KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Úgy tűnik, hamarabb lesz Póka Laci kitoloncolva Magyarországról, mint bármely migráns

A Nem Adom a Házam Mozgalom színes egyénisége Póka László mostanában igen érdekes kalandokat él át. Talán May Károly indiánregényeinek bozótharcosait is megszégyenítheti azzal a határozott kiállással, mellyel nem csupán önmagáért, de mindazon ezrekért is küzd, akik még ma sem veszik észre, mekkora a baj körülöttük. Nagyon sokan úgy hiszik, nem tolják el a tetőt a fejük fölül, mert majd állambácsi valahogy igazságot tesz, vagy éppen úgysem lehet egy háromgyerekes családot utcára tenni, esetleg majd a helyi bélyegszakkörösök eladják milliós gyűjteményüket, és kielégítik az uzsorás bankok étvágyát.

Szóval sok tízezer család és devizakárosult várja a csodát, mint a mesében. Csodák pedig állítólag nincsenek (persze még lehetnek, de ebben nem igazán hiszünk), eddig legalábbis nem voltak – hát úgy gondolja bárki is, hogy ezután változik valami ebben a kérdéskörben?

Szóval Laci kitiltott személy lett. Erről korábban írtunk már oldalainkon. Persze az uzsorásokon kívül sokan vannak még, akik dohognak magukban, hogy miért kell Pókának ezt a cirkuszt csinálnia, hiszen úgyis azok a hibásak, akik felvették azokat a bizonyos „devizahiteleket”, hát most jobb, ha befogják a szájukat és szépen tejelnek. Na, ezeknek meg azt üzenjük, ha őket is átvágták volna, mint azt a bizonyost a palánkon, most vagy jajveszékelnének, vagy már felakasztották volna magukat, esetleg éppen játszanának a csodavárásra. Laciék legalább tesznek valamit.

És, hogy jól csinálják, azt éppen az mutatja, hogy a bíróság olyan lehetetlen döntéseket hoz és hibát hibára halmoz (mert egyszerűen jogilag megalapozatlanok döntései), hogy ez már tragikomikus a részéről.

Póka Laci legutóbb két napot töltött a dutyiban, majd kitiltották 17 megyéből, ami abszolút nonszensz. Mivel meglehetősen behatárolódtak mozgásának lehetőségei, így jogkövető ember lévén a megmaradt „értékhatárokon” belül cikázva nyilvánít továbbra is véleményt.

Ez is érdekelheti:  Zaharova az "euronácizmus" újjáéledésére figyelmeztetett

Laci! Úgy gondoljuk sokan szurkolnak NEKED, NEKTEK! Persze nem ártana, ha esetleg az érintett szurkolók közül többen berohannának a pályára! A meccset ugyanis ott játszák.

A lehetőségek határain belül megtartott sajtótájékoztató:

Abszurdisztán bíróságának ítélethirdetése után Póka Laci sem igazán hiszi el, hogy ilyen lehetséges. Pedig Abszurdisztánban bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is. Pláne, ha a kényurak így akarják.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Úgy tűnik, hamarabb lesz Póka Laci kitoloncolva Magyarországról, mint bármely migráns

  1. Pedig elhiheti mert elég sok , nem is érdekelt ember zavart a sok tüntetésével , meg pofázásával ., a kocka forog

Itt várjuk hozzászólását!