Írta, összeállította: Czakó István

3. A tudományos manipuláció kialakulása

A mai értelemben vett tudományos manipulációt az 1970-es évektől számíthatjuk, amikor is kialakultak az igazi manipulációközpontok, stábok, kezdetben a pénzügyi világszervezet, később az USA elnöke alá rendelve. A különböző központok együttműködtek, s fejlődtek. Ekkoriban ezeket információs és tájékoztatási központoknak (hivataloknak) nevezték.

A számítógépek egyre fokozottabb elterjedésével, az informatika – mint önálló tudomány – fejlődésével, a médiumok egyre szervezettebb bevonásával, és az egyre kifinomultabb tudományos módszerek kialakulásával valódi manipulációs központok jöttek létre.

A módszert tekintve a mai, tudományos manipuláció már nem direkt, közvetlen eszközöket alkalmaz (kényszerítés, tiltás,…), hanem törekszik a trükkös, fondorlatos, rejtvényes megoldásokra, felhasználva a marketing-tudomány (ez is a ’70-es években vált tudománnyá), a pszichológia, és a média-tudomány eszközeit is!

A második öbölháborúra, az Iraki Szabadság Hadműveletre (ISZH, angolul Operation Iraq Freedom, rövidítve OIF) 2003-ban került sor, melytől kezdve az úgynevezett tudományos kombinatív manipulációról beszélhetünk. A fejlődés tempóját és irányát szemlélve néhány éven belül eljön a nyílt manipuláció korszaka. Hogy ezek a fogalmak mit is jelentenek, a későbbiekben fog kiderülni.

4. A tudományos politikai manipuláció hatásmechanizmusa

Az említett mechanizmust egy szemléltető példán keresztül érdemes megvizsgálni, az érthetőség kedvéért. Ez pedig a divat terjedésének mechanizmusa.

A vezető divatcégek (ezek vezetői) a piacbővítés, forgalomnövelés érdekében eldöntik, hogy divatváltásra van szükség. Divattervezőik kidolgozzák az új, feltehetően sikeres modelleket, melyek közül a vezetők kiválasztják a következő, új irány modelljét. Ezután beindítják a központi reklámgépezetet. Ennek két fontos eleme van: a tömegtájékoztatás (média, bemutatók) és a közvetlen terjesztés (divatdiktátorok által). Elkezdődik a gyártás, és a vezető kereskedelmi cégek elkezdik terjeszteni, árusítani az új modellt, melyek a divatdiktátorokon is megjelennek. Eddig egy központilag irányított folyamatról beszélhetünk. Ezt követi az ún. automatikus folyamat, mely a tömeges terjedést teszi lehetővé. Ugyanis bekapcsolódnak a jelentéktelenebb, de nagy számú, és mennyiségileg is tömeget jelentő gyártók és kereskedők. Mivel érdekük, hogy kövessék a divatot, ezért árgus szemmel figyelik és követik a vezető divatcégek és gyártók, kereskedők tevékenységét, viszonylag gyorsan reagálva arra. Ez a gyártó-kereskedő középréteg (mely megfelel a politikai manipuláció célcsoportjánál a szélesebb vezetői rétegnek) nem kényszerből cselekszik, hanem érzékeli a manipulálók (vezető elit) központi akaratát, s azt megfelelően értelmezi és továbbítja, azaz adaptálja.

Ők azok (a szélesebb vezetői réteg), akik tudják, érzik, hogy kikre és mire kell figyelniük, honnan érkezik a manipulációs üzenet, akarat, mik az elvárások, és mindezt szinte kritikátlanul elfogadva terjesztik, természetesen önös érdekükből is.

A harmadik, végső szakasz a nép bekapcsolása a terjedésbe. Mivel az emberi hiúság, versenyszellem (kitűnni akarás, jól informáltság, mielőbbi haszonszerzés…) ma is alapvető emberi tulajdonságok, bizton számíthatnak a manipulálók, hogy a kiválasztott modell, divat, (politikai termék – intézkedéscsomag, törvénycsomag, döntés, pénzügyi manőver,…) már a központ irányítása nélkül is terjed. Az emberek egymásra gyakorolt befolyásolása útján beindul egy öngerjesztő, automatikus folyamat, ami a sikert hozza.

A politikai manipuláció folyamata lényegében ugyanígy zajlik. Itt is keletkezik egy, a vezető politikai elit által létrehozott termék (az előbb felsoroltak), melyet el kell „adni”, azaz el kell fogadtatni. A „kereskedelmi folyamat” itt azért bonyolultabb, hiszen nem önkéntes elfogadást követel, ugyanis a politikai termék lehet egy népszerűtlen intézkedés, döntés, törvény, pénzügyi-gazdasági esemény, melyet az elit (felső politikai vezetés) rá akar kényszeríteni – ha nem is teljesen direkt módon – a célcsoportra (manipuláltakra), beavatkozva ezzel életükbe is.

Mint láttuk, a divat elfogadása, terjedése a kezdeti központi irányítású szakaszból hamar és zökkenőmentesen lép át az un. automatikus fázisba. A politikai manipulációnál váltakozva van szükség közvetlen és közvetett utasításokra, variált módszerekre (emlékeztetőül: egyoldalú beállítás, tabu téma, elterelő manőver, zavarkeltés, feszültségoldás,… ismétlés, ellenség kép, látszatintézkedés, könnyítés, megosztás,…).

A politikai manipulációs folyamat tehát a következő szakaszokból áll:

1.         A manipulációs központ munkája. Felsővezetői döntés (politikai akarat), elméleti kidolgozás, pontos végrehajtási terv megalkotása.

2.         Terjesztés közvetlen intézkedés útján (kis mértékben)

3.         Terjesztés közvetett módszerekkel (sugalmazás, baráti tanács, kiszivárogtatás,…), kissé nagyobb mértékben

4.         Terjesztés automatikus adaptációval (tömegesen)

A manipulációs központnak (elit vezetésnek) a manipuláció tárgyának kialakítása után azt el kell fogadtatnia a szélesebb vezetői réteggel (az eliten kívüli alacsonyabb rangú politikusok <pl. önkormányzati politikusok>, ismert közszereplők, nyilatkozó <ismert> szakértők, médiavezetők, intézményi <állami> felsővezetők), illetve ezt követően a néppel. Akár közvetlenül (első sorban a vezetői rétegnél), akár közvetett módon, a szélesebb vezetői réteg, média segítségével.

Vizsgáljuk meg először a szélesebb vezetői réteg szerepét, viselkedését:

A szélesebb vezetői réteg szerepe kettős, ezért fontos a folyamatban. Ugyanis egyszerre manipuláló és manipulált, tehát valamiféle transzformátor szerepe van. Ha a manipuláció szempontjából ez a réteg jól tevékenykedik (jó vezető, mint a fémek), akkor felerősíti a manipulációt. Ha rosszul, akkor gyengíti azt. Az a tapasztalat (a történelmi folyamatokat tanulmányozva), hogy a sikertelen manipulációkért (felkelések, forradalmak, tiktakozások,…) jelentős mértékben ez a réteg a felelős, s az ellenállásokat épp ez a réteg vezette. Az önálló, spontán megmozdulások ritkák, s szinte mindig sikertelenek, hiszen a laikus tömegnek (népnek) vezetőkre van szüksége, hogy a sikeres ellenállás után a dolgok működjenek, ne alakuljon ki anarchia.

Így a szélesebb vezetői réteg három nagy részre osztható:

–          Megbízható vezetők (a vezető politikai elit számára fontos, hogy ennek létszáma közelítse legalább a 60%-ot)

–          Kételkedő vezetők (számuk nem haladhatja meg a 40%-ot)

–          Megbízhatatlan vezetők (számuknak 7% alatt kell maradni, a sikeresség érdekében)

A vezető elit fontos feladata a megbízhatatlan vezetők hatástalanítása (kiszűrése vagy átállítása a legfeljebb kétkedők közé). A sikeres manipuláció több mint 80%-ban a megbízható vezetők jó érzékelő képességén alapul.

A megbízható vezetők kifinomult érzékkel (kifinomult politikai szaglással) megtalálják a manipulációs központot (hatalmi centrumot), és minimális információ alapján is képesek annak szándékát letapogatni. Úgy is mondhatjuk, befordulnak a politikai erővonalak irányába, vagy esetleges eltévedés esetén kevés jelzésből, baráti beszélgetésből értik, hogy mi a hosszabbtávú feladatuk. A megbízható vezetők szinte ösztönösen ismerik a manipulációs módszereket, legyen szó akár egyoldalú beállításról, tabu témáról, elterelő manőverről,… A kételkedő vezetőknél ez a képesség, szimat rosszabb, ezért kétes vezetőknek is nevezhetjük őket.

Mint láttuk, a manipulációs folyamatok nagymértékben (mintegy 80%-ban) az automatikus adaptációval működnek. Az adaptációnak van egy másik útja is, amikor a középvezető nem a központi jelzésekre figyel, hanem közvetlen felettesére vagy vezetőtársaira.

Az adaptáció három fő hierarchikus hálózaton (gyökérzeten) keresztül történik:

–          A politikai vezetés gyökérzete: világvezetés (globalizmus urai), országos vezetés, szélesebb (országos) vezetői réteg.

–          A szakmai szervezetek gyökérzete: világszervezetek, vezető országos szervezetek, alárendelt vagy helyi szervezetek.

–          A médiahálózat gyökérzete: vezető hírügynökségek (világszintű, országos, helyi), tájékoztatási hivatalok, közszolgálati médiumok, kisebb helyi médiumok.

Érdemes külön megemlíteni a média (mint egyik legfontosabb, leghatékonyabb ág) adaptációs folyamatát. A kis médiumok figyelik a nagyobb hazai hírforrásokat, a világ vezető hírügynökségeit, melyek épp úgy együttműködnek (egymással és a vezető elittel), mint teszik ezt a vezető divatcégek.

A három fő ágazat is összefügg, egymást figyelik, kiegészítik. Az utasításokra csak legfeljebb egyharmad részben van szükség. A megbízhatatlanok (de olykor a megbízhatók, kételkedők esetében is) meggyőzése, helyes irányba fordítása három (közvetlen vagy közvetett utasításos) módszerrel lehetséges:

1.         Baráti figyelmeztetés: a felettes vezető vagy vezetőtárs központi utasítás nélkül ad jelzést.

2.         Láncmódszer: a központi vezetés a hierarchikus rendszeren keresztül figyelmeztet, esetleg felülről lefelé menő közvetlen utasítással, egészen az elérendő személyig.

3.         Közvetlenül megbízott munkatárson (ügynökön) keresztül.

A megbízhatatlanok meggyőzése általában három fokozatban történik. Először figyelmeztetik (az előző módszerek valamelyikével), a súlyosságnak megfelelően. Ha ez nem jár sikerrel, akkor magasabb pozícióba helyezik, nagyobb jövedelmet adnak. Ugyanis egy vezető meggyőzése még mindig olcsóbb, egyszerűbb és hasznosabb, mint az eltávolítása és helyébe másik állítása (hiszen ekkor is meg van az utód esetleges alkalmatlanságának veszélye). Az előző két lépés az esetek 80%-ában beválik. Amennyiben ezekkel sem válik megbízhatóvá vagy legfeljebb kétkedővé az illető vezető, akkor jön a jogi eltávolítás lépése. Mivel a megbízhatatlan vezetők munkájukban, magánéletükben is gyakran hibáznak, zűrösen viselkednek, ezeket a hibákat, családi, magánéleti, erkölcsi problémákat kihasználva megfelelő jogi eszközökkel kényszerítik őket a távozásra. Drasztikus kirúgást a felső vezetők csak ritkábban alkalmaznak, amikor az okozott kár vagy botrány túlságosan nagy, ugyanis az alkalmatlan középvezető megkérdőjelezi az őt kinevező, alkalmazó felső vezető helyes döntését, ítélőképességét – tehát alkalmasságát – is.

(folyt. köv.)

Nemzeti InternetFigyelő