KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Új párt a politikai palettán – Szociális Unió Pártja

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az utóbbi két évben több kezdeményezés is elindult, főleg a választások miatt, hogy új párt-konfigurációkat hozzanak létre, továbbá a már meglévő pártok háza táján is néhány jelentős változás következett be – elsősorban azoknál, amelyek a legutóbbi választások előtt felbomlottak vagy jelentős átalakuláson mentek keresztül.

Ezek a kezdeményezések általában zátonyra futottak. A parlamentbe bejutott pártok vergődnek, igazából még egyik sem találta meg saját arculatát vagy azt nem tudta átvinni a közvélemény irányába.

Új színt jelenthet elsősorban a baloldalon a volt házelnök asszony által alapított Szociális Unió Pártja. Szili Katalin elnök asszony a jelek szerint kellő időben indította el kezdeményezését. A választási vereség után az MSZP képtelen magára találni. A párt több tónusúvá vált, az eddig működő tagozatok mind önálló belső politikát próbálnak érvényesíteni, nincs senki, aki a párt belső fegyelmét meg tudná erősíteni és a meglevő káoszon úrrá tudna lenni…Némi halvány erősödés ugyan jelentkezik az MSZP-nél, de ez tényleg csak a statisztikai hibahatáron belüli. Tagsága elöregedett és Mesterházy Attila a karizmát még csak most tanulja. A baloldalon a kiábrándult, de még baloldali érzelmű szavazók aránya 35-40% közé tehető.

Ezért a nem kis táborért veheti fel a versenyt a Szociális Unió Pártja. Szili Katalin rendkívül rutinos politikus. Gyakorlatilag már a politikai hierarchia minden posztján szolgált. Sokáig a politikai mutatók élmezőnyébe tartozott, a népszerűsége még töretlen. Érdekes lehet, hogy milyen gyorsan tudja kihasználni a részére jelen pillanatban fenn álló kedvező politikai környeztet. A baloldali szavazók és a bizonytalanok csak bolyonganak, igazán szeretnék már kinyilvánítani akaratukat, de a széteső MSZP mellett erre nem igazán van lehetőségük.

További kedvező környezetet jelent az új párt részére a mostani társadalmi környezet. A válság hatására több mint 1 millió ember lakhatása van veszélyben, a lakosság eladósodottsága az egeket verdesi, több mint 3 millió ember lassan lecsúszik a létminimum alá és már a középosztály sem érezheti magát biztonságban. Milyen válaszokat tud erre adni Szili elnök asszony? Kellő szakmai intézkedésekkel a Párt elindulhat a politikai ranglétrán.

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

Eddig még aránylag kevés információnk van a Szociális Unió Pártjáról, programjai kevésbé ismertek, és eddig legfeljebb néhány hír erejéig jelent meg a médiában. Itt is csak szűk területeken, elsősorban az alkotmányozással kapcsolatos információk jelentettek feltűnést. A baloldalon kevés az az irányításra is képes személy, akit a politikai csatározások még nem amortizáltak le. Az elnök asszony komoly tapasztalatokat szerzett az önkormányzati munkával kapcsolatban is. Minél előbb várjuk tőle ezt a szektort is érintő elképzeléseit. Lapunk ezeket az információkat is hamarosan be fogja szerezni.

Sok múlik a Szociális Unió gyorsaságán, hiszen egyelőre nincsenek még a figyelem középpontjában és a választók gyorsan felejtenek.

Kíváncsian várjuk mit tesz le az asztalra az elnök asszony.

Kovács László

www.profipolgarmeter.hu

főszerkesztő

Forrás: Polgármesterek és Önkormányzatok Szakmai Lapja

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Új párt a politikai palettán – Szociális Unió Pártja

  1. Bravó! Majd a teljes és részletes, fillérre menő elszámoltatások után kell megnézni, hogy ki maradhat a politikai palettán, mert ezek a bolsevik-liberális-zsidó csicska rohadékok minden fortélyt bevetnek a globális hatalmuk megtartására, fenntartására, lopott vagyonuk megtartására. Szilinek is kinéz pár életfogytiglani, és ha már így ajnározzák, vajon mire számíthat a többi féreg, Gyurcsánytól kezdve, Orbánig, és ezek sleppjei.

  2. Nehogy már „Istent” csináljunk a félkarú rablóból! Amíg ment az msz(m)p szekere az égvilágon semmi baja nem volt a pártjával! Az hogy a gyúrcsótány csinálhatta az ámokfutását az ő szavazatán múlott, a helyén és értékén kell kezelni a szörnyet! Most is csak akkor lépett amikor már megvolt a képviselői mandátuma az mszp által akkor világosodott meg! Semmivel se különb a többi msz(m)p-s patkánytól!

  3. Na tessék…..
    Egy pillanatra azt hittem, hogy a párttárs a cikkíró.
    No lám csak, látszólag a civil szövetség kíváncsi erre a szili-féle kezdeményezésre. Hát ja: kell egy baloldali párt, kell mint egy falat kenyér.
    Addig nem is lesz itt demokrácia, jólét, tisztesség, szabadság, amíg nem hozza össze valaki ezt a pártot. Hiába, be kell látnom: olyan emberre van szükség ebben a harcban, aki kettőt üt, egyet nyal: Szili Katalin ilyen. Baloldali.
    „További kedvező környezetet jelent az új párt részére a mostani társadalmi környezet. A válság hatására több mint 1 millió ember lakhatása van veszélyben, a lakosság eladósodottsága az egeket verdesi, több mint 3 millió ember lassan lecsúszik a létminimum alá és már a középosztály sem érezheti magát biztonságban. ”
    És ehhez Szilinek semmi köze nem volt, nem bizony, huncut, aki mást mond.
    Előidézni a bajt, aztán pártprogramot neki: ezért van szükség a baloldalra. Folyamatosan. Mióta is?
    Un-do-rí-tó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Kedves HK!
    Ilyenek a bolsevik-liberálisok. Ideje megismerni őket, hogy tudjuk, kit kell nagy ívben elkerülni.
    Romba döntik az országot, azután úgy tesznek, mint ha nekik semmi közük nem lenne az egészhez, és előjönnek a nagy megmentő szerepében.
    Valóban undorító!
    Üdv.: Híradmin

  4. Nagyváradon az Erdéyi Magyar Ifjaktól-től már rég megkapta azt, amit igazából érdemelt: egy gőzölgő rózsacsokrot: „Érezze magát úgy, mint mi 2004.dec.5.-e után, amikor az Ön hőn szeretett kormányfője leforrázott minket”.
    Ha pedig a sérült embereket elfogadja, ne legyen már kétszínű és neveletelen, vegye ki balkezét a zsebéből, esetleg húzzon rá egy vékony kesztyűt, hisz Jelcin még az asztalra is kirakta szabadon.

  5. Szerintem már régen meg tervezték, hogy mikor kell a csapatból kilépni és mikor kell elindulni egy új csapattal. A macskámat se bíznám se rá se a többi, 65 +1,5 éve itt lebzselő disznóra.

  6. Szevasztok!
    Gyerekek – ha nem lesz világvége – már pedig nem lesz – a jövő útja a búza és az iható víz – az olajalapú társadalom megfog szűnni – rövidesen – a magyar tudás tudja a következőt – és ne írjatok rémisztőeket, hogy nincs alternatíva – mert van – csak a GÁNCSOSKODÓKAT kell helyére tennünk…
    Kik azok? – Azok akik pártban gondolkodnak – értsd meg – TELJESEN EGYÉRTELMŰVÉ VÁLT, hogy működőképtelen – HÁT NEM ÉRZED?
    Mindenhol van az elnyomó és az elnyomott – ez fog megváltozni – ha úgy gondolkozol, maradjunk csak MOST a magyaroknál, de mindegyik népre jellemző – VAN MAGYAR ÉS VAN MAGYAR ELLENES! ÉRTHETŐ? MÁS NE LEGYEN!
    NINCS SE JOBB MAGYAR – SE BAL MAGYAR SE FÜGGETLEN MAGYAR – SE… STB. MAGYAR!
    Ha majd így gondolkodol – rá döbbensz, hogy a megoldás is egyszerű –
    Eddig jó irányban, TEMPÓSAN mennek a dolgok –
    MUNKÁSOK – PARASZTOK – NYUGDÍJASOK – DIÁKOK – ÉS MÁRA KIALAKULÓ ÉRTELMISÉGIEK / a milliárdos és milliomos kisztitkárok TÁRSASÁGA és csoportosulásai felejtődjenek el MOSOTT AGYÚ OKOSOK – GYŰJTŐ NÉVEN ALATT/
    MOST hozzátok szólok!
    Soha ne feledjétek a jelenlegi kiharcolt munkás, paraszt, értelmiségi
    kiváltságokért – elődeink a vérüket áldozták – nagyapáink – nagy anyáink sokat gürcöltek éheztek , és ÉPÍTETTEK nadrágszíjat szorítottak – HOGY NEKÜNK JOBB LEGYEN!
    MOST a hatalom bitorló BAGÁZS egy tollvonással úgy mind hazánkat is elakarják venni.. EZT EGYSZERŰEN NEM ENGEDHETJÜK MEG. MIÉRT? Mit fognak szólni gyermekeink – unokáink majdan a jövőben – beszari szarházi gyáva alakok voltunk – féltünk – de mitől könyörgöm, hát nem látjátok – hogy átvitt értelemben közvetetten pusztítani akarnak bennünk – ÉBREDJ ÉS FOGD MÁR FÖL nagyon kérlek…
    KEZDETBEN CSAK ÉLNI AKARJ – NEM KELL NEKÜNK SENKI SEGÍTSÉGE HATÁRAINKON BELÜL HAZÁNK A KÁRPÁTMEDENCÉBEN MEGTUDUNK ÉLNI ÖNERŐBŐL – EHHEZ CSAK AZ KELL – HOGY A BENNE ÉLŐ NÉPEKKEL KÖSS BARÁTSÁGOT – AZOKNAK IS ÉRDEKÜK LESZ – HA TÚL AKARNAK ÉLNI – EZT KELL VELÜK MEGÉRTETNI…
    Sokat írhatnám – meg már sokszor leírtam – írd be a kugliba, hogy kiss lászló spartakusz – vagy már nem félek – vagy spártáéskus vagy stb… írásaimat ott megtalálod –
    Matild ezeket nem írta le – csak érzi a veszélyt – SOKAN ÉRZIK MÁR –
    MERT AMINEK BE KELL KÖVETKEZNIE AZ BE IS FOG KÖVETKEZNI – a logika szerint is meg mindenhogy is…
    szeretettel: id Kiss László
    utóirat:
    Miért fog megszűnni az olajalapú társadalom? Azért mert az a spejz ahonnét csak kihozod az üveg befőttet, de nem teszel bele, előbb utóbb elfogy – AZ OLAJ IS… Ezért , hogy fenn tudja még tartani mocskos társadalmát – a spejzba hordja vissza a lekváros befőttet – magyarul az embertömegek elől az élelmet – mert belőle OLAJAT CSINÁL! Ha hagyod – úgy jársz mint régen azok a társadalmak akik – amik megszűntek – kihaltak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük