KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ügyészség: újabb gyanúsítások az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ügyében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen – az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ügyében – eddig négy ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg élet és állam elleni bűncselekmények miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Mint ismert, a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre, és céljaik elérése érdekében tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül – meg nem határozható számú további személyt megszólítva – közéleti szereplők megölésére hívták fel – emlékeztetett az ügyészség.

A nyomozó ügyészség indítványozta a csoport két vezetőjének letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra el is rendelt.

Az ügyészség szerint a csoport szervezettségére utal, hogy – leképezve a demokratikus állami berendezkedést – egyik vezetőjüket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a csoport vezetői által hirdetett emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek, a tagtoborzás sikeres volt, a gyanúsítottak szándékainak komolyságát jelzi, hogy fegyverek beszerzéséről is egyeztettek.

Az egyik újabb gyanúsítottról azt írták, hogy a férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azzal, hogy legalább öt – hasonlóan radikális nézeteket valló – társával szeretne csatlakozni, és együtt „szeretnének valami értelmeset tenni”. A gyanúsított kifejtette azt a nézetét is „tiltakozni kell és el kell menni a fejüket levágni, meg kell haljanak, nincs más!”.

Az ügyészség az új gyanúsított őrizetét is elrendelte, a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelésének indítványozásáról pénteken dönt.

MTI

Kapcsolódó:

Emberölésre készültek – őrizetbe vették a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának vezetőit

Húsz év börtönt kaphatnak, amiért meg akarták gyilkolni Orbán Viktort

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük