KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Úgy árulják az országot gazdag külföldieknek, hogy a vételárat a polgárokkal fizettetik meg

Nem tűnik fontosnak, pedig az. Amíg nem figyeltünk oda, mert máshova figyeltünk, a kormány eltörölte a letelepedési kötvények szabályozásáról szóló törvényből azt a kitételt, miszerint a kötvényt jegyző külföldiek először tartózkodási engedélyt kapnak, és csak fél év tartózkodás után kapják meg a letelepedési engedélyt.

A – mi más lenne, mint – visszamenőleges hatályú (a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazható) rendelkezés tehát azt jelenti, hogy a pénzes gazdasági bevándorlónak július 1-től nem kell már 6 hónapot várakoznia ameddig letelepedhet, hanem fizet és automatikusan meg is kapja az engedélyt. Amely kvázi állampolgárságnak minősül, hiszen korlátlan idejű tartózkodást tesz lehetővé Magyarországon, és szabad mozgást biztosít a schengeni övezetben.

A letelepedési kötvényes, Rogán Antalhoz (aki még mindig szabadlábon van) és több szálon Habony Árpádhoz köthető buli hatalmas üzlet mindenki másnak, kivéve a magyar államot és a magyar adófizetőket. Erről részletesen ITT írtunk, most beszéljünk újra néhány szót erről a felfoghatatlanul gyalázatos ügyről, ugyanis a féléves türelmi idő eltörlése mellett az is törvényerőre emelkedett, hogy 2% alá nem csökkenhet a letelepedési kötvények után járó kamat, hiába alacsonyabb a piaci ár. A kamatot ugyanis nem a befektetőkapja, hanem a közvetítőcég. Ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány kendőzetlenül támogatja a többségében offshore cégeket, amelyek a kötvényüzlet valódi haszonélvezői.

Érthetetlen, megmagyarázhatatlan. Ugyanis általánosságban egy országnak akkor éri meg állampapírt eladni, ha minél alacsonyabb kamatot kell utána fizetnie. A letelepedési kötvényhez hasonló, vagyis ötéves futamidejű, euróban kibocsátott magyar állampapírt a piacon félszázalékos kamatért veszik meg a befektetők. Emiatt érthetetlen, hogy a kormány miért fizet kétszázalékos hozamot, vagyis négyszer több adófizetői forintot (!!!) a Kajmán-szigeteken, Cipruson, Máltán és Liechtensteinben, illetve Magyarországon bejegyzett közvetítőcégeknek. Akiket Rogán Antal annak idején gondosan kiválogatott.

Tehát az a helyzet, hogy a magyar államnak minden egyes letelepedési kötvényen vesztesége van, de ez nem akadályozza meg a – magyar emberek véleményére ez ügyben egyáltalán nem kíváncsi – magyar kormányt abban, hogy idegen embereket telepítsen be úgy, hogy minden egyes betelepített után offshore-cégek kaszálják le a 74-89 ezer eurónyi nettó hasznot.

A korrupció iránti zéró tolerancia jegyében a kormány tudatosan, előre megfontoltan kényszerít rá az országra egy nyilvánvalóan veszteséges konstrukciót, és semmilyen magyarázatot nem ad arra, hogy a több tíz milliárd forintos nyereségből miért a Habonyhoz kapcsolódó offshore-cégek profitálnak, és miért nem az állami költségvetés. Ha már olyasmit árulnak, ami aligha lehetne árucikk. És ha már az állami engedély kibocsátásába olyan offshore-cégeket is belevontak, amelyeknek semmi keresnivalójuk nem lehetne ebben az egyenletben. Leegyszerűsítve: a Fidesz úgy árulja az országot kétes hátterű/bármilyen hátterű gazdag külföldieknek, hogy a vételárat (kamatostól!!!) a polgáraival fizetteti meg. Akiknek kötelességük örülni annak, hogy a közben keletkező hasznot is mások fölözik le.

Miközben az Európai Unió  további 11 országában létezik letelepedési lehetőség befektetőknek, Magyarországon a legolcsóbb, legegyszerűbb hozzájutni a letelepedési joghoz. Legtöbb helyen – igen helyesen – befektetést és munkahelyteremtést várnak el (pl. Hollandia, Portugália, Románia) vagy ingatlanvásárlást (Málta, Spanyolország, Portugália), azaz de facto hozzá kell járulniuk a GDP növekedéséhez, Magyarországon a kötvény lejártakor a letelepedéshez jutott vevőnek (a pénzes terrorista-migráns nem is terrorista-migráns alapon) az állam, vagyis az idióta polgár fizeti vissza a befizetett összeget és a hozamot.

Az a baj, hogy ezek az emberek, befektetők (akiknek a befektetéseiről soha semmit nem fogunk hallani) gyakorlatilag bárkik lehetnek. Nem tartom a valóságtól elrugaszkodott feltételezésnek azt, hogy a Rogán nevű maffiózó ötlete konkrétan nemzetbiztonsági probléma, amennyiben bárki, akinek pénze van, bevásárolhatja magát Európába, európai polgárként jöhet-mehet.

Ahelyett, hogy szigorított volna a feltételeken, a migránsokkal riogató, éjt nappallá téve kampányoló kormány megkönnyíti ezeknek az embereknek a letelepedését. Képmutatás felsőfokon. Akinek van pénze és a Fidesz érdekeltségeinek fizet, annak nem kell szarozni a kerítéssel, jöhet a család is, a hülye magyar majd eltartja őket. Ebből lesz Habony Árpádnak milliós helikopteres sétarepülés Hong Kong fölött, laza szipákolás Ibizán, Rogán Cilinek pedig új ruha kollekció és céges-fényes jövő.

A jó migránsokat szereti, támogatja és kebelére öleli a kormány, holott könnyen elképzelhető, hogy sokkal veszélyesebb arcok lehetnek közöttük, mint azok a nyomorultak, akik embercsempészek segítségével próbálnak eljutni onnan ide. Szóval ebben az egészben nem csak az a tragédia, hogy Rogán és Habony helyett az állampolgároknak kell visszafizetni ezeknek a kötvényeknek az árát és hozamát, hogy Rogán és Habony, valamint a csatolt offshore-cégek teszik el a hasznot, hanem hogy a magyar emberek nagyfene biztonságát csillapíthatatlan pénzéhségükben valójában leszarják. Van bármilyen akadálya annak, hogy ilyen nevetséges feltételek mellett akár terroristák is bevásárolják magukat Magyarországra és a schengeni övezetbe?

Lehet mellébeszélni, lehet az alulírottat paranoiásnak nevezni, de az állításokkal szemben a be- és letelepedni szándékozókat legfeljebb anyagilag világítják át (rendelkezik-e elég pénzzel), ám vagyonuk eredetéről aligha van tudomásuk. Innentől kezdve pedig – remélem nem kell magyarázni -, a jó szándékúbefektetők mellett akár tetszőleges maffia- és terrorszervezetek mesterségesen feltőkésített végrehajtói is jöhetnek. Már nem is hat hónap múlva, hanem rögtön, ahogy fizettek, ahogyan Rogán Antal megálmodta. Tehát nem elég, hogy a Fidesz veszteséges diszkontboltot csinált a letelepedési kötvényekből, kizárólag saját maga és holdudvara aktuális érdekeit szem előtt tartva kvázi bárkit beenged Európába. Ez a durva.

Még mindig nem lenne késő eszmélni. Nem elég, hogy meglopnak azért, hogy ők gyarapodjanak, de a biztonságunkat is veszélyeztetik. Ők, akik napi 25 órában védenek és megvédenek. A magyar azért fizet, hogy se befektetést, se GDP-növekedést ne kapjon, ellenben Rogán és Habony – a magyar költségvetés megkerülésével – legyen miből finanszírozza a luxuséletvitelét. Ennek a töredékéért már régen lángolnia kellene az országnak. Ez olyan szinten elképesztő, hogy szerintem nincs ehhez fogható átverés. Pedig 6 év alatt összehoztak nem keveset.

http://kolozsvaros.com/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Úgy árulják az országot gazdag külföldieknek, hogy a vételárat a polgárokkal fizettetik meg

  1. Se szeri, se száma azoknak a “húzásoknak” amelyekért az emberek zsebében régebben kinyílt a bicska. De nem szabad csodálkozni ezen, hiszen a káliummal mérgezett só, ami a kereskedelemben kapható, idővel nem csak kinyírja a vesét, hanem közönyössé is teszi az embereket saját egészsége és élete tekintetében. Régen a pszichiáterek káliummal nyugtatták a dühöngésre hajlamos betegeiket, de felismerték, hogy sokkal többet ártanak vele, így abbahagyták használatát. Érdemes tanulmányozni Tejfalussy András honlapját, ahol teljességgel olvasható a káliumnak az egészségre kifejtett hatása. Aki nem hiszi, pórul jár! Vattay Szabolcs

    1. Kedves Szabolcs!
      Ezt értem – a só az élet létéhez elengedhetetlen elem! Csak emlékezzetek a mesére: “…édesapám úgy szeretlek mint a sót….”
      Azt nem értem, ha kivan írva egy kútra, hogy: MÉRGEZETT! Akkor miért iszik belőle az ember?
      id. Kiss László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük