, a segélyből élők és a kisvállalkozók között érzékelhető a leginkább.

Hazánkban egy millióan élnek mély szegénységben, napi 500-600 Forintból. Több mint négy millióra tehető a létminimum, azaz a 88 ezer Forintnál alacsonyabb jövedelemből élők száma. További két millióan valamelyest a létminimum feletti jövedelemmel rendelkeznek ugyan, de nem sokkal többel. Vagyis a lakosság kb. 60 százaléka mindennapi megélhetési gondokkal találja szemben magát, fennmaradásáért küszködik. Minden korábbinál népesebbé vált az abszolút fizetésképtelenek serege. Azoké, akik nem csak kölcsöneiket nem tudják többé törleszteni, hanem közüzemi díjszámláikat sem tudják rendezni, mert bevételük nem fedezi a létfenntartáshoz szükséges kiadásaikat. Nagyon sokan közülük dolgoznak ugyan, de bérük és fizetésük oly alacsony, hogy nem tudnak megélni belőle. Magyarországon a rendszerváltást követően minden kormány olyan alacsony szintre szorította le a munkabéreket, hogy – sok millió ember esetében – a munkaerő egyszerű újratermelésére is elégtelenek. Kormányaink azért tették ezt, hogy olcsó munkaerővel csábítsák ide a tőkét, nagyobb hasznot biztosítva neki másoknál. Ennek árát fizetjük népességünk 23 százalékának (2,3 millió ember) alultápláltságával, sok tízezer gyermek éhezésével, százezrek a nyomorával. Foglalkoztatási rátánk egyike a legalacsonyabbaknak az Európai Unióban, az egy millió új munkahely fideszes ígérete pedig már csak halvány emlék.

Társadalmi állapotainkra jellemzően az alkotmány helyébe lépett Alapszerződés még a munkához való jogot sem ismeri el, viszont kiiktatták belőle a szociális biztonsághoz, így a társadalombiztosításhoz való jogot, a lakhatási jogot pedig annak dacára sem iktatták törvénybe, hogy még a kormánybarát keresztény-szociális körök is követelték, velünk együtt. Mélyülő társadalmi egyenlőtlenségnek lehetünk tanúi: hazánkban a jövedelemkülönbség meglepő hasonlóságot mutat a nagyvilágéval: a leggazdagabbak 1 százaléka akkora jövedelemmel rendelkezik, mint a világnépesség 57 százaléka együttvéve. A deklasszálódás és az elszegényedés kísérő jelensége az otthonvesztés, az évről-évre arató tömeges fagyhalál, és a szaporodó öngyilkosságok. A kialakult helyzetért mindenkit felelősség terhel, aki a mögöttünk álló 23 évben az országot irányította. Még akkor is, ha az életellenes tendenciák különösen 2010 óta váltak szembeötlővé sokgyermekes családok, terhes kismamák, magatehetetlen rokkantak, végelgyengülésben szenvedő öregek kilakoltatásával, sok-sok embertársunk öngyilkosságba kergetésével, a fizikai lét fenntartásához szükséges szolgáltatások kikapcsolásával, mint amilyen legutóbb Ózdon történt az ivóvíz elzárásával.

De az új erő iránti igény nem csak anyagi természetű, hanem mélyen gyökerező etikai-lélektani forrásból is táplálkozik: az emberek ragaszkodnak olyan erkölcsi értékekhez, mint amilyen a becsületesség, a tisztakezűség, az őszinteség, a korrektség, az önzetlenség, a felelősségtudat, a tisztelet, a szolidaritás a gyengébbel, az emberiesség, az igazság-szeretet. Megannyi érték, melynek szinte teljesen nyoma veszett az elmúlt két évtized politikai gyakorlatában. Tapasztalható, hogy az emberek olyan új pártra gondolnak, amely nem csak bírál másokat, hanem képes a jót is meglátni mások politikájában, egyes intézkedéseiben. Mert hiszen nem minden rossz, és eleve elítélendő abban, amit a másik tesz – állítják. Elegük van a sárdobálásból. Olyanokat akarnak, akik nem mások lejáratásával akarnak politikai fegyvert kovácsolni maguknak, hanem az emberhez méltó megélhetésért való tenni akarás vezérli őket. Megőrizni, ami jó, s meghaladni, ami nem az – akarják. Politikai szolgálókészséget várnak el.

Véleményük szerint bizton számíthatna népi támogatásra, aki demokráciában és szabadságban akarna érvényt szerezni az élethez és az emberhez méltó megélhetéshez való jognak, magyarkodás helyett pedig felvállalná a nemzeti progresszió humanista eszméjét, hogy elhárítsa nemzeti fejlődésünk útjából az ország félgyarmati státuszából fakadó akadályt. Vajon volna-e politikai készség az új erő iránti népi igény kielégítésére? Arra, hogy egy politikai közösség összefogjon, és lépjen? A Magyar Szociális Fórum úgy látja, hogy volna, és másokkal összefogva politikai rangra kellene emelnie az emberi és a társadalmi jogok érvényre juttatásáért vívott tíz éves küzdelmét. A civil munkának korlátot szab az intézményi rendszer, labdába rúgni csak a parlamentben lehet, ott is kellő erő birtokában. Úgy látjuk, és másokat is arra biztatunk, hogy bátran vállalnunk kellene a megmérettetést egy olyan választási-összefogás, vagy párt keretében, amelynek fő célja az elosztási viszonyok módosítása volna a munkából élők javára.

Szociális irányú rendszerkorrekciót akarunk. Olyant, amelyre az országgyűlésben jelenleg képviselt pártok egyike sem hajlandó. Véget kell vetni az emberi és társadalmi leépülésnek, vissza kell helyezni jogaiba az értékteremtő embert, perspektívát kell feltárni a fiataloknak. Ennek egyik legfontosabb eszköze a megélhetéshez szükséges garantált alapjövedelem bevezetése lehetne Magyarországon. Ennek érdekében csatlakoztunk az Európai Unió polgári kezdeményezéséhez is, melyről a Népszabadság 2013. július 26-i számában már szó esett.

Az új erő iránti igény nyilvánvaló, de a közös politikai hívó szó még várat magára. Remélem, nem sokáig! Szeretnénk, ha ez a sokak által igényelt új erő mielőbb megszületnék, és vállalkozna is arra, amire mások nem akarnak.

Simó Endre újságíró, a Magyar Szociális Fórum alapítója

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

14 thoughts on “Új politikai erő Magyarországon?

  1. Ez a „létminimumot biztosítsanak mindenkinek” nagyon egybecseng Szilinek tett minapi kijelentésével, miszerint az államnak a csecsemőtől az aggastyánig mindenkinek kellene fizetni valami csekély összeget, ami nem segély lenne, hanem alapvető jog az emberi méltósághoz. Csak azt nem tudom, hogy az előbb említett személynek miért nem akkor jutott ez eszébe, amikor hatalmon voltak – sajnos elég sokáig.
    Anna

  2. Hát igen, már Petőfi is megírta, hogy a cél, hogy a bőség kosarából mindenki egyformán vehet- De ez már 2000 éve nem sikerül.. Ez egy új kommunista párt lesz? Ilyet már ismerünk !!!

    Szakál János

  3. „Szociális irányú rendszerkorrekciót akarunk. Olyant, amelyre az országgyűlésben jelenleg képviselt pártok egyike sem hajlandó.” – Ez tévedés, még ha az elképzelésekkel egyet is értek, bár nincs közöttük olyan, ami ne lenne benne a Jobbik programjában. A jelenlegi hatalom a Fidesz 2/3-os cionista irányítású diktatúra, és az általa létrehozott feltételrendszer alapján, változást a cikkíró elképzeléseinek, és a Jobbik programjának megfelelően, csak úgy érhetünk el, HA 2014-BEN A JOBBIKOT TESSZÜK SZAVAZATAINKKAL KORMÁNYRA!

    Keszthelyi Ferenc

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  4. A pártok az árokásás és a pénz-síbolás eszközei és lehetőségei.
    Az ezekben résztvevő emberek túlnyomó többségét nem is érdekli más, mint saját érvényesülése. Az ország sorsa egyiket sem foglalkoztatja, max. a hazudozás szintjéig.
    Magyarországban, nemzetben és nemzeti érdekekben kell gondolkodni. Aki ezt teszi az lesz a „befutó”. A külföldről pénzelt gyarmatosítást és pénzszivattyút működtető „magyar” politikusokból elég volt! Ezek nem Magyarország pártjai!
    Az elmúlt két évtized magáért beszél!
    Nagy Péter

  5. „Új politikai erő Magyarországon?”
    …ha az az új politikai erő is zsidó lesz akkor köszönjük nem kérünk belőle.
    H.B.

  6. Nem kell ide semmilyen politikai erő. A politika juttatott ide minket, ennek ellenére egyeseknek még mindig egy újabb politikai erőért sír a szájuk. Az emberek olyan mérhetetlenül buták, hogy meg is érdemlik a sorsukat, Ide vezetők kellenek, akik szolgálnak, akiknek nincs mentelmi joguk, és akik vagyonukkal és életükkel felelnek a meghozott vagy meg nem hozott döntésekért. Nem kellenek pártok, csak egyéni képviselők, akik meghatározott idő óta ugyanazon a településen kell lakjanak, ahhoz, hogy választhatók legyenek. Ne pártok döntsék el, és ne bankárok, hogy ki indulhat, hanem az emberek válasszanak maguk közül megbízottat.

    Amíg alapvető fogalmakat nem tisztáznak, addig hová akarnak újabb politikai erőt. A politika a korrupcióra, a lopásra, sikkasztásra épül.

    LaPD

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  7. Már csak az a kérdés, hogy ezt a mindenkinek, a csecsemőtől az aggastyánig járó alapjövedelmet ki keresi meg ? Kinek az adójából fizetnék ? És milyen új adónemeket kellene ehhez bevezetni ?! Mert ez havi rendszerességgel jelentkező óriási plussz pénzelvonást jelentene az amúgy is végletekig eladósodott országnak, kiürült államkincstárnak ! Kinek a bőrét akarják még jobban lenyúzni azért, hogy az eddig sem igyekvő, munka nélkül eddig is az emberek nyakán élősködő, dologtalan léhűtők még többhöz jussanak ?! Mert ennek a lázálomnak a fedezetét csak a társadalom újabb és újabb megsarcolásával lehet megteremteni. Ne azon igyekezzenek, hogy az egyre kevesebb,még dolgozó embertől még egyre és egyre többet vegyenek el, ezt megteszi amúgy is a kormány teljes erőbedobással. Ne pénzt adjanak annak, aki amúgy sem tesz a társadalomért semmit, hanem munkát ! Mert ha csak pénzt öntenek rájuk, akkor még jobban úgy döntenek, ez jár nekik, és dolgozzanak a hülyék. Mert ez folyik évtizede, és látható az eredmény. Aki ezt az elmebeteg ötletet kitalálta,hogy járjon alanyi jogon pénz mindenkinek az adófizetők keservesen befizetett adójából, az nem normális ! A magyarok Istene mentse meg Hazánkat attól, hogy ilyen, még a jelenleginél is agyamentebb ötletekkel előálló emberek valaha is hatalomhoz jussanak, mert ez az ország végét jelentené !

    Horti István

    1. Tisztelt Horti István,

      márpedig jól figyeljen, mert vagy ez a jövő…vagy ami a szírekkel, irakiakkal történik, stb. Elértük azt a szintet, hogy a világgazdaság akkor lesz egyensúlyban, ha minden öt emberből 1 lesz csak alkalmazva. A technológia fejlődése a foglalkoztatás ellen szól. Az emberiség 20%-a tudja és fogja megtermelni a fogyasztásra való javakat, a maradék 80% állástalan lesz, borzasztó nagy gondjai lesznek. És legyünk hálásak, ha a mocskos háttérhatalom úgy gondolja, hogy ad ennek a 80%-nak valami havi segélyt és tessék életük végéig a tévét nézni, és zabálni a génmódosított szart, stb., vagy úgy döntenek, hogy még ezzel sem akarnak bajlódni, és akkor megjelenik náluk is az a bankárok által létrehozott és fenntartott Al-Kaida, meg egyéb terror szervezetek.

      És hogy honnan a pénz? Ez naiv kérdés volt, minthogy ők állítják elő a pénzt, akkor és annyit amikor akarnak. A könyvelés meg költségvetés meg hasonló huncutságok csak illúzió, amivel a hétköznapi embert etetik.

      LaPD

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  8. Mikor jön már el az a cél egy új politikai erővel, hogy a bőség kosarát először mindenkinek és arányosan fel kell tölteni?
    Ha lesz ilyen, biztosan rájuk szavazok.

    Kivenni belőle a bolond is tud! T. István.

  9. Horti úrral értenék egyet, hozzá téve, hogy az ózdi vízkorlátozási szándékot nem kéne belekeverni.
    Laci

  10. Olyan pártra van szükség, amelyik alulról építkezik, demokratikus és nem liberális alapon álló gazdasági modelben gondolkodik.. Sajnos ilyen egy sincs…

    Nagy Sándor

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  11. A ‘módszerváltás’ utáni pártoknál az a probléma, hogy a szálakat ugyanaz a nemzetközi nagytőke mozgatja. Nem kérünk már sem a szocializmus, sem a kapitalizmus eszméjéből.
    A parlamenti választásokon csak pártok indulhatnak. A Fidesz-KDNP lesöpörte a kétkamarás parlament megvalósítását is. Nem igazán értem, a Simó Endre-féle javaslat mennyivel ér többet, mint a Jobbik elgondolásai?/ Csak úgy mellesleg: a Jobbik sem pártként, hanem mozgalomként indult, de csak pártként indulhatott a választásokon!/ A civil szervezetek közül csak azt mutogatják a tévékben, akik a kormány szekerét tolják. Gyanítom, ez a Szociális Fórum is csak ‘parasztvakítás’. A Lánchídon , a Gyurcsány-féle fórumon megjelenő tömeget meg lehet ezzel a szöveggel téveszteni.
    Én úgy gondolom az élet értelme a munka. Valamit teremteni, az örömet okoz az embernek. Aki nem csinál semmit, netán semmi értékeset, az életének sincs értelme. A mai világ ‘fonáksága’, hogy a semmittevők tesznek zsebre hatalmas összegeket, élnek luxusban, miközben a dolgozók nyomorognak. Az igaz, hogy érték nélküli papírokat nyomtatnak manapság azok, akik megszerezték hozzá a jogot, de hiszem, nem lesz ez mindig így. Ma már akkorára nőtt a jövedelmek közötti különbség, hogy egyszer ennek a mérlegnek fel kell borulnia. A megoldás nem 80 %(LaPD szerinti) munkanélküliben rejlik, hanem az értéket teremtő munkában.
    TÉva

  12. Minden népnek olyan vezetője van amilyent megérdemel. Ha mégis eltűri, hogy gazemberek vezessék, ott a néppel van baj.Nem síránkozni kell, hanem tenni! Laci bácsi.

  13. Üdv.

    Viszont valami nagyon fontosat nem szabad elfelejteni;
    Azt, hogy épp most hoztak létre egy olyan alkotmányt, melyik semmilyen körülmények között nem maradhat fenn. Viszont jöhet bárki, még a jobbik is, ha ez az alkotmány magad, akkor ugyanúgy marad a pengeélen táncolás, és a kisemberek biztonságának teljes hiánya. Most, hogy végül nincs TB, se nyugdíj, ez belekerült. Ha a jobbik jön, és vezetni is fog, akkor ezzel mit tud kezdeni? Jönnek majd a magyarázatok, hogy ezzel nincs mit kezdeni, és el kell fogani. Akkor majd újabb évek telnek el így, és amikor már ezt a $zart is megszokta a nép, akkor jön majd a mégrosszabb. És így tovább, és így tovább.

    A jelenlegi helyzetről pedig csak annyit, hogy kétféle kiút van kiszorítva, és megtervezve a hatalmi posztokon lévők által.
    Az egyik a forradalom, vagy felkelés, a másik a katonai megszállás.
    Most van magyarország a krízis időszakában. Ezt csak a fentebb említett módokon lehet befejezni.

    2006-ból megtanúlhattuk, hogy ha erőszakos forradalomba kezd a nép, akkor erőszakkal, ismeretlen (vagy épp izraeli) katonai erőkkel – természetesen előre felkészülve – jönnek, és szétverik.

    Az egyetlen dolog, amivel nem tudnak mit kezdeni, az a békés, de végletekig békén forradalom, ahol az egész ország kar-karöltve megy, és kitessékel mindenkit a parlamentből, és az alapoktól kezdi. Ebben szinte szerencsének is mondható, hogy jelenleg ilyen kicsi magyarország. Viszont nagyon nagy előkészület és egyetértés kellene hozzá.

    A katonai megszállásos végkimenetelt meg nem kell bemutatnom. Persze nem véletlenül az izraeli katonaság jönne ide, akik már itt vannak, és hősként fenntartanák egy ország rendjét. A miénkét. Tök véletlen hogy évek óta zajlik a „visszatelepülés” magyarországra, és hogy „egy hitközösség (zsidó hitközösség) költözik vissza egy országba”. Fel lehet készülni, hogy a helyi zsinagógák újra zsinagógaként fognak funkcionálni. Lehet hogy most múzeum, de nemsokára újra zsinagóga lesz.

    Szóval egy katonai megszállásos végkimenetel esetén nyugodtan lehet rá számítani, hogy az ENSZ, és egyéb magyarországgal kapcsolatos szervezetek a fülük botját sem fogják mozdítani.

    Politikai téren pedig jelenleg a hatalomátmentéshez keresnek utódpártot. Nem jött össze DK, se az MSZP, se Bajnainak nem jött össze a pártosdi, de még az új feltörekvő Kásler Árpád sem tudta annyira hülyére venni a magyar népet, hogy támogatása lehessen belőle, és párttal bejusson.

    Mivel már csak egy kevés idő van a Fidesz-KDMP pusztításból, ezért én azt mondom, várjuk ki a végét – vajon sikerül-e összehazudni egy új pártot, vagy megint valami orbitális csalással fognak újabb négy évet elrendezni maguknak.

    Üdv. T

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük