KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Új 1956, jöjj el!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
"A média agymosó és elhülyítő hatásának következtében tehát a ma uralkodó világelit azt tesz a modern rabszolgákkal, amit akar."

Nyilvánvalóan evidenciának számít valamennyiünknek széles e hazában, hogy a címben megfogalmazott állítás jámbor óhaj csupán, de miként az közismert grammatikai törvény, nyelvünkben az óhajtó mondat végén is felkiáltó jel áll. S bizony, Magyarország számára ma valóban létkérdés, hogy lesz -e új szabadságharc, amelynek eredményeként megszabadulhatna külföldi rabszolgatartóitól és azok hazai lakájaitól, vagy nem, s akkor vegetálhatunk továbbra is a perspektívátlan, gyarmati létforma börtönrácsai között.

A történelem során – témánkhoz igazítva, némileg egyszerűsítve a kérdést – alapvetően kétfajta elitet különböztethetünk meg. Az első – hosszú távon gondolkodó vagy egyszerűen a társadalmi földrengést elkerülni kívánó – realista típusra az volt a jellemző, hogy az alávetettek kifosztását a józan ész diktálta határok közé szorította, hiszen tudatában volt annak, hogy amennyiben alattvalóit a teljes egzisztenciális és lélektani ellehetetlenülés állapotába juttatja, annak egyhamar forradalom, parasztfelkelés, illetve polgárháború lesz a következménye. S ennélfogva saját uralmát, sőt akár puszta biológiai létét is veszélyeztetheti. S valóban, számos alkalommal a múlt során, a mértéktartást veszített elit ellen ilyen jellegű, erőszakos fellépések rendre megtörténtek. A másik kategóriába sorolható, felelőtlen, hedonista típusú elit ellenben sem erkölcsi, sem politikai értelemben sem volt képes önmérsékletet tanúsítva államférfiak bölcs grémiumaként vagy pusztán reálpolitikusként tevékenykedni, kapzsiságának, aranyborjú-imádatának, pénz utáni sóvárgásának nem tudott határt szabni, s ez a történelem során általában tragikus, véres politikai következményekkel járt.

Esetünkben vegyük példaként a Kádár-korszakot, valamint az 1990-es impériumváltás (ti. az történt, hogy a szovjet birodalom járszalagjáról áttettek bennünket az euroatlanti birodaloméra, a kifosztás brutalitása és intenzitása pedig tovább erősödött) utáni időszak szociológiai és politikai fejleményeinek fő trendjét.

Kádár az 1956. évi antibolsevista szabadságharc történelmünkben példa nélkül álló megtorlása után 1963-tól úgy látta, hogy a kommunisták hatalmának a stabilizálását szolgálja  az, ha a Rákosi-rendszer nyomorúságos, pária létre emlékeztető viszonyai után ad valamit a népnek. S 1956 megismétlődésétől rettegve ezt meg is tette. (Lám, Egyiptomban is kiderült most, az erőszakos utcai demonstrációk hatására, hogy mégis van pénz a 15 százalékos bér- és nyugdíjemelésre). Így az 1970-es és a ‘ 80-as években a magyar társadalom egy ún. kispolgárosodási folyamaton ment keresztül, ami kétségtelenül nagy előrelépés volt az 1950-es évek általános pauperizációjához és nincstelenségéhez képest, ám szánalmasan kisszerű az akkori nyugat-európai, fogyasztói társadalmak általános jólétéhez viszonyítva. A Kádár-korszakban a kisebb értékű magántulajdon léte már nem számított a kommunizmus alapeszméjével ab ovo összeegyeztethetetlen, ördögtől való gondolatnak, az autó, hétvégi ház, kisebb magángazdaság, nyugati utazások – persze megfelelő kontroll alatt tartva – összeegyeztethetőek voltak a „létező szocializmus” napi politikai gyakorlatával. S valóban, Kádárnak diktátorsága idején soha nem kellett a fegyveres nemzeti felkelés „veszélyével” szembenéznie többé.

1990-től új időszámítás kezdődött magyarországi belpolitikában. A Napkirály, XIV. Lajos egyik miniszterének –  Saint-Simon herceg  Emlékirataiban idézett –  bon mot-jával, mindössze annyi történt, hogy „a cégért átfestették, de a kocsma ugyanaz maradt”. Csupán nagyhatalmi tereprendezés következett be az Európa végvidékének tekintett provinciákban, amely végzetes hatást gyakorolt az ország további jövőjére. A nemzeti tragédiát súlyosbította, hogy a világpolitikai paradigmaváltás egybeesett a tömegkommunikáció, illetve az informatika soha addig nem látott forradalmával, amelynek a világtörténelemben alighanem olyan korszakfordító szerepe van, miként volt a Watt-féle univerzális gőzgép megalkotásával a 18. század végén elindított első ipari forradalomnak. Méltán és joggal állítják politológusok és más szakértők, hogy a média – a klasszikus, Montesquieu-i felosztást alapul véve, miszerint az államban önálló törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom létezik – negyedik hatalmi ággá vált korunkban. Fontosságát és a társadalomra kifejtett manipulációs lehetőségeit és hatását tekintve azonban aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy valójában a média az első számú hatalmi tényező a világot irányító háttérhatalom (Bilderberg-csoport, szabadkőművesség és egyéb titkos vagy álcázott csoportok) kezében. Azt csupán az elsőáldozó bakfisok naivitásával és tisztaságával szemlélődő idealisták hiszik, hogy korunk ún. parlamentáris demokráciáiban a nép dönt a saját sorsáról egy politikai közösség keretein belül. Miként azt a jeles civilizációtörténész, Oswald Spengler megírta A Nyugat alkonya című profetikus művében 1919-ben, a modern tömegpártok kizárólag egy szűk, belső hatalmi klikk érdekeit szolgálják, legyenek akár kormányon, akár ellenzékben, s pozíciójuk fenntartása érdekében hipnotizálják a közvéleményt.

A jelenkori technológiai forradalom által tehát a mai elit előtt soha a történelemben korábban nem látott út és lehetőség nyílt meg a társadalom totális kifosztásának valóra váltására. Hiszen csupán a médiumokat kell megfelelő hatalomtechnikai rafinériával felhasználnia, illetve működtetnie, hogy a forradalmak és a népfelkelések nyomasztó perspektívájától véglegesen megszabaduljon. Valójában arról van szó, hogy a népesség (korunkban már nincs a szó klasszikus értelmében vett  nemzet, nincsenek hivatásrendek, nincs szolidaritás és empátia), s benne az egyes ember mentális leépülésével, gondolkodási képességének és történelmi emlékezetének elveszítésével a zsarnoki uralommal szembeni önvédelemre, ellenállásra és saját jövőjének – legalább részbeni – alakítására is képtelenné vált. A média által közvetített üzenetek hatásának köszönhetően olyan virtuális világ celebjeinek és hullócsillagainak a sorsa foglalkoztatja, akiknek az életéhez semmi köze nincsen. A saját mindennapi létét érintő problémákkal, közügyekkel szemben pedig teljesen közönyössé vált. Szellemi immunrendszere leépülésével és kikapcsolásával teljesen védtelen a globális uzsorástőke ellene irányuló kifosztási törekvéseivel szemben. A kreténebbnél kreténebb reklámok, hirdetések és vásárlási-hitelezési akciók rabja, ezek motiválják minden cselekedetét. Ekképp lehetett például milliókat annak az aljas rablásnak a halálcsapdájába beleterelni, amit politikailag korrekt nyelvezeten imígyen eufemizálnak: devizaalapú hitelezés. A média agymosó és elhülyítő hatásának következtében tehát a ma uralkodó világelit azt tesz a modern rabszolgákkal, amit akar, azok nem fognak tűrhetetlen sorsuk miatti elkeseredésükben fellázadni és fegyvert ragadni. Korábbi történelmi korszakokban a parasztok és kézművesek ilyen mérvű, embertelen megnyomorítása elképzelhetetlen volt, mint napjainkban. Sokkal kevesebbért kaszaélre vagy lámpavasra húzták a tönkretételükön mesterkedő vezetőiket. Egy gondolkodásában és mentalitásában sterillé, szürkévé, rabbá és butává tett társadalomban már nem kell többé elementáris erejű vulkánkitöréstől tartania az elitnek. Mélységesen igazak és megszívlelendőek Hamvas Béla több, mint egy fél évszázaddal ezelőtt írott intelmei:

„A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed, és hatalmasabb, nagyobb számú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegénység, a munka, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást, és a tudatos gondolkozót, s ezzel a tudatlanság óceánjába merül. Így válik csőcselékké, söpredékké, züllik és oszlik fel”.

S lám, ez a szörnyű kor elérkezett. Nem vagyunk naivak, ezért pusztán már csak a remény alig pislákoló lángocskájának fénye mellett írjuk, hogy a magyarság talán még  felébred jelenlegi tetszhalotti állapotából, s megmutatja a világnak, hogy képes még valami világrengetően fennkölt, heroikus cselekedetre, hogy ismét önmaga ura lehessen. Miként tette azt 1956 dicsőséges októberének napjaiban.

Lipusz Zsolt

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Új 1956, jöjj el!

  1. Ma már Magyarország csak egy kvázi, látszat ország.
    Itt már minden, egy nemzet életbentartásához fontos dolog idegenek kezében van.
    Egy esetleges lázadás még elképzelhető a kifosztóink ellen, de FORRADALOM az más soha.
    Érdekes a példakép, amit a szerző ír: „az 1956. évi antibolsevista szabadságharc történelmünkben példa nélkül álló megtorlása”.
    Szeretném csak az olvasó figyelmébe ajánlani, hogy az utóbbi 20 év alatt hány ember vált e leghamisabb rendszerváltás áldozatává, igaz önkezével vetve véget életének, és nem fogta hóhér a kötelét.
    Ha valakit érdekelne a téma, számolja már meg, az így a megélhetése elrablásával halálba menekülő embertársaink számát az utóbbi 20 évben. Lehet, hogy megdöbbenve tapasztalná, hogy többen lennének, mint akit a Kádár-renszerben halálra ítéltek.

  2. Kitűnő írás!
    Tiszta, tárgyilagos gondolatmenet, melyhez nincs mit hozzátenni. (Talán ezért nem érkezett még egyetlen komment sem?)
    Ezen a színvonalon, és erről az alapról kiindulva kell/ene sorskérdéseinkről beszélni, írni.
    A diagnózis világos, a gyógymód is rendelkezésre áll, mégis csaknem reménytelen erőlködés visszahozni a mesterséges kómából azt a „kétharmadot”, amely nem képes és nem is akar tovább látni a „vacsoracsatánál” és a TESCO akcióknál. A Hamvas idézet aktualitása hátborzongató. Irkálhatnak itt (és akárhol) nagytudású, tisztánlátó igaz magyarok őstörténetről, nemzeti küldetésről, Szentkoronáról és végromlásról bármit, az csak egy szűk „egyötöd” belterjes álmodozása marad csupán, azzal a keserű vígasztaló tudattal, hogy az igazság akkor is az ő birtokukban van. Hiszen, ha semmi mást nem olvasna el az a hatalom, melynek a megoldás lehetősége (és kötelessége) a kezében van, csak a mai „Lipusz-diagnózist” és a tegnapi „Bene-terápiát”, abból is tudnia kellene, hogy mi a teendője. (Persze tudja is, csak a „központból” más direkciók jönnek, s azokat kell végrehajtani.)
    De, ha netán el is jutnak ezek az írások a bálványimádó „kétharmad” egyes tagjainak tudatáig, azt a Stoffán-féle bértollnokok a maguk narancsillatú demagógiájával játszi könnyedséggel semlegesítik.
    Morogtam is tegnap magamban, hogy mégis ez az Orbán-fan provokált ki kilenc hozzászólást, köztük olyan „tanulmány értékűt”is, mint Bene Gáboré. Bár, lehet, hogy egy magasabb szintről nézve éppen ez a feladata. Kiprovokálni, felszínre segíteni az okos gondolatokat. S, ha ezek még olyan írástehetséggel párosulnak, mint amilyennel Lipusz Zsolt és Bene Gábor is rendelkeznek, akkor még köszönet is jár Stoffánnak az agymenéseiért.
    (Tudom, hogy ez sértő, de Stoffán is eleget sértegeti olvasóit ahhoz, hogy ne kelljen visszafognom magam. Tegnap Gábor is „kikérte magának” az Ő elegáns módján az általánosító sértegetést, én viszont már nem vagyok hajlandó finomkodni a Stoffán-(Bayer, Bencsik, Vámos, stb.)-félékkel, annyi bűn szárad a lelkükön.
    Zsoltnak, Gábornak és a többi tiszta szívű magyarnak további erőt, kitartást kívánok a Don Quiote-i szélmalom harchoz, amelyben képességeim és erőm szerint én is részt veszek, hátha mégis csoda történik és „…a remény alig pislákoló lángocskájának fénye mellett (…..) a magyarság talán még felébred jelenlegi tetszhalotti állapotából, s megmutatja a világnak, hogy képes még valami világrengetően fennkölt, heroikus cselekedetre, hogy ismét önmaga ura lehessen. (L.ZS.)”
    cs.j.

  3. Véleményem szerint az emberiség átlagos intelligenciája az őskorban volt a legmagasabb. Azóta a hosszú ‘fejlődés’ után a társadalomnak legalább a fele képtelen a dinamikus gondolkodásra, ezt felváltotta a hit. Itt nem Istenbe vetett hitről beszélek, hanem általában a hitről. Például arról, hogy nem gondolkodnak el egy tévében szereplő ember beszédének valóságtartalmáról, hanem ha tetszik az ember, akkor elfogadják amit mond, ha pedig nem, akkor nem fogadják el.

  4. Érdekes idézetet választott Lipusz Zsolt mondanivalójának alátámasztására. A Vízöntő című Hamvas esszé üzenete meglehetősen távol áll az írás által kívánatosnak vélt heroikus küzdelemtől. Sőt, véleményem szerint tulajdonképpen ellentétes azzal.
    Álljon itt egy másik idézetsor a kérdéses esszéből, teljesség érdekében:
    „…az eddig alul elhelyezkedett tömeg a társadalom magasabb rétegébe tört. Ezúttal a barbár, nem mint régebben, a népvándorlás idején, a fejlett és magas embert távolról és kívülről rohanta meg, hanem alulról és belülről. Az emberben magában van a tudattalan, ami feltört, és a társadalomban magában van a tömeg, amely feltört. Ez az új népvándorlás, a barbárság vertikális betörése….Ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a földet özönvíz árasztotta el, és az emberiség az óceánban elmerült. De akkor az elmerülés külső volt, mint ahogy a népvándorlás is külső: ma az ember saját tudattalanjában és a társadalom saját tömegében merül alá. Az óceán a tudattalan, és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt.”
    S ebben a folyamatban a tanultság éppen úgy nem véd meg, mint a tömegben. Műveltség, rang, vagyon, állás, osztály, tudás az embert attól, hogy a nagy homályos árnyék elérje és elborítsa, nem védi meg. Semmiféle eddig megszerzett emberi képesség, tehetség, szellem, magasság nem elég hatékony ahhoz, hogy az embert az elmerüléstől megóvja. A kezdődő primitivizálódás kivétel nélkül mindenkit kikezd és aláás.
    Mert az, ami történik, nem külső, hanem belső természetű. S a tudattalan lázadása nem egyéb, mint a kezdődő visszafejlődés.
    A társadalomban a barbárság vertikális betörése a lélek láthatatlan világában lejátszódó katasztrófának csupán látható jele: a valódi változás belül, a psziché világában folyik le, úgy, hogy a tudattalan, mint a megáradt óceán, az emberi tudatot elborítja. Ez a mai ember sorsában az özönvíz. Már nem fenyeget. Már itt van, és az emberiség nagy részét már el is borította.”
    A heroikus forradalmak, népfölkelések kora visszavonhatatlanul elmúlt.
    A tömeg és a nép nem azonos! A tömeg megmozdulásai zavargások, éhséglázadások.
    A tömeg nem gondolkodik.
    Az ilyen felelőtlen írások viszont ébresztgetik a már félálomban szendergő szörnyeteget.

    1. Jó a meglátás Gandalf! Az okokat is ki lehet deríteni könnyen. És ha megvannak az okok, látszik, hogy már nincs visszaút. Sok mindennek el kell pusztulnia, hogy a változás végbemehessen.

  5. Apád: A magyar szabadságharcos kézikönyve című munkában le van írva részletesen miképp kell egy szabadságharcot megszervezni, hogy az sikerre vihető legyen.
    Jelen pillanatban a névtelen szerkesztőkkel rendelkező portálok sem merik közkinccsé tenni ezt a könyvet, pedig rettenetesen nagy szükség lenne rá!
    Itt olvastam egyik fejezet kezdősoraiként:
    „Nem azok vagyunk, akik voltunk!
    Azokká válunk, akikké tesznek?”
    Pap Gábor müvészettörténész szerint a magyar vezető réteg becsülete Dózsa György kivégzésével veszett el végérvényesen!
    Ekkor történt meg a magyarság átváltása a régi szokásrendről a ránk erőltetett zsidó-keresztény szokásrendre! Vagyis, amit „Szent” István elkezdett tűzzel-vassal írtani, az ekkor befejeztettetett!

  6. Nem olvastam el, mert nekem már a cím is meredek. De megkérdezném, ha nem vagyok túl indiszkrét.
    Ez a Lipusz úr mit szív? Mert b@szott jó cucca van, az tuti.

  7. Sajnos igaza Lipusz Zsoltnak!
    A tomeg,es a nep tudattalanna valt.Birka tomegge.
    (akinek nem ingje)
    Ja kerem,hogy Uj 1956?
    Mindjart jonne az orszag 2/3-os partja,hogy mellettunk a Wittner Mari.
    (oszt a tomeg pofaja befogva)
    Nagyon jo munkat vegzett a sauli keresztenyseg bevezetese.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük